forint191231
Deviza

Mikor már épp kezdtek volna visszavonulni a forint támadói, akkor lepett meg mindenkit az MNB

Az utóbbi hetekben érezhetően csökkent a forint elleni short állomány, részben ennek volt köszönhető az, hogy 340 közelébe is vissza tudott erősödni a magyar fizetőeszköz. Kedden aztán mindenkit meglepett az MNB azzal, hogy 15 bázispontos kamatcsökkentést jelentett be, az elemzők szerint ez megint megfordíthatja a hangulatot és a forint gyengülését hozhatja el.

Már kezdtek volna leszállni a forintról a shortosok

Az elmúlt hetekben érezhetően csökkent a forint elleni short pozíciók állománya, főleg június elején vettek fel a külföldi szereplők a magyar deviza melletti pozíciókat – derül ki az MNB most megjelent friss ábrakészletéből.

mnmbábra200624egy

Ha a külföldiek kumulált pozícionáltságát vizsgáljuk, akkor is látszik az elmozdulás az MNB adataiból: az egy hónappal korábbi 2859 milliárd forintról 2695 milliárdra csökkent az állomány az utóbbi hónapok stagnálása után.

Ennek volt köszönhető, hogy júniusban 343 környékére is vissza tudott erősödni a forint az euróval szemben és megszűnt a korábbi jelentős alulteljesítése.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

Az MNB fordított megint a hangulaton

Az utóbbi hetekben kezdett megint gyengülni a forint miután a befektetők a cseh és lengyel jegybank lépései után elkezdtek kamatcsökkentést árazni az MNB esetében is. Kedden aztán meglepetésre lazított is a Monetáris Tanács, 15 bázisponttal 0,75%-ra vágta az alapkamatot. Az elemzők csak az év második felében vagy 2021-ben vártak hasonló lépést, azért volt meglepő a döntés.

A lépést követően rögtön újra 350 fölé gyengült a forint az euróval szemben, és a friss előrejelzések szerint ezzel még nincs vége a folyamatnak.

A JP Morgan szakemberei például rögtön a keddi lazítás után úgy gondolták, hogy a Monetáris Tanács nem fog megállni itt, szeptemberre újabb 25 bázispontos vágással számolnak, illetve decemberre még egy kamatcsökkentés is benne lehet a pakliban. Vagyis szerintük a mostani lépéssel és a kamat szinten tartásának előrevetítésével csak tesztelni próbálja a piacot az MNB, ha ez nem jár a forint jelentős alulteljesítésével, akkor felbátorodhatnak.

A fentiek miatt a JP Morgan szerint a keddi döntés jó beszállót kínál a forint shortolására.

A Morgan Stanley szakemberei alapesetben hisznek abban, hogy innen nem csökken tovább a kamat, de kiemelik, hogy a mostani lépéssel nőttek a lefelé mutató kockázatok. Ők már korábban lezárták a forint melletti long pozícióikat számítva a lazításra, de az a vártnál korábban jött. Így most az amerikai bank szakértői semleges állásponton vannak a forinttal kapcsolatban, illetve azt várják, hogy valóban egyszeri finomhangoló lépés volt a mostani vagy további kamatcsökkentés jöhet.

Tatha Ghose, a Commerzbank elemzője a lengyel jegybank múlt havi váratlan kamatcsökkentésével állítja párhuzamba a Monetáris Tanács keddi döntését. Szerinte a devizapiac számára most az a legnagyobb kérdés, hogy a gazdaság stabilizálódásával az MNB visszaemeli-e a kamatot, vagy tartósan alacsonyabb alapkamatra kell felkészülni.

A német bank szakembere a piaci reakciót is a lengyelhez hasonlítja: egyelőre a forint kismértékű gyengüléssel reagált a meglepetésre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a befektetők a jövőben sem fogják máshogy árazni a lazítást, hiszen ugyan az infláció nyomott, de a maginfláció kevésbé esett vissza, a magyar reálkamat pedig továbbra is erőteljesen negatív, ami korábban hónapokig indokolta a forint alulteljesítését a régióban.

Az OTP Bank elemzői is azt gondolják, hogy nem a 0,75%-os alapkamat lesz a végállomás, szeptemberben tovább lazíthat az MNB. Ha a forint nem gyengül jelentősen, akkor három hónap múlva újabb 15 bázispontos vágás jöhet 0,6%-ra.

Összességében tehát a keddi kamatcsökkentés megakaszthatja a forint utóbbi hetekben látott erősödését, a legnagyobb kérdés az lesz, meddig gyengül vissza a magyar deviza. Ha nem lesz túl hirtelen az esés és nem válik el a forint a régiótól, ahogy március második felében, akkor az elemzők szerint a Monetáris Tanács nyitott lehet további kamatvágásokra, melyek alapján akár tartósan 350 feletti árfolyamra is felkészülhetünk.

Címlapkép: Getty Images

Frankfurti tőzsde
maxim
kórház
vakcina oltás járvány
idősotthon ápolás öreg ápoló
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
2020. szeptember 10.
Lakás Konferencia 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Nehéz részvényt választani? Kereskedj akkor a legnagyobb tőzsdeindexekkel!
forint