Ma este lesz az első olyan kamatdöntő ülése az amerikai jegybanknak, ahol már lehet tudni, hogy Donald Trump lesz az elnök és ennek a ténynek akár fontos hatásai is lehet a későbbi kamatpolitikára.
Ráadásul a jegybank ismét érdekes helyzetben van, mert a gazdaság mégsem olyan gyenge, mint gondolták, de amellett is lehet felhozni érveket, hogy az infláció mégsem halott teljesen. Egy ilyen helyzetben a befektetőket nem is az aktuális kamatdöntés érdekelheti a legjobban, hanem az azt követő sajtótájékoztató.
Utóbbinak még a szokásosnál is nagyobb piaci hatása lehet, hiszen az elnökválasztás után a mai kamatdöntő ülés a hónap egyik legfontosabb eseménye és ha ez is jól sikerül, akkor nem állhat semmi akadály további részvénypiaci emelkedés előtt.
Amire választ kaphat cikkünkben:
- Nagyot változott a világ az előző, 50 bázispontos amerikai kamatcsökkentés óta
- Az amerikai gazdaság nem tart a recesszió felé, sokkal inkább újragyorsul, miközben akár az inflációs kockázatok is felüthetik a fejüket
- Eközben Donald Trump elnökké választásával teljesen átíródhat a gazdaságpolitika, amire a Fed-nek is reagálnia kell
- Ilyen körülmények között egyszerre kell számos kihívással szembenéznie a jegybanknak és nagy kérdés, hogy van-e esélye a sikerre
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARÁCSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!