A Raiffeisen Bank Internaional – a hazai Raiffeisen Bank anyavállalata - már második alkalommal készítette el a régió fintech térképét, az egyes országok fintech piacát bemutató összefoglaló elemzését. Az idei jelentés fő témája az új, második európai szinten bevezetett pénzforgalmi irányelv, a PSD2-es szabályozás, amely tavaly ősz óta van érvényben.
A jelentés bevezetője szerint a PSD2 és az úgynevezett nyílt bankolás ellen a szabályozás felvetésekor a bankok nagy ellenállást tanúsítottak Európa-szerte. Nem tetszett nekik a koncepció, mely szerint a harmadik feles szolgáltatók, azaz főleg fintech cégek az ügyfeleik engedélyének birtokában hozzáférhetnek a náluk nyilvántartott banki adatokhoz, a banki rendszerekhez.
Amikor évekkel ezelőtt elkezdődött a szabályozás részleteinek kidolgozása, a fintecheket még sokkal inkább a banki piacot felforgató erőként tartották számon, a fintechekben versenytársat láttak a pénzintézetek. A fintechek megoldásai a tradicionális bankokénál olcsóbbnak és egyszerűbben használhatónak látszottak. Ugyanakkor a szabályozókkal folytatott egyeztetések és a szabályok finomítása, az adatok biztonságát szavatoló nyílt banki API-k kidolgozása sokat javított a helyzeten a bankok szemszögéből, így ők is nyitottabbá váltak a változásokra.
Fintech forradalom a KKE-régióban
- Összefoglaló a régió fintech piacáról - Mi lesz idén a fókuszban?
- Magyarország fintech piaca
- A régió egyes országai részletesen
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!