Miért és hogyan változnak az aukciósházak közvetítői díjai?

A jutalék az aukción műtárgyat vásárlók számára „szükséges rossz” – egy jelentős összeg, amit a megszerzett tétel leütési ára mellett meg kell fizetniük. Vásárlói szemszögből persze ez az összeg mindig magasnak tűnik – már csak azért is, mert a legtöbben elfeledkeznek arról, hogy a közvetítői díjat az árverőházak nem fordíthatják teljes egészében költségeik fedezésére, illetve nyereségképzésre, hiszen egy részét nekik is tovább kell utalniuk. Hogy mennyit és hova, az országonként, az érvényes jogszabályok függvényében változó, de rendszerint jelentős tétel. Leggyakoribb elemei az ÁFA, amit többnyire magára a jutalékra, de törvényben meghatározott esetekben akár a jutalékkal növelt teljes vételárra be kell fizetni az adókat begyűjtő állami szervnek, illetve a szerzői jogdíj (droit de suite, más néven követői díj), ami az élő vagy X éven (Magyarországon és a legtöbb országban 70 éven) belül elhunyt művészek műveinek újraértékesítése után jár a szerzőknek vagy jogutódjaiknak, akik azt egy jogkezelő szervezeten keresztül kapják meg. Az egyes országok jogrendje további fizetési kötelezettségeket is előírhat, pl. kulturális járulék formájában.

Az aukciósházak a leütési ár alapján a vevőnek és a beadónak is közvetítői díjat számítanak fel; az előbbi, mellyel a továbbiakban foglalkozunk, rendszerint két-háromszorosa az utóbbinak.

A vásárlóknak felszámolt közvetítői díj mindig százalékban van megadva és vagy fix, azaz független a leütési ár nagyságától vagy sávosan degresszív, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos összeghatárig x százalék, a leütési ár ezen összeghatár feletti részére pedig ennél néhány százalékponttal kevesebb. A sávok száma kettőnél több is lehet. A nemzetközi gyakorlat nem egységes, de a legnagyobb házak kivétel nélkül sávosan degresszív kulcsokkal dolgoznak. Magyarországon ezzel szemben a házak túlnyomó többsége fix kulcsot használ; a kevés kivétel közé tartozik például az egyaránt három sávot alkalmazó Pintér Aukciósház és az Ady 25 Galéria. Érdekesség, hogy a nagyobb házak közül a 2010-es évek elejéig a BÁV is sávosan degresszív kulcsokkal dolgozott. Az egykulcsos módszer egyszerűbb, hiszen a leütési árból fejszámolással is kikalkulálható a teljes vételár s a licitáló menet közben is pontosan tudja, milyen fizetési kötelezettsége keletkezik. A sávos rendszer előnye ugyanakkor, hogy igazságosabbnak tűnik, hiszen az általános vélekedés szerint egy nagyon drága műtárgy kalapács alá vitele ugyan az aukciósház számára is magasabb költségekkel jár, de mégsem annyival, mint amennyivel több bevételt az egységes kulcs alkalmazása jelent. Az aukciósház szemszögéből nézve további előny, hogy amikor több bevételhez akarnak jutni az eladások után, nem feltétlenül kell a jutalékkulcsot emelniük, aminek mindig rossz a visszhangja a gyűjtők körében – elég módosítaniuk a sávhatárokat, ami sokkal kevésbé feltűnő.  

Az aukciósházak gyakorlata eltérő abban is, hogy a nyilvánosság felé a leütési árakat vagy a közvetítői díjjal növelt árat kommunikálják; mindkettő mellett szólnak érvek, gond leginkább abból adódik, ha a gyakorlat nem egységes és egy árról nem derül ki, hogy az a leütési ár-e, avagy a teljes összeg, amit a tétel vásárlója kifizetett. A nemzetközi piac inkább a „bruttó” árat részesíti előnyben, míg itthon többnyire a leütési árak jelennek meg a házak közleményeiben, bár az utóbbi években néhány ház esetenként nálunk is a jutalékkal növelt árat kommunikálta.

A jutalékkulcsok, ez aligha meglepő, sehol a világon nem mutatnak csökkenő tendenciát, könnyítést esetenként legfeljebb bizonyos árkategóriákban a sávhatárok módosítása jelenthet. Hazánkban a tipikusnak tekinthető kulcs ma 25%, ami kb. két évtized alatt több lépcsőben jutott el erre a szintre a korábbi 20%-ról. Ez azt is jelenti, hogy a nagy házak az egymás közötti konkurenciaharcban a jutalékkulcsot nem használják fegyverként. A kevés, sávos rendszert használó hazai háznál is 25% az alapkulcs, ami a fentebb említett két ház esetében 2 millió forint felett 20%-ra, 4 millió felett pedig 15%-ra módosul, azaz a kedvezményes kulcsok már viszonylag alacsony árszinten érvénybe lépnek. A tárgyilagosság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy a hazai jutalékkulcsok nemzetközi viszonylatban az elmúlt évek emelései ellenére is az alacsonyabbak közé tartoznak; a globális piacon a kulcsok többnyire 25-32% között mozognak. Igaz, a sávos degresszió a magas árfekvésű tételeknél árnyalja ezt a képet. 

A hazai aukciósházak általában nem használják a jutalékkulcsokat üzletpolitikai eszközként. Kivételt talán a Virág Judit Galéria 2022. tavaszi születésnapi aukciója jelentett, ahol az akkor érvényes 23% helyett csak 13%-ot tettek rá a leütési árra, ami valóban a szokottnál is nagyobb érdeklődést generált.

Külföldön más a helyzet, amiben az is szerepet játszik, hogy a sávosan degresszív rendszer több lehetőséget kínál a vásárlói döntések befolyásolására. Ezért a sávok „tologatása” mögött nem mindig áremelési törekvés áll, hanem a vásárlási szándék ösztönzése egy adott árkategóriában.

A jutalék is szerepet kap azokban a törekvésekben, melyek igyekeznek nagyobb biztonságot kínálni a beadóknak és maguknak az aukciósházaknak. Ezek a törekvések hozták létre a „garantált tételek” intézményét, ami azt jelenti, hogy a beadó garanciát kap arra, hogy a tulajdonában lévő mű mindenképpen elkel. Vagy a ház maga vállal vételi kötelezettséget, vagy, ami sokkal gyakoribb, olyan „harmadik felet” von be – ez a third party guarantee –, aki visszavonhatatlan ígéretet tesz a mű megvásárlására egy, a beadó és a ház számára elfogadható – többnyire a becsérték alsó határa körüli – áron. Ha az aukción a kép a garancia-adó tulajdonába kerül, a normál közvetítői díjat tartozik fizetni, de ha felüllicitálják, a nyertes licitálótól beszedett díjból ő is részesül. (Ha egy tétel garantált, azt a katalógusban feltüntetik, így arról minden potenciális érdeklődő tudomással bír.)

Nem véletlen, hogy olyan időszakokban, amikor a piac stagnál vagy szűkül, a garantált tételek száma növekszik, a házak így igyekeznek fenntartani a szokott magas színvonalú kínálatot. Mivel a globális piac jelenleg is épp ilyen időszakát éli, hamarosan egy új eszköz is megjelenik, ami ugyancsak a jutalékkulccsal operál: a három „nagy ház” legkisebbike, a Phillips a vásárlási kedv ösztönzésére szeptembertől valamennyi élő aukción bevezeti az ún. „priority biddinget”. A cél a licitálási kedv növelése, a módszer pedig egyszerű: aki legkésőbb 48 órával az árverés előtt lead egy, legalább az adott tétel becsértékének alsó határát elérő licitet és végül megnyeri a tételt, az alacsonyabb kulccsal számított jutalékot fizet, függetlenül attól, hogy előzetes licitje bizonyul-e nyerőnek, vagy az árverés során magasabb összegért tudja megszerezni a kiszemelt művet. Tekintve, hogy a priority bidding mindenki számára elérhető, így bevezetése az eddigi jutalékkulcsok emelése nélkül jelentős bevételkiesést okozna, a lépést összekötötték a „normál” kulcsok emelésével. Az egymillió dollárig számolt 27%-os kulcsot 29%-ra, az 1 és 6 millió dollár közötti sávban érvényes 21%-ot 22%-ra, az efölött felszámolt 14,5%-ot pedig 15%-ra emelték. Viszont aki úgy szerez meg egy tételt, hogy az árverés előtt legkésőbb 48 órával már adott rá licitet, az a 29% helyett 25%, a 22% helyett 20%, a15% helyett pedig 14% jutalékkal számolhat, azaz az általános emelés előtti jutalékokhoz képest is jól jár. Konkrét példával: aki egymillió dolláros tételt vásárol, az eddig 270 ezer dollár jutalékot fizetett, az új rendszerben 290 ezret vagy 250 ezret, függően attól, hogy tett-e előzetesen legalább a becsérték alsó határának megfelelő ajánlatot. (A Sotheby’s-nél ugyanilyen leütési árra jelenleg 270 ezer, a Christie’s-nél 260 ezer dollár a közvetítői díj.) A priority bidding lényegében tehát egy új, az eddigieknél rugalmasabb és szélesebb körben hozzáférhető megoldás lehet a tételek garantálására és minden bizonnyal nem az utolsó olyan projekt, amely a jutalékrendszer „barkácsolásában” rejlő lehetőségeket igyekszik kihasználni a nagyobb piaci stabilitás érdekében.

Címlapkép: Adrien Meyer leüti a Leonard és Louise Riggio gyűjtemény legértékesebb darabját, Piet Mondrian Kompozíció nagy piros síkkal, kékesszürkével, sárgával, feketével és kékkel című munkáját a Christie’s 2025. május 12-i New York-i árverésén, © Christie’s Images Ltd., 2025

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ