Momentumot talált a forint a Fed-döntés után

Portfolio
A keddi átmeneti gyengülés után szerdán két hullámban ismét gyengült a forint, az euró jegyzései 396 közelébe emelkedtek, aztán délután erőre kapott a magyar fizetőeszköz. A befektetők világszerte a Fed esti kamatdöntését várták. Az esti információk már el is indították a forintot az erősödés felé.

393,25 lett a fordulópont

Szerda este jelentősen erősödni tudott a forint, de végül 393,25-nél már elindult visszafelé az euróhoz képest.

Ütik a dollárt, ezen nyer a forint!

A dollár az euróhoz képest már 0,5 százalékos gyengülésben van, egyelőre pedig nem látszik, hogy a piacok abba hagynák a zöldhasú ütését.

A forint pedig követi az eurót, erősödésbe kapcsolt. A közös európai valutához képest már 0,2 százalékos a nyitóárfolyamhoz képesti nyeresége, be is nézett a kurzus 394 alá.

A magyar deviza a dollárral szemben pedig már a 361,7 körüli szinteket ostromolja, belátható közelségben vannak már a hó eleji mélységek.

Gyengül tovább a dollár

A Fed-tájékoztatóval egy időben a dollár gyengülni kezdett, már 0,4%-ot gyengült az euróval szemben. A mai eseményen Powell azt mondta, hogy az év elején közölt vártnál magasabb infláció nem változtat a Fed kilátásain. Emellett azt is bejelentette, hogy hamarosan elkezdenek egyeztetni a mennyiségi szigorítás leállításáról. Ezek hatására kezdhették eladni a dollárt.

A forint már 362 alá is benézett a dollárral szemben.

Erősödésnek indult a forint

Ahogy az euró erőre kapott a dollárhoz képest, úgy követte a forint is, amely a közös európai valutával szemben már vissza is jött a napindító szintre.

A dollárhoz képest már valamivel erősödésben is áll a magyar fizetőeszköz.

Felszúrt az euró a Fed döntésére

Miután a Federal Reserve a várakozásoknak megfelelően nem módosított a kamatokon, az euró gyorsan felszúrt a dollárhoz képest.

Itt a Fed kamatdöntése: kitart az idei kamatvágások mellett a jegybank

A várakozásoknak megfelelően a Fed változatlanul hagyta a kamatokat, az irányadó egynapos bankközi kamatláb 5,25-5,5% között marad.

Itt a Fed kamatdöntése: kitart az idei kamatvágások mellett a jegybank

Késő délután óta tart a kivárás

A forint az euróhoz képest 394,8 környékén oldalazik az euróhoz képest nagyjából délután 4 óta, innen várhatóan már csak a Fed-döntés mozdítja majd ki.

A dollár esetében egy kicsit jobban tud kapaszkodni a magyar deviza, szép lassan erősödgetve már egészen 363,4-ig jött vissza.

Eközben pedig az euró egészen a nyitó szintig erősödött vissza a dollárra.

Hamarosan jön a Fed kamatdöntése

A Federal Reserve magyar idő szerint este 7-kor teszi közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét és a makrogazdasági előrejelzéseket, Jerome Powell elnök 19:30-kor tart sajtótájékoztatót. Az eseményről élőben tudósítunk.

Hamarosan jön a Fed kamatdöntése

Maradt fontos szintjénél a forint

Estére újra a 395-ös szint közelében mozog az euró-forint árfolyama, amely az elmúlt napokban fontos sávnak bizonyult. Tartósan nem tudta átvinni a 396-nál látható ellenállást, sem a 394,5-nél látszódó Fibonnacci-támaszt sem tudta érdemben tesztelni a forint. A következő órák és a holnapi nap kérdése, hogy a Fed-döntése után merre indulhat el az árfolyam.

Visszaugrott délután a forint

A forint a délutáni kereskedésben is gyengült, az euróval szemben a jegyzések csaknem elérték a 396-os szintet, de itt megint visszafordult az árfolyam, a forint erősödni tudott. Most 395 közelében jár a kereskedés. A dollár kurzusa 364-ig ereszkedett vissza.

Esik tovább a forint

Folytatódik a forint esése a szerdai kereskedésben: az euró jegyzése 395,5-ig kapaszkodott, a dolláré 365 közelébe.

Gyengülni kezdett a forint a nagy döntés napján

Az elmúlt bő fél órában lendületbe jött a dollár az euróval szemben, a jegyzések 1,0870-ről 1,0840-ig ereszkedtek, és ezzel párhuzamosan a forint elkezdett gyengülni. Az euróval szembeni jegyzések 394,5-ről 395,2-ig ugrottak, a dollártal szembeniek 363-ról 364,5-ig.

Jön az esemény, ami a forint irányát is eldöntheti

Szerda reggel az euróval szemben a 394,6, a dollárral szemben pedig a 363,1-es szinten áll a forint.

A mai napon jön a hét legfontosabb eseménye, ugyanis este 7 órakor ismerteti kamatdöntését a Federal Reserve, majd a szokásos sajtótájékoztatón közli megállapításait Jerome Powell, a központi bank elnöke. Az esemény különösen a dollár piacán hozhat nagyobb kilengéseket, melyek feltörekvő piaci deviza révén a forintot is érzékenyen érinthetik.

Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF