Most ősszel, ahogy a legjelentősebb jegybankok eltérő ütemben kezdhetik meg a monetáris szigorítást, fontos kérdés, hogy mire számítsunk az egyes valutaárfolyamokban. Itthon is láttuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank kamatemelési ciklusával és a mennyiségi lazítás leépítésének bejelentésével lökést adott a forintnak, a magyar fizetőeszköz augusztusban a világ legtöbbet erősödő fizetőeszköze volt, de szeptemberre az eddigi jelek szerint már elfogyott a lendület.

A Fitch Solutions amerikai elemzői a dollár kilátásait vették górcső alá a következő hónapokra vonatkozóan. A technikai elemzés eszközeiből ők arra következtetnek, hogy a dollár nem mutat majd nagy kilengéseket a vezető devizákkal szemben a következő időszakokban. Ehhez a dollárindexet (DXY) vették alapul, és arra jutottak, hogy a technikai határokat a 89-es és 94-es szint jelenti, ezek a szintek ugyanis korábban is erős akadálynak bizonyultak a DXY alakulásában. Az elemzőintézet közgazdászai arra számítanak, hogy a dollár ezt a szintet járhatja be a következő hónapokban,
így neutrális dollár árfolyamra számítanak az elemzőintézet közgazdászai.
Miről szól ez az elemzés?
- A technika a dollár oldalazását vetíti előre
- A Fed hamarabb fog szigorítani, mint a többi jegybank
- De az EKB időben nem sokkal követni fogja az amerikai jegybankot
- A neutrális dollár jó hatással lesz a feltörekvő piacokra
- A fejlődő országok átoltottsága gyorsan nő, így eleve jók a piaci kilátások
- Persze a kockázatok jelen vannak, elsősorban a (gyors növekedés ellenére) továbbra is alacsony átoltottság miatt
Kedves Olvasónk!
Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés
2 223 Ft / hónap
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái