Előfizetői tartalom

Hold Alapkezelő: végérvényesen és nagyon jelentősen megváltozott az életünk

A koronavírus-válság visszafordíthatatlan átalakulást hozott nemcsak a világban, hanem a Hold Alapkezelő életében is, ahol szeptember elejéig egészen biztosan otthonról dolgoznak majd, hiszen semmit nem romlott a hatékonyságuk a karantén ideje alatt. A társaság mai sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy időben felkészültek a Holdnál a koronavírus gazdasági hatásai ellen való védekezésre, a relatív jó teljesítménynek köszönhetően pedig megállt az alapkezelőnél a vagyonkiáramlás. A Hold szakemberei úgy vélik, hogy az egypólusú világ gyorsan kétpólusúvá válik, a globalizáció üteme lassulhat, a tőzsdére pedig számos olyan kisbefektető belépett, aki sosem nyúlt korábban részvényekhez, ezeknek pedig jelentős hatásai lesznek a tőkepiacokra.

Időben felkészültek a védekezésre Végérvényesen és nagyon erőteljesen megváltozott az életünk. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben teljesen másképpen fogunk működni, mint ahogy működtünk egészen márciusig – mondta el Bilibók Botond, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója a társaság mai sajtótájékoztatóján. A vezető kitért arra, hogy sokáig gondolkoztak a home officeon...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés