Az Nvidia szárnyalása húzta felfelé a Wall Streetet

2026. augusztus 27. 22:02 | Portfolio

Az Nvidia szárnyalása húzta felfelé a Wall Streetet

Vegyes hangulatban telt a csütörtöki kereskedés a világ tőzsdéin: Európában nem alakult ki egyértelmű irány, miközben a magyar piac kisebb eséssel zárt. A Wall Streeten ezzel szemben határozott emelkedés bontakozott ki, különösen a technológiai részvények körében. A jó hangulatot elsősorban az Nvidia vártnál erősebb gyorsjelentése és kedvező kilátásai támogatták, a chipgyártó szárnyalása pedig a félvezetőszektor több más szereplőjét is magával húzta.

Kisebb csökkenéssel zártak a vezető amerikai részvényindexek

2026. augusztus 26. 22:05 | Portfolio

Kisebb csökkenéssel zártak a vezető amerikai részvényindexek

Mérsékelt emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést a vezető európai tőzsdeindexek, miközben az olajár stagnált, az arany ára pedig csökkent. A befektetők elsősorban az amerikai inflációs adatokra, a vállalati eredményekre és a közel-keleti fejleményekre figyeltek. Az európai piacokon jellemző óvatos optimizmus ellenére a BUX a keddi történelmi csúcsdöntés után alulteljesített. Amerika kisebb mínuszban zárt.

Ütik a forintot - Egyhónapos csúccsal kacérkodott, de visszaesett a magyar deviza

2026. augusztus 26. 21:44 | Portfolio

Ütik a forintot - Egyhónapos csúccsal kacérkodott, de visszaesett a magyar deviza

Addig-addig erősödött apró lépésekkel a forint, míg szerda reggel arra ébredt, hogy közel egy hónapja nem járt ilyen alacsonyan az euró jegyzése. Szerdán akár a 360-as lélektani szintet is elérhette volna az árfolyam, azonban a késő délutáni órákra gyengülésnek indult és rövid idő alatt több mint két egységet gyengült az euróval szemben.

Van egyáltalán Magyarországnak ellenállóképessége? Bod Péter Ákossal beszélgettünk

2026. augusztus 26. 16:55 | Szász Péter

Van egyáltalán Magyarországnak ellenállóképessége? Bod Péter Ákossal beszélgettünk

Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében azt jártuk körbe, hogyan tudnak alkalmazkodni a gazdaságok egy olyan időszakhoz, amikor a válságok már nem egymást követik, hanem egymás hatásait erősítik. Megvizsgáltuk, hogy mennyire bizonyult ellenállónak Európa, illetve Magyarország. Vendégünk Bod Péter Ákos, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke volt. A műsor második részében a Magyar Nemzeti Bank újabb kamatvágását elemeztük, és arra kerestük a választ, meddig folytatódhat a lazítás. Szó volt az inflációs cél lehetséges módosításáról, a 2030-ra tervezett euróbevezetésről és a kamatpálya forintra gyakorolt hatásáról is. Erről Beke Károlyt, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük.

Nagy dolog készül a tőzsdéken, emelkedtek a piacok

2026. augusztus 25. 22:03 | Portfolio

Nagy dolog készül a tőzsdéken, emelkedtek a piacok

A befektetők tegnap még a múlt heti visszaesést emésztették, és ma is az Nvidia e heti gyorsjelentésére készülnek a piacok - a chipóriás szerdán, az amerikai tőzsdezárás után teszi közzé negyedéves számait. A befektetők figyelmének középpontjában az infláció is áll: szerdán érkezik a júliusi PCE árindex a tengerentúlon, amely a Federal Reserve által kiemelten figyelt inflációs mutató.

Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, az európai tőzsdék felemásan teljesítettek, a magyar tőzsde viszont emelkedett, és történelmi csúcsot is döntött a BUX.

Megjött az MNB döntése, erősödött a forint

2026. augusztus 25. 20:37 | Portfolio

Megjött az MNB döntése, erősödött a forint

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot az augusztusi ülésén, így az alapkamat 5,5 százalékra mérséklődött. Varga Mihály jegybankelnök korábbi kommunikációja és a kedvező inflációs adatok egyaránt a lazítás irányába mutattak, így a döntés nem érte váratlanul a befektetőket. A forint enyhén erősödött az euróval és a dollárral szemben is a bejelentés után.

Visszatért a bizonytalanság, vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

2026. augusztus 24. 22:00 | Portfolio

Visszatért a bizonytalanság, vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Fokozott feszültség mellett indul a hét a világ tőzsdéin, a befektetők figyelme elsősorban az Egyesült Államok Iránnal szembeni új szankciós csomagjára szegeződik, amelynek részleteit ma ismertette Washington. Az amerikai pénzügyminiszter minden eddiginél súlyosabb pénzügyi offenzívát helyezett kilátásba, Teherán pedig azzal fenyegetőzik, hogy a gazdasági nyomás fokozása esetén leállíthatja a Perzsa-öböl olajexportját.

Közben újabb fontos fejlemény érkezett az amerikai kötvénypiacról is: a pénzügyminisztérium a közel 1000 milliárd dolláros Treasury General Accountot is felhasználhatja a múlt héten kibővített hosszú lejáratú kötvény-visszavásárlási program finanszírozására. Ez jelentősen növelhetné Washington mozgásterét a hosszú hozamok leszorításában, miközben a magas amerikai kamatszintekkel, az adósságpályával és az inflációval kapcsolatos aggodalmak továbbra is meghatározzák a piaci hangulatot. Ezt követően eséssel kezdődött a hét az ázsiai tőzsdéken, Európában és az USA-ban pedig vegyes mozgásokat láthattunk.

Új költségvetést mutatott be a kormány – mutatjuk, a forint reakcióját!

2026. augusztus 24. 19:58 | Portfolio

Új költségvetést mutatott be a kormány – mutatjuk, a forint reakcióját!

A kötvénypiaci hozamok elszállása utáni amerikai pénzügyminisztériumi beavatkozás után a dollár többhavi mélypontja közeléből kezdte a napot, de napközben korrigálni tudott az euróval szemben. A forint erősen kezdett, de délutánra elfogyott a lendület, ahogy a piacok elkezdték árazni az Iránnal szembeni új amerikai szankciók eszkalációs hatását, emellett a befektetők a japán jegybank alelnökének és Kevin Warsh Fed-elnöknek a megszólalásaira figyeltek. Hétfőn a geopolitikai fejlemények és az olajár-alakulás határozza meg a piaci hangulatot. Délután Kármán András pénzügyminiszter bejelentéseket tett az újraírt, magasabb hiánnyal számoló 2026-os költségvetésről, amelyet egyelőre még emésztenek a piacokon.

Nincs megállás, tovább erősödik a forint

2026. augusztus 21. 21:43 | Portfolio

Nincs megállás, tovább erősödik a forint

Erősödött a forint pénteken a nemzetközi devizakereskedelemben mind az euróhoz, mind a dollárhoz képest. Az árfolyamot az amerikai kötvénypiaci beavatkozás után az euróhoz képest háromhavi mélypontot is megjárt dollár befolyásolja leginkább. Mivel hazánkban az ünnepnap miatt bankszünnap is van, ezért a bankközi piac zárva tart: mindez illikviditást okoz a forint kereskedésében.

Estére 365-ig gyengült a forint a nemzeti ünnepen

2026. augusztus 20. 20:43 | Portfolio

Estére 365-ig gyengült a forint a nemzeti ünnepen

Némileg erősödött, majd gyengülésnek indult a forint az augusztus 20-i kereskedés délelőttjén, a visszafogott ünnepnapi forgalomban azonban nagyobb kilengések sem zárhatók ki. A nemzetközi devizapiacot az amerikai kötvénypiaci beavatkozás után gyengülő dollár és a továbbra is sérülékeny jen mozgása határozhatja meg.

Oldalaztak az amerikai indexek, nem szárnyalt, egyenesen kilőtt a Moderna

2026. augusztus 19. 22:04 | Portfolio

Oldalaztak az amerikai indexek, nem szárnyalt, egyenesen kilőtt a Moderna

Az elmúlt hetek optimizmusa után ismét elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, a befektetők a magas kötvényhozamok és az olajár emelkedése miatt aggódnak, miközben különösen nagy nyomás nehezedik a technológiai részvényekre. A tegnapi amerikai esést ma Ázsiában is komoly eladási hullám követte, Európában pedig oldalazást láthatunk. 

Délután az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette, hogy növeli a hosszúoldali kötvények visszavásárlását, erre pedig nagyot ugrottak a fémek és a tőzsdék, emellett pedig a dollár is nagyobbat gyengült és a kötvényhozamok is csökkenni kezdtek.

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék, a Nasdaq teljesített a leggyengébben

2026. augusztus 18. 22:02 | Portfolio

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék, a Nasdaq teljesített a leggyengébben

Negatív hangulat uralta kedden a világ tőzsdéit: a magyar piac a nemzetközi trendekkel összhangban eséssel zárt, és a vezető európai részvényindexek többsége is mínuszban fejezte be a kereskedést. Budapesten valamennyi nagypapír gyengült, közülük a Mol teljesített a legrosszabbul. Európában különösen a technológiai részvények kerültek nyomás alá, miközben az olajipari cégeket támogatta a nyersolaj drágulása. A rossz hangulat az Egyesült Államokban is folytatódott.

2032-ben jöhet az euró Romániában

2026. augusztus 18. 08:39 | Portfolio

2032-ben jöhet az euró Romániában

Románia euróövezeti csatlakozásának új lehetséges céldátuma 2032 lehet – jelentette ki Dragoș Pîslaru, az európai uniós beruházásokért felelős ügyvivő miniszter. A politikus szerint a csatlakozás előfeltétele a költségvetési konszolidáció, egy hosszú távú országfejlesztési terv és a politikai stabilitás megteremtése, amelyet a 2030-ig tartó pénzügyi stabilizáció és a kötelező kétéves ERM II-es tagság alapján számítottak ki. Az euróbevezetés dátuma az elmúlt években többször is csúszott, korábban 2019, 2024 és 2029 is felmerült célként. A 2026-os konvergenciajelentés szerint Románia továbbra sem teljesíti a szükséges feltételeket, különösen az infláció és a költségvetési mutatók terén.

Száguld a Micron és a Sandisk, ütötték a 4iG-t

2026. augusztus 17. 22:18 | Portfolio

Száguld a Micron és a Sandisk, ütötték a 4iG-t

Emelkedéssel indították a hetet az ázsiai részvénypiacok, a japán és a kínai tőzsdék erősödését elsősorban a technológiai vállalatok támogatták. A befektetői hangulatot javította, hogy a gyengébb amerikai makroadatok mérsékelték a Fed közeli kamatemelésével kapcsolatos várakozásokat, a befektetők a friss kínai adatokra és a Hormuzi-szoros körüli geopolitikai fejleményekre figyelnek. Az európai és az amerikai részvénypiacokon kis elmozdulásokkal indult a hét, jól teljesítenek viszont a chipgyártó cégek, nagyot ugrott a Micron és a Sandisk árfolyama is. A magyar piacon a 4iG-ban voltak izgalmak, a cég részvényárfolyama nagyot esett arra, hogy a kormány átfogó vizsgálatot rendelt el a vállalatcsoport és a magyar állam közötti kapcsolatok feltárására.

Amerikai chiprali, magyar rekord – így zárt a hét a tőzsdéken

2026. augusztus 14. 21:44 | Portfolio

Amerikai chiprali, magyar rekord – így zárt a hét a tőzsdéken

Csütörtökön nagyobb emelkedést láttunk Amerikában, különösen a chipgyártó cégek esetében: a SanDisk befektetői napja után nagyot ment a Micron és a SanDisk is, az S&P 500 pedig új rekordzárást ért el. Ezt követően ma reggel Ázsiában többnyire az emelkedésé volt a főszerep, Európában viszont a délelőtti jó hangulat délutánra elpárolgott, és a vezető indexek mínuszban zártak. A magyar tőzsde ezzel szemben ismét rekordszinten zárt, csakúgy mint a Mol részvényei.

Részletes keresés