Előfizetői tartalom

44%-kal emeli idén a nettó forintkötvény kibocsátást az ÁKK

Portfolio
A nagyon kedvező értékesítési lehetőségek és az EIB felől várt hitelfelvétel körüli problémák miatt a tavaly decemberben meghirdetett tervhez képest várhatóan mintegy 44 százalékkal magasabb lesz idén a forintalapú államkötvény kibocsátás - jelezte egy ma délutáni háttérbeszélgetésen Borbély László András. Az Államadósság Kezelő Központ általános vezérigazgató-helyettesének szavai szerint "egy megemelt kötvénykibocsátási programban vagyunk éppen", azaz "amit el lehet adni, azt eladjuk", és év vége felé majd a diszkontkincstárjegyek értékesítését fogjuk visszafogni. Erre Borbély már a Portfolio.hu-nak adott, ma megjelent interjúban is utalt. Az adósságkezelő illetékese hangsúlyozta, hogy a megemelkedő forintkötvény kibocsátás mellett továbbra sem változik az idei évi finanszírozási terv, csak annak szerkezete alakul át, mert a (központi költségvetés felőli) finanszírozási szükséglet sem magasabb, mint ami tavaly decemberben ismert volt.

Kapcsolódó cikkünk2011.05.26A MÁV-adósság előtörlesztésére is juthat a nyugdíjmilliárdokból Az EIB-hitel kiesést már bevonta forintkötvényekből az ÁKK Borbély emlékeztetett arra, hogy tavaly decemberben az idei éves finanszírozási tervben nettó 382 milliárd forintnyi forint és devizaalapú kötvénykibocsátást terveztek (nulla nettó devizakibocsátást), jelenleg pedig...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés