Előfizetői tartalom

Miért ütötték kéthavi mélypontra a forintot?  - Íme, néhány fontos tényező

Az amerikai kötvényhozamok jelentős emelkedése, a német választási eredmény üzenete, az európai gázválság miatt is magasabb infláció, továbbá az MNB vártnál lassabb kamatemelési pályája mind tényező abban, hogy a forint mára kéthavi mélypontra esett az euróval szemben a 360-as szint közelében – jelezte a Portfolio-nak név nélkül egy budapesti banki devizakereskedő, illetve egy elemző. A piaci kockázati étvágyat az is rontotta, hogy Kínában a klímavédelmi célú energetikai átállás jegyében a szénerőművek kevesebb tüzelőanyaghoz jutnak, így nagy nyugati cégek gyáregységeiben is fékezni kellett a termelést áramhiány miatt és ez csak tovább rontja a koronavírus miatt egyébként is romló gazdasági növekedési kilátásokat Kínában és Ázsiában is. A napon belül frissülő forintpiaci percről-percre cikkünk itt érhető el.

A Fed múlt szerda este azt üzente, hogy a kötvényvásárlási programja lassításának megkezdéséhez már közelebb jár és kicsit többen vetítették előre a döntéshozók közül azt is, hogy jövőre már megtörténhet az első kamatemelés Amerikában. Múlt csütörtöktől jelentős amerikai kötvénypiaci hozamemelkedés indult el: a 10 éves papír hozama kissé 1,30% felettről...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés