Előfizetői tartalom

31%-kal száguldott ez az ágazat idén, és ki tudja hol a vége

Nem akar megállni az olajár emelkedése, és bár egy-két enyhe csökkenő nap előfordul a nagy menetelés közben, a technikai elemzés által értelmezhetőnek tartott korrekció lassan két hónapja nem volt a piacon, miközben a WTI 34%-kal, a Brent jegyzése pedig 30%-kal került feljebb. Így az sem számít csodának, hogy mostanra a nemzetközi részvénypiacot is jórészt az energia szektor mentette meg a komolyabb visszarendeződéstől, immáron ellentmondást nem tűrően átvéve a vezető szerepet. Ezen szegmensen belül a legtöbb befektető elsősorban a nagy, akár teljes vertikumot lefedő olajcégekre koncentrál, esetleg előveszi a közepes méretű kitermelésre fókuszáló vállalatok papírjait. Azonban van a piacon egy ágazat, amelyik egy darabig ugyan lemaradó volt, de mostanra elég komoly relatív erőt tud felmutatni, és nagyon is profitál az olaj hosszútávúnak tűnő emelkedéséből. Olyannyira, hogy az idén 31%-os, egészen szédítő teljesítményt mutat a piac ezen része.

Kedvező kondíciókkal kínálunk kereskedési lehetőséget a nemzetközi tőzsdén elérhető termékekre és közel 700 befektetési alapra. Ha mindez nem elég, a Portfolio Online Tőzsde számládhoz csatolhatod a Portfolio Global szolgáltatást is, ahol 27.000 termékkel kereskedhetsz. További információkért klikkelj ide! (X)

Az olajipar beszállítói ritkán vannak a reflektorfényben, és ez még a tavalyi év második felére is igaz volt, amikor már az energiaválság és az olaj, illetve gázárak elszállása miatt az energia szektor már szárnyalt. Persze az ágazatba tartozó részvények is emelkedtek a nagy testvérekkel együtt, de jelentős lemaradásban voltak.

Azonban mintha az utóbbi hónapokban valami megváltozott volna, és a nagyobb, intézményi befektetők is ráébredtek: a beszállítók is nagy nyertesei lehetnek a mostani trendnek.

Erről szól még a cikk:

  • Miért lett felülteljesítő ez az ágazat?
  • Szépen mozog az ETF kurzusa a trendcsatornában
  • Az egyik legnagyobb szereplő hamarosan kitörhet a konszolidációs sávból
  • Enyhe túlvettség az egykori alelnök cégénél
  • Egy kisebb szereplő, amelynek felrobbant a piaca

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés