Kivégezték a magyar bankbetétek riválisait - Szinte semmi nem maradt belőlük
Befektetés

Kivégezték a magyar bankbetétek riválisait - Szinte semmi nem maradt belőlük

Kijelenthetjük: kivégezte az egykor legnépszerűbb magyar befektetést a januárban életbe lépő EU-s szabály, a továbbra is nulla közeli hozamok pedig csak tovább rontottak a helyzeten. A sokszor a bankbetétek riválisaként emlegetett pénzpiaci alapok vagyona pár hónap leforgása alatt több mint 500 milliárd forinttal csökkent, mára alig több mint 70 milliárdot kezel a kategória. Ráadásul a hozamok terén sem remekelnek a megmaradt alapok, a lakossági forintos sorozatok mind negatív hozammal zárták az év első felét. A könnyen pénzzé tehetőség sem lesz már annyira vonzó lehetőség a lakosság számára, miután a szuperállampapír jóval magasabb kamatozással tudja ezt hasonlóan jó feltételek mellett biztosítani.

1 2

A befektetési alapokról és a megtakarítási piaci változásokról is szó lesz a Portfolio október 1-jei Öngondoskodás konferenciáján. Részletek itt:
74 milliárd maradt az egykori 1600 milliárdból.
Szinte teljesen eltűntek a befektetési térképről a pénzpiaci alapok, az egykor még több mint 1600 milliárd forintot kezelő kategóriában június végén már csak alig 74 milliárd forint maradt. A vagyoncsökkenésben több dolog is szerepet is játszik:
  • Az egyik legfontosabb tényező, hogy januártól a meglévő pénzpiaci alapoknak is meg kell felelniük egy EU-s előírásnak, amely szigorúbb befektetési, kockázatkezelési és ügyféltájékoztatási előírásokat határoz meg az alapoknak. Emiatt több alap is kötvényalappá alakult át, ez pedig jelentős tőkeátrendeződést hozott magával, a pénzpiaci alapok kárára.
  • A globális, és ezen belül a magyar hozamkörnyezet továbbra is alacsony, a nagy jegybankok egyelőre nem szigorítanak, az MNB sem lépett a kamatemelés útjára, mindez pedig azt jelenti, hogy egy ideig még meg kell barátkozni a pénzpiacok alapok esetében a nulla közeli hozamokkal.
  • Ezekből az alacsony hozamokból ráadásul még az alapkezeléshez, letétkezeléshez köthető egyéb díjakat is ki kell termelni, amelyek mind csökkentik a befektetőknek kimutatott nettó hozamot.
  • Sokszor az szól a pénzpiaci alapok mellett, hogy könnyen pénzzé tehetőek, hiszen likvid eszközöket tartanak. Csakhogy azóta már a piacon van a Magyar Állampapír Plusz, amely hasonlóan jó likviditási lehetőséget tud biztosítani a lakosságnak, jóval magasabb hozam mellett.

Most gyakorlatilag ott tartunk, hogy a még közel nulla százalék körüli kamatot biztosító bankbetétek is jobb választásnak tűnnek a lakossági befektetők számára, mint a lakossági pénzpiaci alapok. Az éven belüli bankbetétek például 0,2% körüli kamatot biztosítanak:

Kivégezték a magyar bankbetétek riválisait - Szinte semmi nem maradt belőlük
Hogy milyen nagy vérengzést okoztak a főként szabályozói változások a pénzpiaci alapoknál, jól mutatja a lenti ábra: a december végi 606 milliárd forintból május végére kevesebb mint 80 milliárd forint maradt.

Ez azt jelenti, hogy a kategória 5 hónap alatt elvesztette kezelt vagyonának 85%-át.



Kivégezték a magyar bankbetétek riválisait - Szinte semmi nem maradt belőlük
A januárban életbe lépő EU-s szabály rögtön meg is mutatta a hatását: egyetlen hónap alatt közel 450 milliárd forint áramlott ki pénzpiaci alapokból, miután az alapok egy része kötvényalappá alakult át. Azóta is folyamatos a tőkekivonás, igaz, már jóval visszafogottabb mértékben, és ebben szerepet játszik az is, hogy a hozamok terén sem remekeltek a megmaradt alapok (a fentiekben leírtak miatt).

Kivégezték a magyar bankbetétek riválisait - Szinte semmi nem maradt belőlük

A K&H alapja a legnagyobb

A megmaradt pénzpiaci alapok közül a K&H Tőkevédett Dollár Pénzpiaci alap a legnagyobb 28,7 milliárd forintos vagyonával, ez az alap kezeli a teljes kategória vagyonának közel 40%-át. A második helyen az MKB Forint Likviditási Alap áll 12,3 milliárddal, ezt az Aegon Pénzpiaci alap követi 7,6 milliárddal.

Féléves szinten négy alap, az Accorde USD Pénzpiaci, az MKB Dollár Likviditási, az Aegon Pénzpiaci és az Aegon Lengyel Pénzpiaci alap tudta növelni vagyonát, utóbbi több mint megmásfélszerezte vagyonát hat hónap alatt a befektetői tőkebeáramlásnak köszönhetően. Összességében viszont a megmaradt alapok több mint 10%-os tőkevesztést könyveltek el fél év alatt, egy éves időtávon viszont több mint 5%-kal nőtt a vagyonuk.

Kivégezték a magyar bankbetétek riválisait - Szinte semmi nem maradt belőlük

Még a 0%-os hozam sem volt meg

A forintos, lakossági pénzpiaci alapok teljesítménye az idei első fél évben nem volt valami rózsás, gyakorlatilag egyik alapnak sem sikerült még a 0%-ot sem hoznia. Az ezek között a "legjobbnak" mondható teljesítmény az MKB Forint Likviditási alapé, amely mínusz 0,01%-ot hozott, ezt az Aegon Pénzpiaci követte -0,07%-kal, majd az OTP Prémium Pénzpiaci mínusz -0,08%-kal. A listán szereplő alapok között egyébként csak az Aegon alapja tudott egy- és hároméves időtávon pozitív hozamot felmutatni.

Kivégezték a magyar bankbetétek riválisait - Szinte semmi nem maradt belőlük
A megmaradt pénzpiaci alapok között azért voltak jobban teljesítő alapok is, ezek a dollárban denominált alapok, amelyek a dollár árfolyamából profitálhattak nagyobbat. A pénzpiaci alapok, révén likvid és alacsony kockázatú eszközökbe fektetnek, szórásuk sem magas. A sorozatok között egyedül az MKB Dollár Likviditási alapnak volt magasabb, 0,4% körüli szórása egy év alatt.

Kivégezték a magyar bankbetétek riválisait - Szinte semmi nem maradt belőlük
Ha a ZMAX-ot vesszük kockázatmentes hozamként, devizás sorozatokkal együtt 7 olyat találunk, amely pozitív, egységnyi szórásra vetített hozamból számolt Sharpe-mutatót tudott produkálni. A legjobb Sharpe-mutatója a K&H Tőkevédett Dollár Pénzpiaci alapnak volt, ezt követte az Accorde USD Pénzpiaci, majd az Aegon Lengyel Pénzpiaci intézményi sorozata.

A Sharpe-mutató lényegében azt mondja meg, hogy egységnyi szórásra vetítve a kockázatmentes hozamhoz képest mekkora többlethozamot ért el az alap. Ha az értéke pozitív, akkor az adott alap a vállalt kockázathoz képest többlethozamot tudott elérni. Ebből is következik, hogy minél nagyobb a mutató értéke, annál vonzóbb egy alap kockázatarányos hozama.



Kivégezték a magyar bankbetétek riválisait - Szinte semmi nem maradt belőlük
A befektetési alapokról és a megtakarítási piaci változásokról is szó lesz a Portfolio október 1-jei Öngondoskodás konferenciáján. Részletek itt:
Ez a cikk folytatódik
1 2
china child
Laszlo Trocsanyi, Hungary's minister of justice
WASHINGTON, DC - JULY 31: Federal Reserve Board Chairman Jerome Powell speaks  (Photo by Mark Wilson/Getty Images)
18 September 2019, France (France), Strassburg: Jean-Claude Juncker (l-r), President of the European Commission, and Michel Barnier, chief Brexit-negotiator of the EU.
Frankfurt Stock Exchange
Üzlet

Nagyot emelkedett a Mol

Kivétel nélkül erősödéssel zárták a szerdai kereskedést a hazai blue chipek.

BMW
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
shutterstock_1254532384_arany