Portfolio signature

Történelmi helyzetnek lehettünk szemtanúi a lakossági megtakarításoknál

A korábbi jelentős eszközleértékelődés után a tavalyi a korrekció éve volt a biztosítóknál, pénztáraknál és a tőkepiacokon. A háztartások pénzügyi vagyona nagyobb részt az átértékelődés következtében növekedett. Történelmi helyzet, hogy a betét és a készpénzállomány csökkent a lakosságnál tavaly – hangzott el az MNB friss kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséról szóló sajtótájékoztatóján.

Szeniczey Gergő, az MNB ügyvezető igazgatója a jegybank sajtótájékoztatóján kitért arra, hogy 2023 a korrekció éve volt a nem banki területen működő intézményeknél, a háztartások pénzügyi vagyona is növekedni tudott.

A biztosítási szektor díjbevétele tavaly 1600 milliárd forint fölé nőtt, ami 6,5%-os éves bővülés, ugyanakkor elmarad a korábbi évektől. Ezt alábontva a nem életág díjbevétele nagyjából követte az inflációt, az élet ágnál 6%-ot meghaladó csökkenést lehetett látni az egyszeri díjak visszaesése miatt. Kifejezetten csalódást keltő a penetrációs mutató (a díjak GDP-hez viszonyított aránya), amely 2%-ra csökkent, azaz tovább távolodott a 3%-os céltól – tette hozzá.

Hogyan alakulhat a forint árfolyama a jövőben? Kitart a gyengülés? Mi mozgatja a forintot? Ezekre a kérdésekre is válaszolnak a szakértők a Portfolio egy hét múlva esedékes befektetői eseményén, amelyre itt tudsz regisztrálni:

A pénztári szektor esetében az önkéntes pénztáraknál folyamatosan csökkenő és öregedő a tagság, a tagok fele továbbra is passzív, ezen a téren nem sikerült előrelépést elérni. Alapvető és átfogó reformra lenne szükség a szektorban – tette hozzá. A tagság vagyona 1900 milliárd forint fölé nőtt 2023-ban. Az egészségpénztárak esetében a létszám folyamatosan nő, tavaly év végére a taglétszám már meghaladta az önkéntes nyugdíjpénztárakét.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés