Előfizetői tartalom

Van élet Európában? Régóta küzdenek az új csúccsal a kontinens indexei

Amíg az amerikai részvényindexek új és új csúcsokra jutottak az elmúlt hetekben is, a tavaszra jellemző lelkesedés szinte teljesen elpárolgott az európai piacok többségéről. Hiába volt a DAX egyike a vezető indexeknek, majdnem pontosan ugyanott tart, mint április közepén. A relatív erő eltűnése sosem jó jel, de mindez még nem jelenti azt, hogy keresztet kell vetni az öreg kontinens papírjaira. Technikai elemzésünkben megnéztük, hogy melyek azok a fontos szintek négy vezető mutató esetén, amelyek átlépése a mostani üresjárat után új lendületet adhat Európának.

Bár Galilei már több, mint 400 éve felfedezte az Európát, a Jupiter egyik holdját, a mai napig nem tudjuk, hogy mi van a jégpáncélba zárt felszíne alatt. A szakértők nagyjából egyetértenek abban, hogy ha valahol van is élet a Naprendszer egyéb égitestjein, akkor erre a legjobb esély az Európa belsejében lehet, ugyanis a jég alatt a jelek szerint egy mély, helyenként akár 90 km mély óceán is lehet. Persze arról szó sincs, hogy kis zöld emberek lubickolnának a jéghideg, jórészt káros anyagokkal bőven ellátott óceánban, de kisebb organizmusokra van némi esély. Ennek felfedezése és bizonyítása önmagában is egy hatalmas mérföldkő lenne a tudomány történetében. A válaszra még valószínűleg évtizedeket kell várni, hiszen a legközelebbi űrszondás missziót is csak 2024-re tervezi a NASA, amelynek azonban még csak annyi a feladata, hogy a folyékony felszín alatti víz nyomaira bukkanjon a magasból.

Remélhetőleg nem kell már ennyit várni arra, hogy az európai részvények is megmutassák: van még bennük élet. Az elmúlt hetekben ugyanis hiába történtek meg új csúcs döntések a tengerentúlon, itt szinte egyetlen index sem ment igazán sehová. A relatív gyengeség nagy valószínűséggel nem tudható be a gyenge szezonális időszaknak, és annak sem, hogy az európai alapkezelők és a befektetők sokkal hosszabb időre is elmehetnek nyaralni, mint amerikai társaik. Sokkal inkább általános jelenségről van szó, amely az európai indexek többségén is látható, még ha van is kivétel, amelyet lent külön bemutatunk.

DAX

A német piac nemcsak a kontinens, hanem a globális részvénytőzsdék egyik vezetője volt, hiszen egészen látványos volt, ahogyan az autógyártók és több ipari cég is kitört március elején, egy klasszikus vételi jelzést adva az indexben is. Három hónappal, és bő 10%-os profittal később, a lendület teljesen eltűnt a DAX grafikonjáról az ROC indikátor tanúsága szerint, amelyik május egy részén és júliusban is már inkább a negatív tartományban van, és nem is változik sokat.

Erről szól még a cikk:

  • Hol található a fontos ellenállás a DAX-ban?
  • Várható-e a következő hetekben, hogy kitör a vezető francia index?
  • Tart-e még a trend a spanyol részvényeknél?
  • Melyik piac vezet egyértelműen Nyugat-Európában?

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái