A Boeing az utóbbi években számos kudarcot könyvelhetett el a lakossági repülőgépeit érintő meghibásodások miatt. Az idei év egyik leggyakrabban tárgyalt "űr-sztorija", a Boeing Starliner űrkapszula első, embereket is szállító tesztrepülése körül kialakult botrány pedig tovább tépázhatja a vállalatba vetett bizalmat. A kétfős legénység június 5-ei fellövését már alapból majdnem egy éves késlekedés előzte meg, míg az űrhajót érintő meghibásodások miatt az eredetileg 8 napra tervezett küldetést határozatlan időre meghosszabbították. A legfrissebb hírek pedig arról szólnak, a NASA-nak elfogyhatott a türelme és esélyes, hogy végül a SpaceX fogja hazaszállítani az immár 2 hónapja az űrállomáson tartózkodó asztronautákat.
Több mint nyolc hete, pontosan 3 hónapja indult útnak a Boeing Starliner űrhajója, a Kennedy űrközpontból kétfős legénységével a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé. Akkoriban a NASA azt nyilatkozta, hogy az űrhajó legénysége egy hét után érkezik majd vissza a Földre, azonban a többszöri elhalasztás után az űrhajósok még mindig nem térhetett haza. Egyes források szerint benne van a pakliban, hogy a Boeing hibái miatt a NASA Elon Musk vállalatával, a SpaceX-szel hozná haza a fent rekedt legénységet - írta meg az Ars Technica.
Kisebb technikai hibákkal megbirkózva megérkeztek csütörtökön a NASA asztronautái a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
Cikkünk folyamatosan frissül.
Állítólag területi követeléseiből is hajlandó engedni Oroszország.
A korábbi várakozásokkal ellentétes hírek érkeztek.
Az amerikai pénzügyminiszter szerint hamarosan jöhet a fordulat.
Megvitatták az iráni és az amerikai képviselők közötti megbeszélések menetét.
Megszólalt Scott Bessent.
A Checklistben Hortobágyi T. Cirill főapátot, a Pannonhalmi Főapátság vezetőjét kérdeztük.
Estek a piacok a beszéd hatására.
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.