Portfolio signature

Kulcsszinten a forint – Ismétli magát a múlt?

Az orosz invázió miatti forintzuhanás kitörési szintjét mostanra teljesen visszatesztelte az árfolyam az euróval szemben, így megnéztük, hogy mit üzen a grafikon. A mostani helyzet kísértetiesen hasonlít arra, ami a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése után történt 2020 tavaszán, hiszen akkor is 28 egységet száguldott az árfolyam, miután áttört egy fontos szintet, majd jött a szinte teljes visszateszt az EURHUF-ban. Azóta viszont már végig ennél gyengébb forintot láttunk.

Az orosz invázió elindulása előtti napokban az alább berajzolt emelkedő trendvonalnál, 352-353 körül toporgott az EURHUF, aztán már a háború kitörése előtti napon, február 23-án egész nap esett a forint, feltehetően a közelgő támadást vázoló amerikai hírszerzési jelentések miatt. Aznap az EURHUF 355-ről 361-ig ugrott, aztán február 24-én, a háború elindulásának napján, rögtön tesztelni kezdte az addigi forint történelmi mélypontot 372-nél. A rákövetkező napokban pedig a 372-es kitörési szintről kereken 400-ig ugrott az árfolyam, azaz a legutóbbi történelmi mélyponttól számítva 28 egységet.

A gyors forintesés oka többrétű volt: egyrészt a háború közelsége és várható komolyabb reálgazdasági következménye játszott benne szerepet, másrészt az, hogy a megugró infláció miatt még inkább negatívvá vált a magyar reálkamat, amit az MNB kamatemelései sem ellensúlyoznak teljesen, harmadrészt pedig valószínűleg amiatt, mert a nyugati szankciók miatt sok alapkezelőnek egyelőre beragadtak az eszközei az orosz piacokon, így azokból az eszközökből igyekeztek eladni, amelyekből tudtak.

eurhufnapihosszabb220317

A kerek 400-as szint érintése után az EURHUF gyors esésbe váltott az addigra megemelt jegybanki kamat és a magyar pénzügyi rendszer stabilitását hangsúlyozó gazdaságpolitikai üzenetek miatt. A jegyzések a most hétfő-keddi magyar munkaszüneti napokon 380-ról gyors ütemben 370-ig estek, tegnap este és ma reggel pedig átmenetileg a 370 alatti tartományba is "benéztek", majd ma 372-373-ig visszaemelkedett az árfolyam. Megtörtént tehát a 372-es, sőt a kerek 370-es szint visszatesztelése is.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés