Előfizetői tartalom

Hihetetlen, ami a magyar alapkezelőknél folyik - Egymásnak adják át a széket a nagyok

Mondhatni teljesen átrajzolta a magyar alapkezelők sorrendjét a tavalyi részvénypiaci turbulencia és ezzel együtt az ingatlanalapok évek óta tartó előretörése. Sok év után tavaly már nem az OTP Alapkezelő volt kezelt vagyon alapján a legnagyobb szolgáltató, hanem az Erste, mindeközben az OTP-nél volt egy látványos profitcsökkenés is, igaz, még ezzel is a legnyereségesebb szolgáltató volt tavaly a nagyok között. Az OTP Ingatlannál ugyanakkor a kezelt vagyon és a profit is megnőtt, így inkább egyfajta átrendeződés történhetett a csoporton belül. Lenti cikkünkből kiderül az is, hogy az MKB-Pannónia közel megtriplázta nyereségét, ezzel az ők vagyonarányos megtérülése lett egyedül 1% feletti.

Átvette az Erste az első helyet az OTP-tőlTavaly év végén a BAMOSZ adatai szerint összesen 6163 milliárd forintnyi vagyon volt a hazai befektetési alapokban, ebből közel 5324 milliárd a tíz legnagyobb alapkezelőnél. Ezzel a legnagyobb szereplők piaci koncentrációja valamivel több, mint 86%, ami elmarad a 2017-ben mért 89%-tól. Míg a legfrissebb, 2017-re vonatkozó MNB-s Aranykönyv...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés