Megjött a várva várt bejelentés, 10 nagy változás jön az otthonfelújítási támogatásnál
Bank

Megjött a várva várt bejelentés, 10 nagy változás jön az otthonfelújítási támogatásnál

2021-ben és 2022-ben már létezett egy nagyszabású otthonfelújítási program Magyarországon, azt mintegy 300 ezer család több mint 600 milliárd forint összegben vette igénybe a Magyar Államkincstárnál. Pénteken a kormány bejelentette az építőipar által már nagyon várt folytatást, de a 2024 júniusában induló új, 108 milliárdos program feltételei több szempontból is eltérnek az előző otthonfelújítási támogatástól. Most 10 pontban foglaljuk össze a már megismert legfontosabb eltéréseket.

1. eltérés: nem jár mindenféle lakásra

Az előző támogatást igénybe lehetett venni minden lakásként vagy lakóházként nyilvántartott ingatlanra, amely az igénylő és/vagy kiskorú gyermeke legalább 50%-os tulajdonában volt. Szinte annyi elvárás volt csak az ingatlannal szemben, hogy legalább egy éve az igénylő és legalább egy gyermeke lakóhelyéül kellett szolgálnia. Az új program a lakóingatlanok jóval szűkebb körében élőknek szól: az 1990 előtt épült, a vezetékes gázhálózathoz csatlakozott családi házakra lesz csak igénybe vehető. A többi részletes feltételt egyelőre nem ismerjük.

2. eltérés: lesz energetikai elvárás

Az előző támogatásnak nem voltak általános energetikai elvárásai, így például szobafestésre, burkolatcserére, tetőcserére, kerítés- és teraszépítésre, beépített bútorra is igénybe lehetett venni. Most a felhasználási cél is jelentősen szűkül: csak a 30%-os energiamegtakarítást eredményező hőszigetelés, nyílászárócsere, víz- és fűtésrendszercsere fér bele. Az energiamegtakarítást a beruházás előtt és után elkészített egy-egy energetikai tanúsítvány segítségével kell igazolni.

3. eltérés: nem elvárás a gyermek

Az előző támogatást azok vehették csak igénybe, akik legalább egy 25 év alatti gyermeket neveltek saját háztartásukban, legyen szó egyedülálló, házas, elvált vagy élettársai kapcsolatban élő szülő(k)ről. Gyermekre vonatkozó elvárásról most nincs szó, vagyis e téren enyhítés várható: a bejelentés alapján úgy tűnik, a gyermekkel nem rendelkezők vagy vele együtt nem élők is igénybe vehetik.

Az alábbi táblázatban az új program legfontosabb paramétereit foglaltuk össze:

otthonfelújítási támogatás 2024

4. eltérés: kötelező lesz hitelt felvenni

Az előző támogatást rendkívül sokan hitel felvétele nélkül vették igénybe, vagyis 100%-ban saját maguk finanszírozták elő a felújítást, majd utólag igénybe vették a legfeljebb 3 millió forintos, a beruházási költségek akár 50%-át fedező otthonfelújítási támogatást. Most azonban a támogatást csak a hitel aktuális tőketartozásának a csökkentésére lehet majd igénybe venni, vagyis először fel kell venni az akár 6 millió forintos kamatmentes hitelt, majd ennek tőketartozását a vissza nem térítendő támogatásból lehet csökkenteni, járástól függően maximum 2,5-3,5 millió forinttal (lásd alább). A hitel 8 évre vehető fel, törlesztőrészlete a támogatás igénybevétele után 26-36 ezer forint körül lehet. Hogy milyen jövedelemvizsgálati, jelzálog-bejegyzési, tb-jogviszonyra vonatkozó vagy egyéb feltételei lesznek, azt egyelőre nem tudni pontosan.

5. eltérés: lesz minimális önerő is

Az előző támogatást akár önerő nélkül is igénybe lehetett venni, ugyanis a legfeljebb 6 millió forintnyi elszámolható beruházási összeget (munka + anyagköltség) akár 100%-ban elő lehetett finanszírozni a kereskedelmi bankoknál felvehető kamattámogatott otthonfelújítási hitel segítségével. A beruházási összeg legfeljebb 50%-ára rúgó támogatás a hitel tőketartozását csökkentette. Az elszámolható beruházási összeg most 7 millió forintra emelkedik, ugyanis egy 1 millió forintos önerőt is elvár a kormány.

6. eltérés: kamatmentes lesz a hitel

Míg a hitelfelétel és az önerő előírása szigorítást jelent az előző támogatási formához képest, a hitel kamatmentessége egyértelmű könnyítés. Az előző otthonfelújítási hitelt az 5 éves állampapírhozam 1,3-szeresére rúgó kamattámogatás mellett, 3%-os ügyfélkamattal lehetett felvenni, az újra viszont nem kell kamatot fizetni. Ha maradna a 3%-os kamat, akkor a támogatás igénybevétele után megmaradó 2,5-3,5 millió forintos hiteltartozás törlesztőrészlete 29-41 ezer forint lenne, ehelyett lesz 26-36 ezer forint a kamatmentességnek köszönhetően.

7. eltérés: csak az MFB Pontokon lesz elérhető a hitel

Az előző otthonfelújítási hitelt minden olyan kereskedelmi banknál fel lehetett venni, amely ezt a terméket kínálta. Az újat viszont csak a Magyar Fejlesztési Bank január 26-án március 8-ai ajánlattételi határidővel elindított közbeszerzési eljárásán nyertes hitelintézetek kínálhatják, mégpedig nem saját forrásból, hanem az említett EU-forrásból. A nyertesek nevét még nem hirdették ki, de piaci forrásokból a Portfolio úgy tudja, hogy a Gránit Bank, az MBH Bank és az OTP Bank konzorciuma pályázott a lakossági MFB Pontok hálózatának az üzemeltetésére, így jó eséllyel náluk lesz elérhető az új otthonfelújítási hitel.

Az alábbi táblázatban az előző program legfontosabb paramétereit foglaltuk össze:

otthonfel

8. eltérés: járásonként eltérő lesz a támogatás

Az előző támogatás feltételei az ország minden egyes vidékén ugyanolyanok voltak. Az új támogatás is igénybe vehető lesz Budapesten és vidéken egyaránt, azonban a vissza nem térítendő támogatási összeg maximuma attól függ majd, melyik járásban történik meg a korszerűsítés. Ahol eléri a járási átlagjövedelem az országos átlag 110 százalékát, ott 2,5 millió forint lesz a vissza nem térítendő támogatás, 75 és 110 százalék között 3 millió, az országos átlag 75 százaléka alatti jövedelem esetén (63 járás) pedig 3,5 millió – ismertették pénteken.

9. eltérés: korlátozott a program keretösszege

Az előző támogatásra nem állapított meg keretösszeget a kormány, az felülről nyitott volt, és hazai költségvetési pénzekből finanszírozták. A Magyar Államkincstár 2023. februári tájékoztatása alapján a kormány két évig tartó programjából 295 ezer gyermekeket nevelő család összesen 620 milliárd forintnyi állami támogatást kapott otthona felújításához. Ehhez járultak még hozzá a magyar bankszektor által kihelyezett otthonfelújítási hitelek. A mostani programot azonban a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv REPowerEU fejezetéből finanszírozzák, keretösszege pedig korlátozott: 108 milliárd forintból mintegy 20 ezer családi ház energetikai korszerűsítése valósulhat meg.  

10. eltérés: addig fut a program, míg ki nem merül a keret

Az előző támogatás előre meghirdetett módon 2021-ben és 2022-ben élt, és bár sokan remélték a meghosszabbítását, ez néhány szűk körű feltétel teljesítésének az esetét leszámítva a költségvetés kifeszített helyzete miatt nem történt meg. Ebben is lesz változás: a program várhatóan addig fut majd, míg el nem fogy a meghirdetett 108 milliárd forintos keretösszeg, és nem lesz végső dátuma. Észszerű azzal számolni, hogy viszonylag gyorsan kimerül a keret, így érdemes már most kivitelező(k) után nézni, és a 30%-os energiamegtakarítás elérése érdekében komplex korszerűsítést tervezni. Ehhez persze nem szükséges a 7 millió forintos beruházási összegbe beleférni, de ennyit lehet majd a programban elszámolni.

Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kasza Elliott-tal

3M Company

Nemrég írtam a Solventumról, levált az MMM-ről és áprilisban a tőzsdére ment. Minden MMM részvényes a 4 részvénye után kapott egy SOLV részvényt. Ez eddig nagyon szép, azonban 05.14-én MM

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nesze neked, ötéves szuperállampapír: tízmilliárdokat buktak a magyarok az értelmetlenné vált befektetésen
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Portfolio AgroFood 2024
2024. május 22.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
orosz moszkva gazdaság