Rövidesen nagy dilemma elé kerülhet az OTP
Bank

Rövidesen nagy dilemma elé kerülhet az OTP

Az Unicredit vezérigazgatója, Andrea Orcel mára egyértelműen a befektetők kedvence, mindent megtesz a nyomott árazások eltűnéséért. Érdemes résen lenni, hasonló sztorik akár még a régiónkban is szembe jöhetnek.
Mibe fektessünk 2024-ben? Az állampapír, a részvény, az arany, a kripto vagy az ingatlan lesz a nyerő? Szakértőink minden kérdésre választ adnak. Ha fontos önnek, hogy megtakarításai optimális befektetésekben gyarapodjanak, akkor ott a helye a konferenciánkon!

Nagyot ment az UniCredit

Ha az lenne a kérdés, hogy az elmúlt három évben az alábbi eszközök közül melyiken lehetett a legtöbb pénzt keresni, ki mire fogadna?

  • Apple
  • Bitcoin
  • Tesla
  • Meta (Facebook)
  • AMD
  • UniCredit

Nos, a válasz sokakat meglephet: az UniCredit-részvény az, ami három évvel ezelőtt valamivel 8 euró felett kereskedett.

A napokban a részvény árfolyama meghaladta a 29 eurót, és mivel jelen árfolyamok mellett is 17 százalék hozamot ígér osztalék és részvény-visszavásárlások formájában a vállalat, így a rally vélhetően még nem ért véget.

A közel négyszerező részvényárfolyamot nem viselte meg sem az orosz-ukrán háború, sem az ECB osztalékfizetéssel kapcsolatos szigora.

A teljesítmény impresszív, mondanom sem kell, hogy se a bitcoint se az amerikai sztárpapírok fasorban sincsenek az UniCredit teljesítményéhez képest.

A cégvezér a kulcs?

A döbbenetes az UniCredit sztorijában, hogy lényegében a szemünk előtt lejátszódó folyamatból, értelmes számolni képes befektetők egyértelműen profitálni tudtak. A társaság élére 2021-ben kinevezett vezérigazgató

Andrea Orcel mára egyértelműen a befektetők kedvence, és nem véletlen az.

A vezérigazgató 2022 végén jelentette be, hogy az azt követő három évben 16 milliárd eurót visszajuttat a részvényeseknek osztalék és részvényvisszavásárlás formájában. Akkoriban a bank teljes piaci értéke alig érte el a 24 milliárd eurót. Azt mondtam a kollégáknak, hogy ha megkapjuk három év alatt a 16 milliárd eurót, és a céget továbbra is 24 milliárdra tartja a piac, akkor 8 milliárdért lesz három év múlva egy bankunk, ami csinál évi 4 milliárd profitot. Ez óriás vétel.

Időközben kiderült, hogy a bank eredménytermelő képessége nem 4 hanem inkább 8-9 milliárd euró, és az Orcel vezette menedzsment továbbra is a részvényesi juttatásokat helyezi előtérbe. Így 2024-ben kifizetnek 8,6 milliárd eurót - lényegében a teljes profitot - a részvényeseknek, miközben a cég még mindig „csak” 50 milliárd eurót ér. Az barátok közt is több mint 17 százalék hozam euróban.

A nagy dilemma

Amit az UniCredit vezér csinál, az az, amit a befektetők várnak/várnának nagyjából az összes európai banktól:

tegyenek minél többet a rendkívül nyomott részvényárfolyamok és árazások eltűnéséért.

Az UniCredithez hasonló sztorik bármikor szembe jöhetnek mostantól akár a régiónkban is. A banki eredményességek látványosan javultak, miközben a tőkemegfeleléssel kapcsolatos minden előírás megvalósult.

A régióban számos bank kerül olyan helyzetbe, mint amilyenbe az UniCredit volt két évvel ezelőtt. A kérdés, hogy ezek a bankvezetők is az Orceli utat választva jelentős osztalékkal és részvény-visszavásárlással örvendeztetik meg a befektetőket, vagy visszatartják az eredmények visszaosztását, akár valamilyen jövőbeli felvásárlási cél vagy egyéb kockázatkezelési megfontolások miatt. Meglátásom szerint ilyen dilemma előtt áll a régiónkban számos bank, például az Erste.

Néhány éven belül az OTP vagy a Raiffeisen is hasonló dilemma elé kerül.

Ha tippelnem kéné, azt mondanám, hogy azok a társaságok részvényei fognak a legjobban teljesíteni, amelyek az Orceli utat választják.

Címlapkép forrása: Portfolio

HitelesAndrás

Pénzügyi tudatosság gyermekszemmel

Egy pénzügyi csoportban beszélgetés bontakozott ki, hogy a gyermekeket mikor és milyen mélyen kell bevonni a pénzkezelésbe, illetve mikor kell felhívni a figyelmüket a befektetés fontosságára&

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Annyira súlyos a válsághelyzet Németországban, hogy az már nem is igaz

Pénzügyi modellező/ vezető modellező

Pénzügyi modellező/ vezető modellező

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Interaktív online előadás

Vételi és eladási zónák - Részvénypiaci panoráma

Mire számíthatunk a következő napokban a részvénypiacokon? Milyen fontos szintekre kell figyelni a főbb indexek esetén? Melyek lesznek a jól és rosszul teljesítő régiók, országok, szektorok és ágazatok?

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Property Warm Up 2024
2024. március 7.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
EU Források 2024
2024. március 6.
Retail Day 2024
2024. április 11.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!