Előfizetői tartalom

Koronavírus a magyar bankok tulajdonosainál: egy nagybanknyi pénz ment a süllyesztőbe

Az egy évvel korábbihoz képest 6,7 milliárd euróval, vagyis mintegy 2400 milliárd forinttal több céltartalékot képzett tavaly az a hat nemzetközi bankcsoport, amely a magyar nagybankok mögött áll tulajdonosként. Ez akkora összeg, mint egy magyar nagybank teljes mérlegfőösszege. Ezt az összeget úgy képezték meg, hogy még azt sem látni, mekkora nagyságrendű bedőlési hullám vár rájuk a törlesztési moratóriumok lejárta és a járvány miatti gazdasági visszaesés hosszabb távú hatásai miatt. Nyolc ábrán mutatjuk most be, hogy teljesített tavaly az OTP, az Erste, a Raiffeisen, az UniCredit, az Intesa Sanpaolo és a KBC, amelyek összesített nettó eredménye 2020-ban mindössze az ötöde volt az egy évvel korábbinak.

Kilenc nagy kereskedelmi bank működik Magyarországon, közülük a Takarékbanknak, az MKB Banknak és a Budapest Banknak nincs tőzsdén jegyzett nagybanki tulajdonosa, így a maradék hat, az imént felsorolt anyabankot vesszük most számba. Hogy lássuk az egyes bankcsoportok egymáshoz viszonyított méretét, a hitelállomány nagyságát vesszük előre: mint látható, a két olasz tulajdonos (UniCredit, Intesa Sanpaolo) jóval nagyobb, mint akár az osztrákok (Erste, Raiffeisen), akár a belga (KBC) vagy a magyar (OTP) bankcsoport.

A koronavírus-járvány hatását mutatja, hogy 2019 vége óta a bankcsoportok összesített hitelállománya csökkent (-1,2%) annak ellenére, hogy a törlesztési moratóriumok pozitívan hatnak a hitelállomány nagyságára (igaz, a régiós devizák gyengülése valószínűleg kisebb mértékben, de negatívan hatott). A hat nagybankból azonban csak az UniCredit (-6,6%) és a Raiffeisen hitelállománya csökkent (-0,6%), a többieké mérsékelten ugyan, de emelkedett, a legnagyobb mértékben (3,6%-kal) az Erstéé.

Ennél még érdekesebb, hogy a várható hitelezési veszteségekre mekkora céltartalékot képeztek meg a bankok. A nettó értéket, vagyis a képzések és feloldások különbözetét nézzük. A hat bank összesített kockázati költsége 12,805 milliárd euró volt 2020-ban, ami 2,1-szerese az egy évvel korábbinak, így elmondható, hogy tavaly 6700 milliárd euróval több céltartalékot képeztek meg a bankok. A közel 2400 milliárd forintot jelentő összeg egy magyar nagybank méretének (teljes mérlegfőösszegének) felelne meg. Nehéz megmondani, pontosan mekkora arányban ludas a járvány, de ez a nagy szám jórészt nyilvánvalóan a koronavírus-válság számlájára írható.

Miről szól még ez a cikk?

  • Hogy alakult az egyes bankcsoportok bevétele és céltartaléka?
  • Felülteljesítők és aluteljesítők
  • Hogy alakult a nyereség 2020-ban az anyabankoknál?

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái