Előfizetői tartalom

Nagy hajrá a forintpiacon

Portfolio
A tegnap este óta egyre kedvezõtlenebb nemzetközi befektetõi hangulat ma hajnalban az ázsiai piacokon hatalmas részvénypiaci esést, illetve menedékkeresést váltott ki, és Európában is eladói hullámot generált. Mindezek mellett azonban a forint a többi régiós devizával együtt lényegében stabilan kezdte a mai napot, majd erõsödni kezdett, ahogy óvatosan javult a külsõ hangulat. A forint délutánra annyira lendületbe jött, hogy az egyébként gyengélkedõ dollárral szemben négy hónapos csúcsra ért 220 közelében. Nap végén újabb hajrát láthattunk a forinttól, így az euró jegyzései egészen 293-ig estek, ami egyhetes forintcsúcsnak számít. A nemzetközi hangulatban nagy hullámzások látszottak, és ez egyelőre így is maradhat. A törékeny hangulat leginkább két okkal magyarázható: a piac aggódik a Fed eszközvásárlási programjának várható lassítása miatt, másrészt szintén egyre inkább aggódik a kínai gazdaság lassulása miatt. A Világbank ma csökkentette az ázsiai óriásgazdaság növekedésére vonatkozó elõrejelzését, ez az utóbbi hetekben a sokadik figyelmeztetõ jel volt a befektetõk számára.

2013. június 13. 21:53 Megosztás Szűk sávban ingadozik a forint A tengerentúli részvénypiacok zárásához közeledve a hazai fizetőeszköz kurzusa az euróval szemben 292,6 közelében ingadozik, a dollár – forint jegyzések 218,9 oldalaznak, a svájci...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés