Húsz éve nem volt ilyen kép magyar árverésen: a magyar Van Gogh titkai

Húsz éve nem fordult elő, hogy a műkincspiacra kerüljön egy Nemes Lampérth festmény. A művész neve talán sokaknak nem ismerős: miért számít kuriózumnak?

Kelen Anna: Alig 30 olajkép maradt a Nemes Lampérth József után és ezek közül is nagyjából egy tucat van magánkézben, így olykor évtizedeket is várni kell arra, hogy a művész egy alkotása feltűnjön a hazai műkincspiacon. Most eljött ez a pillanat. A Csendélet cserepes növényekkel és tányérral című, 1916-ban megalkotott olajfestmény 65 millió forintos kikiáltási árról indul a galéria klasszikus műveket felvonultató, tavaszi aukcióján. Nemes Lampérth József egy rendkívül izgalmas és tragikus sorsú festője a magyar művészettörténetnek. A teljes életmű mintegy 140-150 mű, aminek a legnagyobb része tus, papír, az olajfestmények jelentős része pedig közgyűjteményekben található. Ezért azt is mondhatjuk, hogy ritkábban bukkan fel a piacon egy Nemes Lampérth, mint egy Csontváry.

Törő István: A művész alkotói periódusa alig 10 évet ölel fel, viszont ez az időszak – a XX. század első évei - a magyar és a nemzetközi művészettörténetnek is az egyik legpezsgőbb, legforrongóbb időszaka. Nemes Lampérth az I. világháborúban frontszolgálatot teljesített, majd visszatért Budapestre. Alkotói periódusa két részre osztható, az egyik a 10-es évek eleje a háborúig, majd a háború utáni visszatérés. Ez a csendélet, ami most látható nálunk aukción, az utóbbi időszakban készült, 1916-ban.

A művész sok szálon kötődött a Vasárnapi Körhöz – a zömmel filozófusokból álló társaság számos alkalommal megsegítette a nehéz anyagi körülmények között élő festőt. A kör tagjai a Tanácsköztársaság után emigrációba kényszerültek, és a harmincas évek közepétől Anglia különböző egyetemein tanítottak. A most felbukkant festmény valószínűleg Hauser Arnold tulajdonából került elő a hatvanas évek végén, majd hosszú évtizedekig tartó angliai lappangás után 2002-ben tűnt fel Leeds-ben.

K. A.: 25 éves korára lényegében létrehozta a teljes életművét. Egészen kiemelkedő zseni volt, akit a személyiségzavar – elmegyógyintézetben halt meg egy évtizeddel később -, a sors akadályozott meg abban, hogy még jobban kibontakozzon a művészete. A magyar festészetben alig néhány olyan alkotó van, aki 25 éves korára létrehozta a fő műveinek egy részét, ilyen például Tihanyi Lajos, Berényi Róbert, gróf Batthyány Gyula, Czóbel Béla, Paál László. Izgalmas összehasonlítás, hogy kik azok a magyar művészetben, akik nagyon fiatalon ki tudtak bontakozni, és érett művésszé váltak.

Nemzetközi összehasonlításban Van Goghot lehetne említeni: hasonló korban éltek, hasonlóan tragikus a sorsuk, és ugyanaz az izzó, drámai szenvedély jelenik meg mindkét művész képein.

Stílusára jellemző, hogy rendkívül vastagon hordta fel a festéket a vászonra, nagyon szenvedélyes, szinte egzaltált. Érződik a festés módján az az erő, ami benne volt.

T. I.: Az életpályája nagyon hasonlít Gulácsy Lajoshoz, akinek épp most a Nemzeti Galériában van nagy kiállítása: ő már 20 éves korára megfestette a legendás képeit, és szintén elmegyógyintézetben halt meg, nagyon fiatalon. Itt arról a művésztípusról van szó, akiben egy olyan elhivatottság és szenvedély dolgozik, ami felőrli a személyiséget, a pszichét. Olyan szintű alkotóerővel találkozunk, ami szétrobbantja a festőt, egy idő után elfogy az energia, a szenvedély, és ez aztán különböző pszichés mellékpályákra tereli az embert. Tulajdonképpen Csontváryt is ide sorolhatjuk.

Nemes Lampérth a visszaemlékezések szerint egy rendkívül nehéz ember volt. Egy kiállításon belevágott a saját képébe, ami festő édesapját ábrázolta a ravatalon. Itt már a kép önmagában egy nagyon furcsa témaválasztás, Mednyánszky Lászlótól ismerünk ilyet, de a kiállításon egy hatalmas karddal levágott egy darabot a festményből. Ez szimbolizálja az apjával való kapcsolatát, elég jól bemutatja a személyiségét is.

Az elmúlt három évtizedben összesen hat jelentős Nemes Lampérth olajfestmény került aukcióra, a művész mostani csendéletét 2003 tavaszán épp a Virág Judit Galéria árverezte el. Akkor 48 millió forintért kelt el, most 65 millió forintról indul érte a licitverseny.

Ez egy kivételes alkalom a gyűjtők számára: Nemes Lampérth a magyar avantgárd és modernitás szimbolikus alakja.

A magyar gazdaság teljesítménye szinte minden mutató szerint meglehetősen gyenge, az emberek a hétköznapokban is érzik a nehézségeket: ez tetten érhető a műkincspiacon is? Jelennek meg a galériákban képek anyagi okokból?

T. I.: Természetes jelenség, hogy anyagi megfontolásból hoznak hozzánk képeket, átalakulnak gyűjtemények. Egyelőre azonban nem érezzük azt, hogy olyan mennyiségű és minőségű műtárgy kerülne elő, ami valamilyen rendkívüli helyzetet jelentene.

Azt gondolom, hogy a műtárgypiacnak a legfelsőbb szegmense, amiben mi dolgozunk, másképp viselkedik recesszióban, mint mondjuk az ingatlanpiac vagy a tőzsde. Pont ellenkezőleg: 30-40 komoly gyűjtő van, ők jelentenek egyfajta garanciát arra, hogy csúcsképek jó áron keljenek el a piacon. Ugyanakkor egyre kevesebb az izgalmas műtárgy a piacon. Egyelőre semmi rendkívülit nem látunk, de ha egy hosszú, elmélyülő válság lesz, nyilván több kép jelenik majd meg. Az árak csökkenésével azonban nem számolunk.

Egy másik különleges kép a tavaszi aukción Mednyánszky László monumentális, Alkonyati táj című festménye, ami Törőcsik Mari hagyatékából kerül kalapács alá. Az őszi tájkép - amely egykor Törőcsik Mari és Maár Gyula nappaliját díszítette -, 12 millió forintos kikiáltási árról indul: mennyire ad a korábbi tulajdonos személye extra értéket egy festménynek?

K. A.: Ez mindenképpen egy fontos adalék. Egy tényező a sok közül, de fontos tényező. Ez külföldön is így van: a legnagyobb aukcióházaknál szokták vezetni a korábbi tulajdonosokat, évtizedekre visszamenőleg. Ha egy olyan gyűjteményből származik egy festmény, amivel mindenki tud azonosulni, amit a szélesebb közönség is ismer és el tud helyezni, az fontos érték, hiszen ezeknek a műtárgyaknak mindig kettős történetük van: a festmény készítésének körülményei és a tulajdonosok személye, a kép helye a korábbi gyűjteményekben. Ezek izgalmas és érdekes részletek.

T. I.: Úgy 14 évvel ezelőtt jártam Törőcsik Mari lakásában, ott volt Maár Gyula is, és hosszasan beszélgettünk a Mednyánszky-képről, el akarták adni. Végül akkor úgy döntöttek, hogy nem értékesítik, de ami a legérdekesebb volt, hogy rendkívül magas színvonalú képek voltak a falon. Ott álltam megdermedve, és nem tudtam kitalálni, hogy ki a művész, ők meg mosolyogtak a hátam mögött, mert maga a férj, a filmrendező Maár Gyula volt az. Én pedig zavarban voltam, mert nem tudtam ezeket azonosítani. Ugyanakkor az is fontos, hogy ez egy nagyon jó festmény, nem önmagában azért, mert Törőcsik Mari Mednyánszkyja, hanem egy kiváló Mednyánszky-kép. Az ő tájképei mindig személyes vallomások. Kevés festőről tudunk annyit, mint róla, az élete minden mozzanatát leírta titkosírással, sajátos filozófia alapján élt és alkotott.

Bár az aukciók online is elérhetőek, még mindig nagyon erős a fizikai jelenlét, többek között azért is, mert lehetőség van a helyszínen megnézni a képeket. Mennyire valószínű, hogy a leendő licitnyertes előtte tájékozódik a helyszínen?

T. I.: Ez nagyon fontos, hiszen egy komoly befektetésről van szó. Ilyenkor két héten keresztül nyitva van a galéria, hétvégén is. Kevesen vásárolnak katalógusból: van, aki többször eljön, az első alkalommal végigrohan, leszűri a lehetőségeit, megbeszéli a szakértőjével, barátjával, és újra visszajön, velünk is beszélget, mi is orientáljuk, rábeszéljük valamire, vagy akár lebeszéljük valamiről. Utána még egyszer visszajön este, amikor már kevesen vannak, magányosan végignézi a képeket, és szerintem akkor dönt. Az, hogy valaki 50 millió fölött vásárol úgy, hogy ne lássa a képet, nem túl gyakori Magyarországon.

K. A.: Kétségtelen, hogy vannak online vevők is: a fiatalok sokkal lazábbak, hozzászoktak ahhoz, hogy mindent online vásárolnak, ki sem lépnek a lakásból. Ez már egy más mentalitás. Nagyon sokan mondták, hogy most kapcsolódtak be, mert bár személyesen nem jönnének el kiállításra, de így, hogy online lehet licitálni, így már érdekli őket. Teljesen máshogy működik egy kortárs és egy klasszikus aukció.

Május 17-én tartja 72. Tavaszi árverését a galéria: mik a várakozások az aukcióval kapcsolatban?

T. I.: Számokat egy kereskedő nem mondhat, nem rettenthetem el a vásárlót azzal, hogy egy Rippl-Rónait 300 millió forintos leütési árra várok. A Nemes Lampérth 65 millióról indul, és 100-150 millió forint a becsértéke.

K. A.: Mi egymás közt mindig leírjuk a 10-20 legfontosabb kép várható árát. Ez a családi játékunk, de még sosem találtuk el. Pedig mi vagyunk a legjobban informáltak az aukció előtt: tudjuk, ki licitál, hányan licitálnak, abból már sejthető, hogy milyen lesz az érdeklődés.

Vannak tízszeres leütési árak a kikiáltási árhoz képest, van olyan festmény, ami 500 ezer forintos kikiáltási árral, 1,2 milliós becsértékkel 5-6 millió forintért kel el - erre azonban nem tudunk felkészülni. És persze olyan is van, amikor a licitálók járnak jól.

A cikk megjelenését a Virág Judit Galéria támogatta.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ