Signal applikáció titkosított üzenet
Bank

Az új, kriptós fizetési rendszerével akár a saját sírját is megáshatja a legtitkosabb üzenetküldő

Tonács Attila
A Signal végponti tikosítással ellátott üzenetküldő még tavaly jelentette be, hogy saját kriptopénz kibocsátására készül, amely a Stellar protokoll blokklánc technológiájára épül, és egy olyan titkos fizetési rendszer megteremtését szolgálja, amely a cég ígérete szerint készpénz anonimitásával vetekszik majd.

Titokzatos belépő

A Signal - amely 8 éve indult, és már több mint 40 millió aktív felhasználója van - tavaly integrálta a MobilCoin blokklánc alapú azonnali és titkos fizetési rendszerét az üzenetküldő felületébe. A múlt héten kiderült az is, hogy november óta - különösebb bejelentés nélkül - a Signal megkezdte a megoldás kiterjesztését a teljes globális ügyfélbázisra. A Signal különösebb hírverés nélkül kezdte megjelentetni a funkciót, és erre vontakozó információ még az egyébként tartalomban gazdag és rendszeresen frissülő blogján sem jelent meg. A Signal vezérigazgatója, az anarchista Moxie Marlinspike kedden lemondott a vezetői posztról, és várhatóan a fizetési hálózatot fejlesztő, szintén MobilCoin elnevezésű startuphoz fog majd csatlakozni.

A Signal üzenetküldőjéhez kapcsolt MobilCoin egy utalási hálózat, amely a pénzügyi adatok titkosítását teszi lehetővé. A rendszerhez egy saját kriptopénz is tartozik, ami tavaly tavasszal jelent meg először béta verzióban az Egyesült Királyság felhasználóinak telefonján, ma már viszont több millió felhasználó eszközén érhető el a MobilCoin, aminek a titkosítása még a bitcoinénál is fejlettebb.

A Signal egy olyan rendszert kíván megteremteni, amely az ígéret szerint megvédi a felhasználó fizetési adatait. A tikosítási technológiának köszönhetően rejtve marad a tranzakciókhoz köthető összes adat, így a küldő és a fogadó félhez köthető fizetési információk, valamint az elutalt összeg mértéke is. Ezekhez még maga Signal sem férhet hozzá.

Kriptó kellett hozzá

Magát a funkciót viszonylag egyszerű aktiválni, csupán annyit kell tenni, hogy az alkalmazás legfrissebb 5.28.10 verziójára frissítve, a Beállítások menüpont alatt megkeressük a Fizetések fület, és elfogadva a felhasználói feltételeket élesítjük a tárcát. A tényleges használat viszont sokaknak nehézséget fog okozni, hiszen a MobilCoint mindössze négy kriptotőzsdén - név szerint az FTX-en, a Bitfixen, a Hotbiten és a OneBiten - értékesítik, pénzt küldeni pedig csak akkor tudunk, ha előtte bevásárolunk a kriptopénzből.

A MobilCoin árfolyama jelenleg kicsit több, mint 9 dolláron áll, a piaci kapitalizációja pedig 675 millió dollár. A MobilCoin egy ökológiailag fenntartható, etikus kriptofizetési megoldást ígér, amely a Stellar rendszerére épül. Ez egy nyílt forráskodú blokklánc protokoll, amelyet általában kisebb pénzösszegek átutalására használnak, de alkalmas a tokenek fiat pénzbe történő átváltására is.

Marlinspike elmondta, hogy a pénzküldési funkció tulajdonképpen egy válasz a Messenger és a WhatsApp pénzküldős próbálkozásaira, a Signal küldetését figyelemve véve viszont nem okozott különösebb meglepetést, hogy a titkosítást a pénzküldésre is ki fogják majd terjeszteni. Ehhez viszont egy saját kriptoeszközre volt szükségük, mert Marlinspike szerint ezzel érhető csak el az a kívánt titkosítási szint, amely a sima banki átutalást eleve kizárja a lehetőségek közül.

Signal titkos fizetés kriptopénz MobilCoin
Így néz ki a Signal pénzküldő felülete. Forrás: Signal

Figyelmeztették: a tűzzel játszik

Sokan baljós jövőt jósolnak a Signalnak és arról beszélnek, hogy az üzenetküldő applikáció ezzel a lépéssel most tényleg messzire ment, és csak a saját sírját ássa.

A döntést etikai szempontok mentén bírálók arra hívják fel a figyelmet, hogy a Signal ezzel még vonzóbb terepe lesz a bűnözőknek, hiszen a kommunikáció mellett ezután a pénzügyeiket is itt fogják lebonyolítani.

Ez viszont nem kerülheti el a szabályozók figyelmét sem, akiknek már a Signal legfőbb értékajánlata, a végponti titkosítás is régóta szúrja a szemét. Ha a bűnözők pénzküldő rendszerévé válik a Signal, a kriptoforgalom léte elég lehet ahhoz, hogy a szabályozók ürügyet találjanak az alkalmazás korlátozására.

Jelenleg a Signal számít a legbiztonságosabb üzenetküldőnek, az applikáció ugyanis mindössze egyetlen adatot tárol, a telefonszámot, de azt sem köti személyazonossághoz.

Mi az a végponti tikosítás?

A végponti titkosítás, vagyis end-to-end encryption (a továbbiakban: E2EE) azt jelenti, hogy az eküldött üzenetet egyedül annak feladója és a fogadó fél láthatja, a két pont között senkinek, még magának az applikáció fejlesztőjének sincs hozzáférése annak tartalmához.
Enélkül az üzenet lehet ugyan titkosított, de csak addig, amíg el nem jut egy központi szerverhez, ahol a szolgáltató már hozzáférhet (például azért, hogy jobban targetált hirdetéseket tudjon megjeleníteni a felhasználónak).

A Signal The Verge által megszólított alkalmazottai szerint a vezetőség egyértelműen a tűzzel játszik, és többen szükségtelen provokációnak tartják a lépést, hiszen ezzel csak újabb fegyvert adnak a szabályozók kezébe, akik már korábban is rászálltak az alkalmazásra. A titkosított üzenetküldés hívei már lobbitevékenységbe is fogtak Signálnál, hogy rekessze be a kriptopénz kibocsátására vontakozó terveit, de az egyébként non-profit szervezeten keresztül, adományokból finanszírozott Signal úgy tűnik, hajthatatlan maradt.

Nem tetszik a kormányoknak a titkos kommunikáció

Egyes polgárjogi aktivisták szerint a MobilCoin remek kezdeményezés arra, hogy visszaadja az embereknek a készpénzes fizetéssel járó előnyöket, például a pénzügyek anonimitásának megőrzéséhez fűződő jogokat, azzal együtt, hogy a fizetési folyamatot az online térbe helyezi át. A Signal által alkalmazott végponti titkosítás pedig életmentő lehet olyan országokban, ahol a telekommunikációs csatornákat az autoriter, elnyomó kormányok szigorú megfigyelés alatt tartják. A szabályozatlan pénzügyi tevékenység viszont táptalajt nyújt az illegális tevékenységek finanszírozásához is.

A titkosított üzenetek átvilágítására már régóta formálódik poltikai szándék a világ több pontján. A politikai vezetők viszont úgy tűnik nem egészen értik az üzenetküldő applikációk mögöttes technológiájának a lényegét. Ha ugyanis egy külső szervezet betekintést nyer egy végponti titkosítással védett üzenet tartalmába, ott a védelmi rendszer érvényét veszti. Így tulajdonképpen már nem is számít végponti titkosításnak, amit azt jelenti, hogy a szabályozók követelése valójában technológiailag kivitelezhetetlen. Olyan tehát nem létezik, hogy megnyitunk bizonyos kapukat a titkosított üzenetfolyamhoz a „jó szándékú megfigyelők" előtt, és ugyanezeket bezárjuk azokkal szemben, akiktől ártó szándékot feltételezünk.

Ha a kapukat nem lehet megnyitni, marad a teljes tiltás, amitől a legtöbb országban egyelőre még megmenekültek a Signal és a hozzá hasonó üzenetküldők.

A pénzügyi tevékenység viszont új támadási felületet jelenthet, amit kihasználva a hatóságok a pénzügyi bűncselekményekkel szembeni jogos aggodalmukat maguk előtt lengetve a titkosított üzenetküldést is örökre felszámolhatják.

A Signal ugyanakkor tanulhatna a konkurencia hibájából is. Más üzenetküldő applikációk ugyanis kerültek már szerencsétlen helyzetbe amiatt, hogy saját, platformon belüli fizetőeszköz kibocsátását fontolgatták. Így járt például Facebook Diem projektje is, amelyet először a svájci hatóságok száműztek, majd később az Egyesült Államokban is a szabályozók ellenállásába ütközött. Az engedély megszerzéséig a Facebook a Paxos stablecoinját kínálja a felhasználóinak, akik a Novi elnevezésű tárcán keresztül férhetnek hozzá a fizetőeszközhöz.

A Signal veszélyes játékot játszik, de léteznek módszerek arra, hogy elkerüljék a szabályozói offenzívát. Egy elfogadott és ellenőrzött fizetőeszköz használata, vagy egy alapos KYC eljárás - az ügyfelek átvilágítására - megfelelne a szabályozóknak. Igaz, ezzel az eredeti célról, vagyis a fizetések anonimizálásáról kellene lemondania.

Címlapkép forrása: Getty Images

Frankfurti tőzsde
fed
forint készpénz bankjegy
vakcina koronavírus
ekb

Kiszámoló Az ingyenesség hatalma

Az emberi viselkedést szeretjük racionálisnak beállítani, de a legtöbb esetben nagyon távol van attól. A közgazdaságnak...

2022. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2022
2022. április 26.
Építőipar 2022
2022. április 6.
Agrárium 2022
2022. február 24.
Private Investor Day 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Online előadás
Vételi és eladási zónákat azonosítunk, melyek a trendekkel kiegészítve szuper hatékony párost alkotnak.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
ekb