Elismerte Európa legerősebb vezetője: kritikus pillanatban hiányzott egy nagyon fontos NATO-képesség
Globál

Elismerte Európa legerősebb vezetője: kritikus pillanatban hiányzott egy nagyon fontos NATO-képesség

Működött a NATO légvédelme, de közel sem elég hatékonyan, hiszen nem tudta megakadályozni, hogy orosz drónok hatoljanak be a katonai szövetség légterébe – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár. Nem lenne meglepő, ha ezután a NATO leporolná a tavaly nyáron tárgyalt lengyel-ukrán légvédelmi paktumot.

Először is, szeretném megjegyezni, hogy az európai légvédelem, a NATO légvédelem működött, viszont nem elég jól ahhoz, hogy meg tudjuk akadályozni időben, hogy ilyen nagy mennyiségű drón hatoljon be lengyel légtérbe”

– idézi a német kancellárt a Politico.

Hozzátette:

ebből fakadóan beszélgetések indulnak majd a NATO-ban. Beszélgetések indulnak majd az Európai Unióban is.”

A Politico cikk arra nem reflektál, hogy Merz pontosan miről akar beszélgetni: egészen biztosan téma lesz Lengyelország légvédelmének megerősítése, német légvédelmi fegyverek transzferje az országba, illetve Oroszország elrettentése egyéb katonai eszközökkel. Nem kizárt azonban az sem, hogy a német vezető által említett tárgyalások során a NATO leporolná azt az ukrán-lengyel légvédelmi tervet, amelyet még 2024 nyarán kezdtek el tárgyalni a felek.

Ennek a lényege, hogy Lengyelország elkezdené lelőni azokat az orosz drónokat, rakétákat, amelyek Nyugat-Ukrajna légterében potenciálisan fenyegethetik Lengyelország vagy más NATO-tagállamok területét.

A projekt vélhetően azért nem haladt előre tavaly nyár óta, mert ez lényegében nyílt háborús beavatkozás lenne: NATO-tagállamok orosz katonai képességek ellen használnának fegyvert egy olyan állam területén, amely nem tagja a NATO-nak.

A NATO országai rendre azt hangsúlyozzák, hogy támogatják Ukrajnát, de nem akarnak nyíltan részt venni az Oroszország elleni háborúban, nem szeretnék, hogy a konfliktus harmadik világháborúvá eszkalálódjon.

Oroszország ugyanakkor a tegnapi dróntámadással nagyot ugrott az eszkalációs létrán. Ha a NATO vezetői megállapítják, hogy Moszkva szándékosan célozta Lengyelország területét (kommunikációs szinten eddig ez a retorika dominál),

nem kizárt, hogy a szövetség egyes tagjai hajlandók lesznek a korábbinál merészebb lépéseket is megtenni Ukrajna és a NATO keleti szárnyának védelme érdekében.

Még több szankcióval, elítélő közleménnyel és néhány Ukrajnának szállított rakétával azonban biztosan nem lehet megakadályozni, hogy ismét hasonló incidens történjen.

Címlapkép forrása: Omar Marques/Getty Images

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet