FONTOS Egyre több magyar nyaral külföldön, a drágulás sem zavarja őket
 
Előfizetői tartalom

Babaváróból horrorhitel: itt a 0%-os kölcsön legnagyobb buktatója

Két év után először csökkent a napokban az az állampapírpiaci hozamérték, ami alapján meghatározzák a babaváró hitel „büntetését” azok számára, akiknek 5 éven belül sem születik gyermekük. Sajnos még így is több mint 6 millió forintnyi kamattámogatást kell visszafizetniük öt év után a mostanában hitelt felvevő gyermektelen házaspároknak. Sőt, az öt év múlva 7,5 milliónál járó hiteltartozás 0%-os kamata a mostanihoz hasonló hozamkörnyezetben a korábbi hitelfelvők számára is 17%-ra ugrana, majdnem háromszorosára emelve az addig havi 45 ezer körüli törlesztőrészletet. Öröm az ürömben, hogy akik befektetik a hitelösszeget és ebből végtörlesztenek öt év után, azok már 6,4%-os éves hozam mellett nullára tudja kihozni a történetet. Aki viszont nem fekteti be a felvett összeget, az csak egy már úton lévő babával mehet biztosra.

Megszűnt az otthonfelújítási támogatás és a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye, de megmaradt a CSOK, a falusi CSOK, a babaváró, a hitelelengedés, a kamattámogatott CSOK-hitel, az áfa-visszatérítés és a lakásvásárlási illetékmentesség is. A babaváró hitel tehát 2023. január 1-je után is igényelhető (az új határidő 2024. december 31.-e), a korábbihoz képest...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés