Portfolio signature

Íme a lista: ezekkel a magyar befektetési alapokkal kereshettél a legtöbb pénzt idén

A nehéz tavalyi év után úgy tűnik, hogy idén magukra találtak a hazai befektetési alapok, annak ellenére, hogy az év első három hónapja sem volt sétagalopp, különösen a márciusi bankválság borzolta a kedélyeket. A magyar alapok egyelőre állják a sarat, a legjobb teljesítmények már az első három hónapban 10% felett alakulnak. Nagy visszatérést mutatnak az abszolút hozamú alapok, de a részvény és árupiaci alapok körében is vannak vonzó, 7% feletti hozamok.
Lakást vásároljak vagy állampapírba tegyem a pénzem? Mi lesz a jobb döntés 2025-ben? Ha kíváncsi vagy a válaszokra, ne hagyd ki az október 9-i „Milliárdok jelenhetnek meg a lakáspiacon” című signature online klubot! Részletekért kattints!

Jól indult az év, aztán beütöttek a problémák

Januárban még meglehetősen optimisták voltak a befektetők, az amerikai és az európai tőzsdék is jól indították az évet, ami nem meglepő, mivel a tőkepiacok januárban még az optimista soft-landing, azaz a világgazdaság puha földet érésének szcenárióját árazták. A részvénypiaci szentimentet az év elején segítette továbbá a jegybanki kamatemelési ciklus tetőzésének belátható közelsége, valamint az infláció gyors mérséklődése is. Mindeközben kijött egy vártnál jóval erősebb foglalkoztatottsági adat Amerikában, amelyre a dollár jelentős erősödésbe kezdett. 

Februárban már változott a piaci hangulat, a vártnál magasabb infláció és a szigorúbb hangvételt megütő jegybankok már inkább óvatosságra intettek a részvénypiacokon. Az a piaci narratíva, hogy az inflációs csúcs után az infláció erőteljesebb csökkenésének korszakába értek a fejlett gazdaságok, erősen megkérdőjeleződött. Az inflációs várakozások mindenhol emelkedtek, és ez, illetve a vártnál rugalmasabb fejlett régiós gazdaságok visszaerősítették a szigorúbb jegybankpolitikákkal kapcsolatos várakozásokat.

Az i-re a március tette fel a pontot a bankproblémákkal: előbb a két amerikai nagybank, a Silicon Valley Bank és a Signature Bank keltett aggodalmat a befektetők körében, majd a hangulat következtében a Credit Suisse-nek is mentőövet kellett dobni, ezt végül a legnagyobb riválisa, a UBS tette meg. A bankokkal kapcsolatos bizalmatlanság egyik hozománya, hogy a pénzintézetek részvényei jelentősen esni kezdtek. Mindezen felül az inflációt és a közelgő recessziót továbbra is jelentős kockázatúként értékelték a piacok múlt hónapban.

A cikk tartalmából:

  • Januárban még optimisták voltak a befektetők, de februárban már változott a hangulat, a márciusi bankválság pedig feltette az i-re a pontot.
  • Ennek ellenére a hazai befektetési alapok teljesítményére nem lehetett panasz az első negyedévben, az abszolút hozamú alapok nagy visszatérők voltak.
  • A legjobb hozamok 10% felett alakultak az első három hónapban, de nem voltak ritkák a 7% feletti teljesítmények sem.
  • Abszolút hozamú, részvény- és árupiaci alapokkal lehetett a legtöbbet keresni eddig.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés