Bank

Öt év és robban a magyar nyugdíjkatasztrófa - Tehetetlenek vagyunk?

Portfolio
A következő öt évben ötszázezer járulékfizető vonul nyugdíjba Magyarországon, ami jelentős terhet ró az állami nyugdíjrendszerre. A Világgazdaság összeszedett három lehetséges lépést, amivel ha nem is elkerülhető, legalább elhalasztható a nyugdíjrendszer összeomlása.
Idén 3158 milliárd forintot költ Magyarország nyugdíjkiadásokra - ez a látszólag hatalmas összeg viszont közel sem lesz elég arra, hogy a következő öt évben nyugdíjba vonuló több mint félmillió Ratkó-generációs nyugdíjas ellátását is fedezze.

Három fő módja lehet annak, hogy az állami nyugdíjrendszer összeomlását ha meggátolni nem lehet, legalább el lehet halasztani:
  • A korhatár 65 éves korra való emelésével most is rengeteget megspórol az államkassza. Hosszú távon a folyamatos emelés viszont nem jelent megoldást, nemcsak méltányossági kérdések miatt, hanem mert az idősebb korosztályok kevésbé hatékonyan tudják elvégezni a fizikai munkát, mindez pedig a korábbinál jobban ösztönözne a járulékfizetés elkerülésére.
  • A nyugdíjak csökkentése is egy megoldás, ez alatt arra kell gondolni, hogy a nyugdíjemelés mértéke alacsonyabb lesz az inflációnál - a következő évek várható inflációs nyomásához képest már egy százalékponttal alacsonyabb nyugdíjemelés hosszútávon százmilliókat tesz ki a központi költségvetésnek.
  • Harmadik megoldás lehet a nyugdíjkalkuláció megváltoztatása. Az első nyugdíj megállapításakor alapszabályként az utolsó 20 évet veszik figyelembe. Ha az első járadék megállapításakor 20 helyett 25-30 vagy akár 40 évet vennének figyelembe, akkor a jelenleg 90%-os helyettesítési arány bizonyára csökkenne, mivel a hosszabb időszakba nagyobb valószínűséggel kerülne jövedelem nélkül töltött időszak. Ha a képletszámításokat nem azonnal, hanem lépcsőzetesen alakítják át, akkor a leendő nyugdíjasoknak lesz idejük felkészülni az új rendszerre.

Egyébként ha nem akarjuk magunkat túlságosan az állam kegyeire bízni, érdemes nyugdíjcélú megtakarítást indítanunk, arról hogy mennyit és miben érdemes megtakarítani, korábban itt írtunk:
nyugdíj191203gettystock
Ökológiai gazdálkodás: Magyarország az uniós lista végén kullog
Nemzeti konzultációt tart Emmanuel Macron
Kincses Gyula
Az új ukrán elnök keményen visszaszólt Putyinnak
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
Online előadás
Hazai és nemzetközi kitekintés.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Vida József megvette a TV2-t