Az euró csütörtökön (és pénteken) annak ellenére erősödött hirtelen és jelentősen a dollárral szemben, hogy a héten megjelent makroadatok, illetve Mario Draghi EKB-elnök csütörtöki beszédének üzenete sem ebbe az irányba mutatott volna. Nemcsak az euróövezetben, hanem más országokban, így például Lengyelországban is furcsa mozgások következtek be aznap a kötvénypiacon és könnyen lehet, hogy a forint csütörtök-pénteki erősödésében, illetve a devizaalapú kötvényhozamok drasztikus esésében is szerepe lehetett ugyanannak az oknak: a japán jegybank által csütörtök reggel bejelentett, rendkívül agresszív monetáris élénkítésnek. Ez ugyanis sok befektetőt terelhetett az európai piacokra (is). A magyar piacok kapcsán viszont mindezzel időben egybeesett a jegybank növekedési tervének bejelentése, így - mivel az megkönnyebbülést hozhatott sokaknak és ez is erősítette a magyar eszközárakat - "összemosódik", hogy a bekövetkezett mozgások mennyiben köthetők a japán, illetve mennyiben a magyar jegybank döntéseihez.
Furcsa eurószárnyalás Kedden az eurózóna feldolgozóipari, csütörtökön pedig a szolgáltató szektorbeli beszerzési menedzser indexei erősítették meg, hogy márciusban jókora gazdasági lendületvesztést szenvedett a fizetési övezet. Mindemellett Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke a csütörtöki kamatdöntő ülés után többek között az eurózóna romló gazdasági...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés