Előfizetői tartalom

A kormányon múlik, hogy begyűrűzik-e a görög válság

A nyugdíjrendszer átalakítása miatt az állampapírpiacon emelkedő külföldi részarány sebezhetőbbé teszi a magyar gazdaságot, de ha a kormány következetesen végrehajtja a bejelentett intézkedéseket, akkor "az jelentősen korlátozza a görög válság begyűrűzésének valószínűségét" - hangsúlyozta a Portfolio.hu-nak adott interjúban Salgó István. A közelmúltban lebonyolított két, euróalapú kötvénykibocsátásban részt vevő ING Bank vezérigazgatója úgy látja: jelenleg megvan a piacon a bizalom az Orbán-kormány iránt és a befektetők most a tervezett lépések végrehajtására várnak. Véleménye szerint jelenleg az jelenti a kockázatot, hogy egyszerre sok területen hajt végre átalakításokat a kormány, és az, hogy "a szakmai és egyéb erőforrások valóban elegendők lesznek-e ehhez, az a kockázatos". Salgó szerint "Lehet csűrni-csavarni, hogy a kibocsátások (az euró és dolláralapúak - a szerk.) olcsóak, vagy drágák voltak, de tudomásul kell venni, hogy a piac most így értékelte Magyarországot." A bankvezető bizakodásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az átalakítások következetes végrehajtásával javulhat Magyarország hitelminősítése, az pedig további finanszírozási csatornákat nyit majd meg.

Portfolio.hu: A közelmúltban két devizaalapú kötvénykibocsátás lebonyolításában is részt vett az ING Bank, azaz az állam és a Magyar Fejlesztési Bank forrásbevonásában is. Hogyan látják a két eurókötvény-kibocsátás eredményeit? Salgó István: Az a kormányzati döntés született, hogy a Széll Kálmán Terv kapcsán kialakult kedvező piaci környezetben érdemes kimenni...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés