10 éven belül 50%-kal növekedhet a világ teljes műtárgyvagyona
Befektetés

10 éven belül 50%-kal növekedhet a világ teljes műtárgyvagyona

Portfolio
A Deloitte 2017-ben is nyilvánosságra hozta az egyik legismertebb és legelfogadottabb műtárgypiaci elemzésének, az Art&Finance Reportnak a 2017-es kiadását, a műtárgy.com most ennek a legfontosabb megállapításai közül szemezget. A teljes tanulmány itt érhető el.
Nehéz lenne az elemzés minden részeredményre kitérni, mivel riport majdnem 300 oldalas: 69 privát bank, 27 vagyonkezeléssel foglalkozó családi iroda, 155 műtárgypiaci szakértő és 107 jelentős műgyűjtő megkérdezésével készült.

Az elemzés fő fókuszában az áll, hogy a műtárgyak milyen szerepet játszanak a befektetésekben és a vagyonkezelésben. Ehhez pedig nem csak a múlt folyamatait elemzi, hanem azzal kapcsolatban is végez becsléseket, hogy várhatóan mik lesznek a következő évtized tendenciái. Eszerint míg 2016-ban 1.600 milliárd dollár volt a világ teljes műtárgyvagyona, addig ez 2026-ra 2.700 milliárd dollár lesz. Azonban nem csak a mennyiség, hanem a megoszlás is változni fog: míg ma Európa és Észak-Amerika adja ennek a 60%-át, addig egy évtized múlva csak 52% lesz a részesedésük, miközben Ázsiáé 21%-ról 29%-ra fog növekedni.

10 éven belül 50%-kal növekedhet a világ teljes műtárgyvagyona
A világ műtárgyvagyona 2016-ban és 2026-ban. Forrás: Deloitte Luxemburg&ArtTactic Art & Finance Report 2017
Az aukciós piacra fókuszálva, mely a globális műtárgypiacnak még mindig a legátláthatóbb része, az elemzés arra a meglepő eredményre jut, hogy 2017 első félévében az aukción leütött műtárgyak száma erősen csökkent.

10 éven belül 50%-kal növekedhet a világ teljes műtárgyvagyona
A Sotheby's, a Christie's és a Phillips aukcióin leütött alkotások száma 2016 és 2017 első felében. Forrás: Deloitte Luxemburg&ArtTactic Art & Finance Report 2017
Ez azonban nem a piaci visszaesés, hanem épp hogy a növekedés jele. Amíg 2016 egy nehezebb év volt a műtárgypiacnak, addig ezt 2017-re maga mögött hagyta, így az eladások összértéke még a csökkenő tételszám ellenére is növekedni tudott, 4,8 milliárd dollárról 5,7 milliárdra.

10 éven belül 50%-kal növekedhet a világ teljes műtárgyvagyona
A Sotheby's, a Christie's és a Phillips aukcióin leütött alkotások összértéke 2016 és 2017 első felében. Forrás: Deloitte Luxemburg&ArtTactic Art & Finance Report 2017
Izgalmas eredmény az is, hogy míg általában az elemzők a kínai piacot szokták a nagy, szinte kockázatos növekedéssel azonosítani, addig most a New York-i és londoni aukciós eladások erősebb növekedést produkáltak, mint a kínaiak. Míg Kínában 21%-kal nőtt a forgalom, addig Londonban 31%-kal, New Yorkban pedig 29%-kal.

10 éven belül 50%-kal növekedhet a világ teljes műtárgyvagyona
A Sotheby's, a Christie's és a Phillips aukcióin leütött alkotások összértéke 2016 és 2017 első felében városok szerint. Forrás: Deloitte Luxemburg&ArtTactic Art & Finance Report 2017
Ha azt vizsgáljuk, hogy a különböző művészeti korszakok és irányzatok milyen arányban vannak jelen az aukciósházak forgalmában, érdekes eredményre juthatunk. A régi mesterek forgalma az elmúlt 17 évben szinte változatlan volt, így ez a piac legstabilabb része. Ehhez képest az impresszionista, modern és kortárs művészet forgalma dinamikusan növekedett, de ezek az irányzatok jobban ki voltak téve a visszaeséseknek is. A legkockázatosabb, azonban a legnagyobb haszonnal is kecsegtető szegmens egyértelműen a kínai művészeté. Ennek a forgalma 2000-ben szinte elhanyagolható volt, míg 2014-re a két vezető aukciósház eladásainak már körülbelül a 20%-át tette ki. Azonban 2017 első félévében nagyon rosszul muzsikáltak a kínai műtárgyak, az eladások ekkor már a 2005-ös értékeket idézték.

10 éven belül 50%-kal növekedhet a világ teljes műtárgyvagyona
A Sotheby's és a Christie's forgalma 2000 és 2017 között. Forrás: Deloitte Luxemburg&ArtTactic Art & Finance Report 2017
Azonban érdemes a piaci változásokat nem csak egy éves távlatban vizsgálni, hanem hosszabb távon is összehasonlítani. Ha megnézzük a Sotheby's és a Christie's forgalmát 2000 és 2017 között, akkor egy alapvetően növekvő tendenciát láthatunk, amiben 2000 és 2014 közt majdnem meghétszereződött a forgalom. Ezt csak a gazdasági világválság miatt 2009-es visszaesés szakította meg, de nem érdemes elsiklani afelett sem, hogy a 2015 és 2017 közötti évek forgalma egyszer sem érte el a 2014-es csúcsot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egész műtárgypiac lefele tartana, hanem inkább egy belső átrendeződésről árulkodik, amit más elemzések is megerősítenek. Eszerint a 2000-es évek nagy felfutása után az aukciósházak veszíthetnek a pozíciójukból, míg a műkereskedők és galériák növelhetik a piaci részesedésüket. Ez az átrendeződés távlatilag kiegyensúlyozottabb műtárgypiaci struktúrához is vezethet.
ensz0923.jpg
szerbia0923
villam0609
Frankfurt Stock Exchange
robots welding in a car factory
Private Health Forum
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
shutterstock_1077839366