Előfizetői tartalom

Őrült fordulat az OTP-nél – Ez aztán sokakat meglepett

Az orosz és ukrán kitettséggel is rendelkező OTP az ukrajnai háború kitörése után piaci értékének több mint felét veszítette el, október közepén azonban a nemzetközi tőkepiaci hangulatjavulással az OTP részvényei is nagyot raliztak, több mint 40 százalékot pattant fel eddig az árfolyam, mostanra komoly ellenálláshoz érkezve. Megnéztük, mit mutat az árazás és a technikai kép.

Fordulat

Az OTP árfolyama idén októbere elején még 7 830 forinton állt, a múlt héten pedig már 11 090 forinton is kereskedtek a részvényekkel, vagyis közel másfél hónap alatt közel 42 százalékot ralizott az árfolyam.

otp42

A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy volt honnan emelkedni, hiszen az OTP árfolyama a tavalyi csúcsról az idén októberi lokális mélypontig több mint 60 százalékot zuhant, és az elmúlt hetek meredek emelkedése ellenére még mindig több mint 43 százalékkal áll alacsonyabban az árfolyam, mint tavaly november elején a 19 590 forintos csúcson.

otple

Miért fordult?

Az OTP árfolyamának emelkedése mögött részben a nemzetközi részvénypiaci emelkedés áll, elég csak megnézni az S&P 500 grafikonját, ott már sokan vizionálták, hogy ha a 200 hetes mozgóátlag elesik, akkor nagyon csúnya zuhanás jöhet, azonban pont ott jött a fordulat, és bár az index értéke a fontos mozgóátlag alá szúrt, végül megmentették, és jött is a felpattanás.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés