Két számjegyű hozamot várnak el a befektetők – fel van adva a lecke a magyar alapkezelőknek

Portfolio: Az állampapír-kifizetések teljesen meghatározták a vagyonkezelési és megtakarítási piac idei évét, hatalmas potenciális kereslet jelent meg. Milyen éve van a VIG Alapkezelőnek, elégedettek az eddigi eredményekkel, vagy elmaradnak a számok az év eleji elképzeléstől?

Kovács László: Ennek a mérlegét csak egy pár hónap múlva tudjuk majd megvonni, hiszen még több változó faktor is befolyásolja ezt a képletet. Az egyik a nyugdíjpénztári vagyon kérdése, lévén az állam erre az évre szabad kezet adott a megtakarítóknak, és a mi vagyonkezelésünkben nagy szerepet töltenek be a nyugdíjpénztári portfóliók. A másik pedig a 3 %-os lakáshitel megjelenése, ami szintén pénzkiáramlást eredményezhet, mert a vevők önrészre fordíthatják a megtakarításukat. Teljesen elégedettek soha nem lehetünk, minél több vagyon jön be hozzánk, annál jobban örülünk. De lezajlott egy komoly átrendeződés, és

az alapkezelőkhöz összességében nagyon szép összeg jött, ezekből az állampapír-kifizetésekből jól lehetett profitálni.

A kamatok idén lecsökkentek, de aki korábban 18–19 százalék körüli hozamot kapott, most valószínűleg hasonló befektetési hozamokat keres. Ez a mi felelősségünket is megnöveli, mert az ügyfelek elvárásainak meg kell felelnünk.

Lehetséges megfelelni ilyen felfokozott elvárásoknak? A kétszámjegyű kockázatmentes forinthozam a múlté, aki ugyanilyen elvárással lép be a befektetési alapok világába, könnyen csalódhat, hacsak nem hajlandó érdemi kockázatot vállalni.

A kockázati szint mindenképpen más, hiszen a befektetési alapoknál a kötvényalapoknak, pénzpiaci alapoknak is napi árazásuk van, a részvényalapoknál és az abszolút hozamú alapoknál pedig különösen meghaladja az árfolyamkockázat a lakossági állampapírokét. Az elmúlt évek nagy részvénypiaci hozamai, illetve a csökkenő államkötvényhozamok valamennyire elkényeztettek minket és a befektetőket is, ezért a következő időszak vízválasztó lesz abban, hogy az ügyfelek elfogadják-e: most már nagyobb kockázatvállalással lehet jobb hozamot elérni.

A magyarok pénzügyi megtakarításai jelentősen nőttek az elmúlt években, de az országos szintű növekedés mögött nagy társadalmi egyenlőtlenségek húzódnak meg. Főként a legfelső réteg tudott igazán gazdagodni, befektetési alapokat is elsősorban ők vásárolnak. Továbbra is csak a tehetősebbek sportja ez a típusú befektetés, vagy már a középrétegek is bekapcsolódnak, akár kisebb kezdőtőkével?

Nemcsak a legtehetősebbek, hanem a társadalom széles rétegei megszólíthatók, noha sokan vannak, akik még a pénzügyi információszerzés folyamatának elején járnak. Ez természetes is: ha valakinek kevesebb a megtakarítása, akkor nem kimondottan a kockázatos megoldásokat keresi, hanem először a bankbetéteket vagy az állampapírokat választja. Viszont ahogyan növekednek az ő megtakarításaik, és az ott elérhető hozamok csökkennek, ők is fognak keresni más lehetőségeket.

Ez olyan, mint amikor a dagály az összes hajót megemeli: egyértelmű, hogy összességében a társadalom összes rétegét érinti.

Egyelőre a három legjobban fejlődő régió húzza a vagyonnövekedést, a pénzügyi eszközök mellett az ingatlanok értéknövekedése is ugyanezeket a régiókat éri. Ezekben a régiókban már most is egyre többen keresik a befektetési alapokat, míg ahol kisebb a növekedés, ott a kockázatkerülő befektetések maradnak népszerűbbek.

2023-ban nagyjából fej-fej mellett mentek a befektetési jegyek és az állampapírok, 2024-re viszont már a befektetési jegyek javára billent a mérleg, 2025 pedig igazi változást hozott: ez ugyan csak egy féléves adat, de ha felszorozzuk kettővel, nagyjából azt az értéket kapjuk, ami 2024-ben volt, vagyis a befektetési alapok népszerűsége töretlen, miközben az állampapírok népszerűségét a kamatszelvények esése már érzékelhetően visszavetette. A befektetési alapok piacának kilátásai szerintem továbbra is nagyon jók, bár az idei év vége ezt még árnyalhatja, de a fejlődés valószínűleg folytatódik a következő években is.

A költségstruktúra mindig egy sarkalatos pontja a vagyonkezelésnek, a hazai alapkezelői piac berendezkedett egy akár évi 1,5–2%-os költségszintre, miközben megjelentek az alapok olcsó kihívói, az ETF-ek. Lépéskényszerben vannak emiatt az alapkezelők, vagy egyelőre fenntartható a jelenlegi modell?

Azok a befektetési alapok, amelyeket mi kezelünk, és az ETF-ek között óriási különbség van: az aktív, illetve a passzív működés. Az ETF-ek tipikusan passzív befektetési formák, és a vagyonkezelési tudás egyéni szinten kellene, hogy meglegyen. Rengeteg platformon százasával, ezresével válogathatunk, de kérdés, hogy melyikre érdemes rábökni – ez az információ hiányzik. Ha viszont veszek egy befektetési alapot, amely tényleg akár 2%-os költséggel fut, abban benne van az alapkezelő hozzáadott értéke: aktívan kezeljük a vagyont, a portfólió mindig a legjobb piaci körülményekhez igazodik a legjobb befektetői tudás alapján, míg egy ETF „bután” követi az indexet.

Két implikációja van ennek: ha az ETF-ekbe áramló pénz csak az indexet követi, egyre nagyobb súllyal jelennek meg benne a nagy kapitalizációjú részvények, és ha azok teljesítménye elromlik – gondoljunk az amerikai piac 7–8 top cégére –, akkor aktív vagyonkezeléssel az indexkövető ETF-eknél is jobb hozam érhető el.

Így lehet, hogy megéri most egy picit többet fizetni ezért.

Ráadásul a tematikus vagy speciális régiókra fókuszáló ETF-ek, amelyeket egy abszolút hozamú vagy vegyes alap képes lefedni, inkább 0,5–0,7% körüli költséggel működnek, tehát máris nem olyan nagy a különbség. Emellett a költségérzékenység mind az alapkezelői, mind a biztosítói oldalon jelen van: az MNB is erősen törekszik a transzparenciára, hogy a termékek összehasonlíthatóak legyenek, és ennek köszönhetően a biztosítói termékek is kezdenek hasonlítani a befektetési alapok összetételére. Érdekes tendencia indult el: a biztosítók nem kimondottan fókuszálnak vegyes alapokra az új eszközalapok létrehozásakor, hanem modern portfóliószolgáltatással kínálják ezt a diverzifikációt. Ez körülbelül egy abszolút hozamú alapnak felel meg. Így a két szektor párhuzamos fejlődési irányt vesz, kezd ugyanarra húzni a két megtakarítási szemlélet.

Idén új sebességre kapcsolt az etikus életbiztosítási koncepció, július elején lejárt egy felülvizsgálati határidő. Voltak jelentősebb változások akár az Alfa, akár az Union eszközalapjai terén, kellett érdemi módosításokat végrehajtani?

Ez az egész folyamat gyakorlatilag az egész 2025-ös évet lefedi. Az első félévben az aktívan értékesített termékeket és a mögöttük álló eszközalapokat vizsgálták felül a biztosítók, most pedig a második félévben kerül sor az összes többi alap átvizsgálására, amelyeket az előző félévben nem érintette a felülvizsgálat. Nyilvánvalóan ott, ahol a hozamkilátások és a kapcsolódó költségek nem feleltek meg az elvárásoknak, be kellett avatkozni, és akadt néhány eszközalap, amelyet be is kellett zárni. Az első félévben ez nem érintett olyan sok eszközalapot, hiszen az etikus 1.0 szabályozás 2017 óta él, és az azóta indult termékek már megfeleltek az elvárásoknak. A második félév viszont a régebbi konstrukciók – akár 2005-ben, 2010-ben indult alapok – teljesítményének és költségvonzatának átvizsgálásáról szól, én itt egy kicsit nagyobb hullámra számítok. Mindkét biztosítóval nagyon szoros az együttműködésünk, és aktívan figyeljük a lehetőségeket.

A statisztikákból kiolvasható, hogy a külföldi alapokkal is egyre inkább versenyezniük kell a magyar szereplőknek, az idei adatok alapján a lakosság új tranzakcióinak közel harmada ment külföldi alapokba. Mi magyarázhatja ezt, csak egy természetes diverzifikáció, a forint viszonylagos erőssége, vagy valamilyen más tényező?

Szerintem ez több tényező kombinációja: a külföldi alapok növekedésében tipikusan az ETF-ek térnyerése látszik, hiszen a magyar piacon alapvetően aktívan kezelt alapok vannak. Másrészt, amikor a forint erősebb, vagy bejön valamilyen a forintot érintő bizonytalansági faktor, akkor az ügyfelek mindig keresik a külföldi befektetési lehetőségeket, hiszen a hazai alapok döntően forintban árazottak. Ugyanakkor pozitívum, hogy az abszolút hozamú és total return alapok tipikusan magyar specialitásnak számítanak, külföldön kevésbé népszerűek, így aki ilyesmit keres, elsősorban magyar termékekhez fordul, és ezeknél a hazai alapkezelők tapasztalataink szerint kiemelkedő teljesítményt szoktak produkálni. Ez olyan fény az alagút végén, hogy a magyar alapkezelőket várhatóan nem fogja annyira megtépázni ez a kiáramlás. Különösen, ha a befektetők rájönnek, hogy az ETF-eknél nem biztos, hogy ugyanazt a támogatást kapják, mint egy belföldi alapnál.

Az idei hozamok alapján sok indexkövető magyar részvényalap, illetve más közép-európai alap is remekül teljesített, a VIG lengyel alapja is kiemelkedő hozamot ért el, miközben az abszolút hozamú alapok idén valamelyest lemaradtak. A következő egy évben is felül tud teljesíteni a közép-európai régió, vagy most már az abszolút hozamú stratégia mechanizmusára lehet szükség a további sikerekhez?

A közép-európai és a lengyel alapjaink nagyon népszerűek voltak, komoly beáramlásokat láttunk az elmúlt időszakban, de azt nem szabad elfelejteni az összehasonlításkor, hogy hosszú távon általában az abszolút hozamú alapoknak jó a teljesítménye, még ha időszakosan visszafogottabb is a hozamuk egy-egy sztorira épülő alapnál.

Ezeknél az alapoknál már beárazódott a háború valamiféle lezárásának a kilátása – ha tényleg jön egy ilyen pozitív fejlemény, akkor még komoly potenciál van bennük.

A következő időszak viszont mindenképpen nagyobb kockázatvállalási hajlandóságot követel meg attól, aki most lép be ebbe a befektetési formába; ettől függetlenül bízunk a teljesítményükben, ebben a régióban látjuk továbbra is a fantáziát. Nagyon jók az értékeltségi szintek, és itt van a legnagyobb tudásunk, így ezekkel a termékekkel tudunk igazán piacot szerezni magunknak.

Az abszolút hozamú termékeket inkább a hosszú távú befektetőknek ajánljuk, akik kicsit hátradőlnének és rábíznák a vagyonkezelőkre a befektetéseiket. De egy portfólióban mindkét típus megfér: ha az ügyfél részben kockáztatni szeretne, akkor a közép-európai vagy lengyel részvényalapok erre tökéletesen alkalmasak, a portfólió nagyobb részét pedig egy aktívabb, kevésbé kockázatvállaló alap töltheti ki. Olyat ritkábban látunk, hogy valaki kizárólag spekulatív célból lengyel vagy más közép-európai részvényekbe fektessen.

A Portfolio Future of Finance 2025 konferenciáján utalt rá az előadásában, hogy egyre nagyobb kihívást jelent az állami nyugdíjrendszerek fenntarthatósága, miközben számos országban – Magyarországhoz hasonlóan – a második nyugdíjpillér is veszélybe kerül. Mi lehet egy tartós és megnyugtató megoldás ilyenkor, tekintve, hogy a magyar öngondoskodási piac viszonylag kicsi elérésű, és a megtakarítások szintje sem olyan nagy, hogy azokból széles rétegek számára jelentős nyugdíjkiegészítés származhasson?

Magyarországon a harmadik pillér esetében, mind az önkéntes nyugdíjpénztárnál, mind a nyugdíjbiztosításnál van egy nagyon erős korlát: az adójóváírás felső határa. A legtöbb megtakarító úgy tekint rá, hogy érdemes minden évben kimaxolni az önkéntes nyugdíjpénztárba befizethető 750 ezer forintot, illetve a 650 ezer forintos nyugdíjbiztosítási keretet, hiszen erre jár az extra adójóváírás. Ez viszont be is korlátozza, hogy meddig marad vonzó ez a megtakarítási forma, és az összes többi nyugdíjcélú vagy hosszú távú megtakarítási tőke már inkább a befektetési alapokba áramlik. Tehát az öngondoskodás megvan, csak a megtakarítások attraktivitását kellene növelni a 750 ezer, illetve 650 ezer forintnak az inflációkövető növelésével, hogy az emberek megtakarítási kedve ebben a formában is megmaradjon. A jól kereső munkavállalók nagyon jelentős hányadot tudnak megtakarítani, úgyhogy

ez a trend, hogy az öngondoskodás fontosabbá válik, és az emberek saját maguk gondoskodnak a nyugdíjukról, valószínű, hogy folytatódik.

A másik dolog, ami az önkéntes pénztárak vagyonnövekményét némileg korlátozza, a munkaadói és munkavállalói befizetések arányának átalakulása. Amikor az önkéntes nyugdíjpénztárak létrejöttek, jellemzően 80 százalék volt a munkaadói hozzájárulás és 20 százalék a munkavállalói; mára ez a fordítottja, nagyjából 80 százalékot a dolgozók fizetnek be, és csak 20 százalékot a munkaadók. Mivel a munkavállalók sokkal tudatosabban választják meg, hova teszik a pénzüket, és a 750 ezer forintos korlát befolyásolja a döntést, egyre kifinomultabb befektetési döntést hoznak, amikor önkéntes nyugdíjpénztárt választanak. De ha összeadjuk a biztosítói, a nyugdíjpénztári és a befektetési alapokba áramló tőkét, folyamatos növekedést látunk, szó sincs arról, hogy ezek a megtakarítási formák elvesztették volna a népszerűségüket – legfeljebb a formák közötti eltolódás ment végbe.

Képek forrása: Kaiser Ákos / Portfolio

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.