Feltámadtak a piacok az első félévben
Amilyen siralmasan zárták a tavalyi, olyan jól kezdték az idei évet a világ főbb részvényindexei. Az első hat hónapban néhány ázsiai tőzsdétől eltekintve szép hozamokat termeltek az indexek, a legtöbb bőven 10% feletti teljesítményt mutatott be. Kiemelkednek a sorban az amerikai, európai és japán tőzsdék, a magyar BUX is a jobbak között szerepelt 15% feletti emelkedéssel. Bár az argentin tőzsde került az élre, nem szabad elfelejteni, hogy az országban jelentős infláció tombol, emellett az argentin peso csak idén 45%-ot gyengült a dollárhoz képest (az ábrán szereplő változások saját devizanemben vannak feltüntetve).

Bőven 10% felett a legjobb abszolút hozamú alapok
A piacok általánosan jó idei eddigi teljesítménye is hozzájárult ahhoz, hogy féléves időtávon a vizsgált 185 lakossági alap sorozatból 165-nek sikerült a pozitív tartományban maradni, ugyanezek a számok a forintos sorozatokra szűrve 110-ből 105 (tehát ez esetben az alapok szinte kivétel nélkül pozitív hozamot tudtak elérni).
Más kérdés, hogy júliustól megint eggyel nehezebb dolga lesz az alapkezelői piacnak, hiszen a már meglévő 15%-os kamatadó mellett 13%-os szocho is terhelni fogja a júliustól képződő hozamokat. Kiskapu azonban itt is van, erről bővebben itt írtunk:
A cikk tartalmából:
- 2023 első felében 34 forintos, lakossági sorozat tudott 10% feletti hozamot tudott felmutatni az abszolút hozamú alapok között.
- A legjobb teljesítmény közel 22%-ot jelentett, vannak nagy feltámadók is a legjobbak listáján.
- A legnagyobb alap az OTP Supra maradt, a hozama viszont elmarad a tavalyitól.
- A legnagyobb 15 alap az első félévben több mint 676 milliárd forintot kezelt.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!