Közeledik a Fed első kamatvágása – legalábbis a piacok és az elemzők azt várják, hogy a jegybank júniusban csökkenti a kamatokat először. A Fed 2022 tavaszán kezdte a kamatemelést, az irányadó rátát az akkori 0-0,25%-ról 5,25-5,5%-ra emelték, tavaly nyár óta ezen a szinten áll a kamat. A várakozások szerint a kamat a Fed mai ülését követően változatlan marad, nem is ezért izgalmas a mai esemény.
A júniusra várt kamatcsökkentéssel kapcsolatban egyébként némileg elbizonytalanodtak a befektetők: noha pár héttel ezelőtt még 90%-os valószínűséggel árazták ekkorra az első vágást a CME Group adatai szerint, mára ez csak kicsivel több mint 50%. Nem ez az első alkalom, hogy a várakozásokban tolódik a kamatcsökkentés, tavaly év végén még a piacok biztosra vették, hogy a mai ülésen jön az első lépés, ám ez egészen biztosan nem így lesz. A befektetők az év további részére még két, 2024-re összesen tehát 3 kamatvágást áraznak, ahogy az a fenti ábrán is látszik. A növekvő óvatosság megjelent a kötvénypiacokon is, az amerikai 10 éves kötvényhozam egy hét alatt 4,1%-ról 4,3%-ra nőtt.
A kamatvágással kapcsolatos megnövekedett bizonytalanság annak köszönhető, hogy idén év elején vegyes adatok érkeztek a gazdaságból. A legaggasztóbb egyértelműen az infláció alakulása, amely mind januárban, mind februárban meghaladta a várakozásokat.
Amire választ kaphat cikkünkben:
- Milyen kamatkilátásokra számít a piac?
- Mi lehet a fő üzenet a mai ülés után?
- Mi intheti óvatosságra a kamatvágással kapcsolatban a Fedet?
- A kamatok mellett mire kell még figyelni ma?
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!