Az MNB adósságfékszabályai szerint a lakásfedezet forgalmi értékének legfeljebb a 80%-át lehet felvenni jelzáloghitelként. A jegybank friss statisztikái azt mutatják, hogy egyre nagyobb arányban adósodnak el a jelzáloghitel-felvevők e jogszabályi korlát közelében, hiszen tavaly ősszel még 14% körül volt a 70% feletti hitelfedezetű (LTV) ügyletek aránya, idén júniusban viszont már 19,5%. Ezzel párhuzamosan 30% alá csökkent a legkevésbé kockázatos, legfeljebb 30%-os LTV-vel bíró hitelfelvételek aránya. Mivel a kamattámogatott otthonfelújítási hitel év eleje óta már nem elérhető, ezért az elmúlt hónapokban bekövetkezett romlásra ez a történés már nem indok, inkább a lakásárak csökkenésével és a csökkenő átlagos önerővel magyarázhatjuk a jelenséget.

Hitelcél alapján a használt lakást vásárlók azok, akik a legmagasabb LTV-mutatóval adósodnak el, a nyár elején viszont az új lakást vásárlók húzták felfelé a leginkább a statisztikát. Nagy átlagban az év első felében 50 és 55 százalék között ingadozott az átlagos LTV, vagyis a vételár csaknem felét nem hitelből, hanem egyéb forrásból teremtették elő a hitelfelvevők.

A vállalt futamidővel egyértelműen pozitívan korrelál az LTV, tehát minél hosszabb időre vesszük fel a hitelt, annál jobban megterheljük az ingatlant. A két mutató között a hitelösszeg teremti meg a kapcsolatot, hiszen minél nagyobb összeget vesznek fel az adósok, annál inkább megterheli a törlesztőrészlet a jövedelmüket, ez ellen pedig hosszabb futamidő vállalásával tudnak többé-kevésbé védekezni. A 10-15 éves futamidejű lakáshitelek átlagos LTV-je 44% volt, a legalább 25 éveseké viszont 55% felett tartózkodott.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!