Váratlan bejelentés az MNB-től
Négymilliárd eurós repoügyletet kötött az EKB-val a magyar jegybank, melynek keretében a hazai bankrendszer euróalapú értékpapír fedezet mellett 3 hónapos devizaforráshoz juthat.
A bejelentéssel egyidőben az MNB csütörtökön összefoglalta, hogy a világ nagy jegybankjaival kötött hasonló megállapodásoknak köszönhetően rövid időn belül akár 10 milliárd eurós devizaforrást is elő tud teremteni:
- az Európai Központi Bankkal kötött repo szerződés, melynek felhasználásával az MNB 4 milliárd euro likviditást biztosíthat a hazai pénzügyi intézmények számára,
- a Kínai Népköztársaság Jegybankjával (PBoC) 2013-ban kötött devizacsere megállapodás, amely mintegy 2,5 milliárd eurónyi likviditást biztosít,
- a Nemzetközi Fizetések Bankjával (BIS) kötött repo szerződés, mely 2 milliárd eurót tesz elérhetővé,
- a Federal Reserve által meghirdetett repo eszköz, amelyen keresztül az MNB számára 1-2 milliárd dollár értékű likviditás érhető el.
Ezeket összességében az MNB védőhálónak nevezi, mely a devizatartalékon felül jelent devizalikviditást. Ezzel a jegybank mozgástere nő,
Váratlan bejelentés az MNB-től - Mire kell 10 milliárd euró?
- Biztonsági védőhálóról beszél a jegybank
- Piaci zavarokra számít az MNB?
- Nem rendkívüli a hasonló repoügylet
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!