Egy kis regionális kitekintés
Mielőtt az EURHUF és USDHUF árfolyamelemzéseket bemutatnánk, érdemes perspektívába helyezni, hogy mit is csinált a forint az elmúlt hónapokban. Amint az alábbi ábrán bemutatjuk: 2021. szilveszteréhez képest a forint már csak 3,4%-os gyengülést mutat az euróval szemben, a lengyel zloty pedig 4,5%-osat, tehát
bő egy év alatt a forint már jobb teljesítményt produkált, mint lengyel versenytársa.

Amennyiben az orosz-ukrán háború tavaly február 24-i kitörése előtti naptól nézzük a relatív árfolyamteljesítményt, akkor a forint még kicsit nagyobb esést mutat (5,8%-osat), mint a zloty (4,6%-osat), de itt is látszik, hogy gyors ütemben zárul az olló. Az elmúlt napok nagy árfolyammozgását részben az a lengyel államfői döntés katalizálhatta, hogy az uniós pénzek folyósításához szükséges igazságszolgáltatási törvényt meglepetésre a lengyel alkotmánybíróságra küldte, így kérdésessé vált a folyósítás (és ütemezése). Magyarországon a piaci szereplők egyelőre bíznak abban, hogy a tavaly decemberben elfogadott magyar helyreállítási programban és a felzárkóztatási programokban leghamarabb nyáron megindulhatnak majd az első folyósítások Brüsszelből, ez pedig a magas kamatszintből adódó vonzerő mellett támogatja a forintot.
Miről szól ez az elemzés?
- Rámutatunk arra, hogy a régiós devizák között a forint figyelemre méltó erősödést produkált.
- Megnéztük napi és havi idősíkú grafikonokon, hogy az EURHUF esetén melyik árfolyamszintekre kell most figyelni.
- Az USDHUF esetén is megvizsgáltuk napi és havi idősíkú grafikonokon, hogy melyek azok a technikai szintek, amelyek most fontosak.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!