forint200117
Deviza

Alig indult el az év, máris Európa legrosszabb devizája a forint – Jön a történelmi mélypont?

Három hét sem telt még el az évből, de az egész világon alig találni a forinténál rosszabb teljesítményt a devizapiacon. Lassan nem az a kérdés, hogy látunk-e új történelmi mélypontot a magyar deviza esetében az euróval szemben, csak az, hogy mikor jön el a pillanat. A jelenlegi szintről alig fél százalék kellene ehhez, így akár a héten korábban sosem tapasztalt euróárfolyamot láthatunk.

Ott folytatta a forint, ahol tavaly abbahagyta

A múlt hét végére 335 fölé gyengült a forint az euróval szemben, ez másfél havi mélypontot jelent a magyar deviza szempontjából. Az év eleje óta már 1,4%-kal gyengült a forint, tavaly januárhoz képest pedig 5%-os az esés.

A forint gyengülése mögött továbbra is hasonló okok állnak, mint amik 2019-ben tartósan 330 feletti euróárfolyamot váltottak ki:

  • A magyar reálkamat továbbra is a legalacsonyabbak között van a feltörekvő piacon. Ugyan az MNB további lazításával kapcsolatos óvatos várakozások kiárazódtak, de szigorításra sem számítanak a befektetők a következő években.
  • A magyar fizetési mérleg utóbbi években látott többlete fokozatosan elolvadt.
  • A bizonytalan nemzetközi hangulat bármikor kiválthat kockázatkerülést a befektetők körében.
  • Az elmúlt években jelentős forint elleni (short) pozíciók épültek fel a piacon, amíg ezek nem csökkennek számottevően, addig a forint sem tud jelentősen erősödni.
  • A magyar kormány és az Európai Unió kapcsolata is bizonytalanságot hozhat a piacra, egyelőre senki nem látja, mi lehet a hetes cikk szerinti eljárás lezárása.

A fenti környezetben az az érdekes helyzet állt elő, hogy a nemzetközi hangulattól függetlenül gyengül a forint. Ha romlik a hangulat a világban, akkor az egész feltörekvő piacot érintő kockázatkerülés hátráltatja a forintot, ha viszont javulnak a kilátások, akkor az MNB ultra laza monetáris politikája a legfontosabb tényező.

Nagyítóval kell keresni a forintnál gyengébb teljesítményeket

Az utóbbi hetekben nem csak az euróval szemben gyengült a forint, hanem szinte minden devizával szemben. Vagyis most nem arról beszélhetünk, hogy a feltörekvő piaci vagy a kelet-közép-európai devizákkal párhuzamosan esett a magyar deviza.

Jól jelzi a helyzetet, hogy a lengyel zloty-forint árfolyam már történelmi csúcson jár az év elején, a legfontosabb régiós versenytárssal szemben 1,8%-kal esett már vissza a forint. De ugyanez elmondható a cseh korona esetében, ahol szintén történelmi csúcsot látunk a jegyzésben, már több mint 2,2%-os visszaesést mutat a forint.

Ha globálisan vizsgáljuk meg a fontosabb devizák eddigi 2020-as teljesítményét a dollárral szemben, akkor még lesújtóbb a kép a forint szempontjából. Az általunk szemügyre vett devizák közül mindössze három mutatott a forintnál nagyobb gyengülést. A chilei peso, a brazil reál és a dél-afrikai rand után a forint a világ leggyengébb devizája.

Ebből egyben az is következik, hogy a forint Európa leggyengébb devizája.

Csak idő kérdése az új történelmi mélypont?

A forint pénteken második nekifutásra átvitte a 335-ös szintet, ami azért lényeges, mert innen már csak egy lépés a tavaly novemberben látott történelmi mélypont. Akkor 337,24-nél fordult erősödésbe a magyar deviza. Ha a héten folytatódik az utóbbi időszakban látott tendencia, akkor gyakorlatilag órák-napok kérdése lehet, hogy új történelmi forintmélypontot láthassunk, hiszen ehhez alig fél százalék hiányzik.

Egyébként az elemzők többsége is arra számít, hogy valamikor 2020-ban fogunk látni rekordgyenge forintárfolyamot, akár 340 feletti jegyzések is jöhetnek. Ezt támasztják alá az utóbbi napok frissített véleményei is.

Az Equilor szakemberei például arra számítanak, hogy egész évben kisebb-nagyobb kilengésekkel 330-340 közötti euróárfolyam jöhet, ebben viszont inkább felfelé mutató kockázatok vannak, nem zárható ki átmenetileg 340 feletti jegyzés. Hasonló véleményen van Virovácz Péter, az ING Bank elemzője szintén azt gondolja, hogy 330 feletti árfolyamra lehet idén számítani, de nem zárható ki a történelmi rekord sem. A napokban adta ki friss negyedéves előrejelzését a Raiffeisen Bank, ők sem várnak 330 alá erősödő forintot, további fokozatos leértékelődésre számítanak, amivel az év első felében 334, majd a második félévben 338 körüli euróárfolyam adódhat.

A külföldi elemzők már hónapok óta ennél is merészebbek, néhányan már tavaly ősszel 340 feletti árfolyamot prognosztizáltak. A JP Morgan például arra számít, hogy az év végére 345-ig gyengülhet a forint fokozatosan.

Vagyis, ha hinni lehet az elemzőknek, akkor csak idő kérdése, hogy rekord euróárfolyamot lássunk, sőt a 340 feletti, 350 közeli szint sem elképzelhetetlen 2020-ban.

Mit mutat a technikai elemzés?

A forint továbbra is az alább berajzolt 11 éves szűkülő háromszögben halad, amelynek felső szára hónapok óta visszatartja a forintot a további akár jelentős gyengüléstől a 337-es zónában. Az, hogy erről többször is lefordult az EURHUF, erősíti ennek az ellenállásnak az erejét és az is figyelemre méltó, hogy a lefordulás többször is megállt a 330 körüli zónában. Mindez arra utal, hogy építi „bázisát az EURHUF”, készül a felfelé kitörésre a 337 feletti zónában a következő időszakban. Ha ez sikerül majd, akkor akár 15-17 egységnyi tér is megnyílhat az árfolyam előtt abból kiindulva, hogy a szűkülő háromszög jelenlegi tartománya mintegy 17 egység (320 és 337 között). Ez tehát akár 350 feletti árfolyamot is jelenthet, ahova a kitörés utáni hirtelen meglódulás esetén felszaladhat az árfolyam.

Nyilván ha a forint az erősödés irányába indulna, előbb az alábbi rövidebb távú grafikonra berajzolt emelkedő trendvonalat kellene lefelé áttörnie a 330-331-es zónában, majd ezt követően a 328-as támaszon kellene átjutnia, végül pedig a fent említett 11 éves szűkülő háromszög akkoriban aktuális alsó szárának vonalán.

Címlapkép: Getty Images

koronavírus vuhan kína járvány
koronavírus maszk ruha
scarlet lady_virgin
EU csucs koltsegvetes Charles Michel Emmanuel Macron Antonio Costa
moszkva_shutterstock-20170929
Frankfurti tőzsde
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
webinárium
Hogyan lovagolhatod meg a forint árfolyammozgását? Tőlünk megkapod a választ!
deviza trader forint árfolyam kereskedő