Deviza

2006. június 23. 17:13 | Portfolio

Vészesen közel volt a sávközép - hullámok az euróárfolyamban (12.)

A reggeli stabil, 278.50-279 közötti nyitást követően határozott forintgyengülés következett be. Az euróval szembeni jegyzések átmenetileg a 282-es szint fölé emelkedtek, ami új történelmi mélypontot jelent a forint szempontjából. A régióban a zloty szintén határozott leértékelődést mutat a közös európai fizetőeszközzel szemben, mely elsősorban a lengyel pénzügyminiszter esetleges lemondásával kapcsolatos bizonytalansággal áll összefüggésben.

2006. június 23. 17:08 | Portfolio

Megizzasztotta a forint a héten a befektetőket és a devizahiteleseket

A 274 körüli euróval szembeni hétfői nyitást követően jelentős napon belüli kilengéseket, összességében pedig napról-napra jelentős gyengüléseket produkált a forint ezen a héten. A piaci szereplők több alkalommal igencsak ideges hangulatról számoltak be, a feszültség nem véletlen a forint sorozatos új történelmi mélypontjainak láttán. Pénteken a déli órákban az intervenciós sávközép közelébe, 282.20-282.50-ig emelkedtek a jegyzések. Az e heti legerősebb (273.10-273.30) és leggyengébb euróval szembeni árfolyam-szint között 9 forintnyi a különbség, ami igen jelentős eltérés az elmúlt bő 6 év adatai alapján.

2006. június 23. 13:17 | Portfolio

Jövő héten FED ülés: megnéztük mi lesz a kamatokkal

A jövő heti amerikai kamatdöntéshez közeledve ismét egyre idegesebbek a piacok. Szinte biztosra vehető, hogy a Nyíltpiaci Bizottság 25 bp-os kamatemelés mellett dönt, a nagy kérdőjel inkább az év további része. A határidős piaci jegyzések szerint nincs még vége a kamatemelésnek, augusztus 8-án vagy legkésőbb szeptember 20-án újabb szigorítás jöhet. A dollár jelenleg erősödik, a 10 éves papírok hozama már 5.2%-nál jár.

2006. június 23. 13:02 | Portfolio

Az MNB figyel...

Az MNB szorosan követi a magyar pénzügyi piaci fejleményeket - mondta el az MNB szóvivője a Reutersnek. A forint mostani gyengülése a magyar piac sérülékenységére utal, a forint a török lírával, a dél-afrikai randdal és a lengyel zloty-val együtt értékelődik le - tette hozzá Missura Gábor. A szóbeli intervencióként értelmezhető nyilatkozat csupán minimálisan erősítette a forintot, mely röviddel később 282.20-ig zuhant. Ezt követően erősödni kezdett a forint.

2006. június 23. 13:02 | Portfolio

Kötvénypiaci reakciók a forintgyengülésre - egyre nagyobb a sérülékenység

Közepes, pénteki szintnek megfelelő a forgalom ma a kötvénypiacon, a hozamok erősen követik a forint/euró árfolyam mozgását - mondta el a magyar kötvénypiaci folyamatokról Kerekes Márton, az OTP Bank elemzője. A 10 éves hozam jelenleg 7.65%, az 5 éves 8.00%, a 3 éves 8.10% körül jár. Kerekes szerint a 2 hetes jegybanki betétre kínált 6.25%-os, illetve a 3 hónapos kincstárjegynél kialakuló 6.65-6.70% körüli hozamkülönbség túlzottan nagy, ez az irányadó kamatszint emelését vetíti előre. Az OTP Bank szakértője jelezte: a belföldi folyamatok szerepe korlátozott, de pl. hitelességi problémák hiányában a bekövetkezettnél kisebb lehetne a forintgyengülés.

2006. június 23. 11:11 | Portfolio

Ismét interveniált a török jegybank

Az elmúlt napokban túlzott árfolyam-kilengéseket figyelt meg a török jegybank, a mai újabb líragyengülést megállítandó 1.71-es szint környékén lírát vett dollárral szemben. A beavatkozás hatására a török fizetőeszköz 1.6950 közelébe erősödött a zöldhasúval szemben. A hírre a többi régiós fizetőeszköz is enyhe erősödést produkált.

2006. június 22. 16:51 | Portfolio

Történelmi mélypontról korrigált a forint - nagy kilengések

A reggeli stabil, 277-277.40 körüli euróval szembeni nyitás után határozott erősödést mutatott a forint a régió devizáival párhuzamosan. Így a magyar fizetőeszköz egyre távolabb került a tegnapi 279.30-as euróval szembeni történelmi mélyponttól. 10 óra előtt azonban hirtelen fordulat következett be, a jegyzések ismét felfelé vették az irányt, majd újabb lökést kaptak az igen gyenge 3 éves államkötvény-aukció nyomán. Délután is nagyobb kilengések mellett folyt a kereskedés.

2006. június 22. 15:26 | Portfolio

"Itt bizalomnak nyoma sincsen" - ideges a forintpiac

A mai 3 éves aukció eredménye - mely igen gyenge lett - jól mutatja, hogy "itt bizalomnak nyoma sincsen". Ideges a piac, a forint/euró árfolyam mai jelentős kilengése is ezt mutatja - mondta el érdeklődésünkre a piaci folyamatokkal kapcsolatban az egyik globális szereplő hazai devizakereskedője. Jelezte, a hazai egyensúlyi és hitelességi problémák mellett az egész feltörekvő piacon gyengélkedés látszik: a dél-afrikai rand, a török líra, illetve a régió egyéb devizái is veszítettek értékükből a mai kereskedés során.

2006. június 22. 14:29 | Portfolio

JP Morgan: add el a forintot!

Nemrégiben tett amerikai befektetői körútjuk során azt tapasztalták a JP Morgan befektetési bank szakértői, hogy az amerikai befektetők kételkednek a magyar kormány stabilizációs csomagjának hitelességében, és így Magyarország a befektetők véleménye szerint a kedvenc short lehetőségek közé tartozik - számolt be a kommentárról a Concorde Call.

2006. június 22. 12:17 | Portfolio

Igen gyenge aukciós eredmény: esik a forint

Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 3 éves (2009/F) államkötvény-aukción az értékesítésre meghirdetett 70 milliárd forintnyi mennyiségre igen gyenge vételi érdeklődés mutatkozott. Az összesen benyújtott 64.8 milliárd forintból csak 55-öt fogadott el a kibocsátó. A lefedettség így alig 1.2-szeres, míg az aukciós átlaghozam 7.93%-os lett.

2006. június 21. 17:34 | Portfolio

Össztűz a forintra: 279 felett is járt az árfolyam!

A reggeli stabil, 276.50-276.80 körüli nyitást követően óvatos forinterősödés, majd intenzív forintgyengülés mutatkozott az euróval szemben. A forint sorozatosan újabb történelmi mélypontokat ütött. A volatilitás ismét jelentős.

2006. június 21. 15:04 | Portfolio

Spekulatív forintgyengítési jelek - többen 282-es árfolyamról beszélnek

A nagy alapok (még) nem adják a forintot, inkább spekulatív euróvételek dominálhatnak a piacon, mely mögött az MNB kamatemelésre kényszerítésre is meghúzódik - mondta el érdeklődésünkre Kovács Szilárd, a Commerzbank devizakereskedője. A forgalom és a volatilitás is jelentős a piacon. A kurzus jelenleg a 278-279-es sávban hektikusan mozog az euróval szemben.

2006. június 20. 17:15 | Portfolio

Újabb történelmi mélyponton a forint!

Reggel ismét soha nem látott mélypontra süllyedt a forint az euróval szemben a bankközi devizapiacon. A jegyzések átmenetileg a 277-es szintet is áttörték. A nap eleji gyengülés után azonban erőteljes forinterősödési hullám, majd látványos visszafordulás következett be. A forint vesszőfutása azt követően kezdődött, hogy tegnap a Monetáris Tanács a piac által vártnál kisebb, mindössze 25 bp-os kamatemelésről döntött. A piaci jegyzések jelenleg az idei évre még további 75 bp körüli, jövőre további 50 bp-os összes kamatemelést áraznak.

2006. június 20. 17:14 | Portfolio

Történelmi mélyponton zárul a nap - folytatódhat a gyengülő forinttrend

Ingadozó, összességében nem kiemelkedően nagy forgalom volt ma a forintpiacon, a délutáni órák újabb forintgyengülési hullámában a szokásos amerikai nevek tűntek fel az eladói oldalon - mondta el a mai eseményekkel kapcsolatban Butor Gábor, a Raiffeisen Bank devizakereskedője. Reggel főként német nevek fokozott kötvényvásárlási aktivitást mutattak, ami erősítette a forintot is az euróval szemben, majd a vételek kifutásával fordult a kocka. Emellett a régióban is kedvezőtlen hangulat volt a jellemző, a zloty, illetve a török líra is lefelé húzta a magyar fizetőeszközt.

2006. június 20. 12:36 | Portfolio

880 mrd-nyi betét vándorolt az MNB-be a magasabb kamat mellett

A holnap lejáró 786.13 milliárd forinttal szemben 879.47 milliárd forintnyi új betétet helyeznek el a hitelintézetek a Magyar Nemzeti Bank kéthetes betéti konstrukciójában, így a kéthetes állomány 93.34 milliárd forinttal 1261.92 milliárd forintra emelkedett. A hitelintézetek a tegnapi döntés értelmében mától már 6.25%-os kamatszint mellett helyezhették el fölös forrásaikat a tartalékolási periódus közepén.

2006. június 20. 12:10 | Portfolio

Intenzív kereslet és csökkenő hozamszint a 3 hónapos DKJ-aukción

Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 3 hónapos (D060927) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 35 milliárd forintnyi mennyiségre mintegy 82.8 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. A kibocsátó az intenzív kereslet mellett csak az eredetileg meghirdetett mennyiséget fogadta el. A lefedettség így közel 2.4-szeres, míg az aukciós átlaghozam 6.58%-os lett.

2006. június 19. 14:30 | Portfolio

Kevés volt a 25 bp: történelmi mélyponton a forint! (2.)

A piac által várt 50 bp-os kamatemelés ellenére az MNB az elmúlt percekben 25 bp-os kamatemelést hajtott végre, melyre a forint ismét erőteljes gyengülést mutat. A forint az euróval szemben soha nem látott mélypontra esett.

2006. június 19. 13:20 | Portfolio

280-as euró lehet rövid időn belül

A piac egy legalább 50 bp-os kamatemelésre készült fel a mai Monetáris Tanács ülésen, ha ennél kevesebb lesz a szigorítás, vagy esetleg változatlanul marad a ráta, akkor még ma új történelmi mélypontra süllyedhet a magyar fizetőeszköz az euróval szemben - mondták el érdeklődésünkre devizakereskedők. Mindkettőjük jelzése szerint a 275-ös árfolyam-szint felett hirtelen jelentősebb forintgyengülés következhet be, és akár napokon belül 280-ig változhat a kurzus.

2006. június 19. 12:19 | Portfolio

Visszafogott kereslet a 8 hetes likviditási DKJ-aukción

Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 8 hetes (D060816) likviditási diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 30 milliárd forintnyi mennyiségre pontosan 53.1 milliárd forintnyi összes ajánlat érkezett. A kibocsátó a visszafogott kereslet láttán az eredetileg meghirdetett 30 milliárd forintnyi mennyiséget fogadta el. A lefedettség így közel 1.8-szeres, míg az aukciós átlaghozam 6.45%-os lett. A mai aukción az elfogadott ajánlatok 6.39% és 6.75% között szóródtak.

2006. június 16. 17:38 | Portfolio

Alig 1 forintra a történelmi mélyponttól a fizetőeszközünk!

Fél három után fokozatos forintgyengülés következett be: az euróval szembeni jegyzések 272.50-272.80-ról nagy kilengések mellett a 274-es szint fölé kerültek. A tegnapi S&P-leminősítés után ezen szint alatt tudott mindvégig maradni a forint. A régió devizáinál is mérsékelt leértékelődés figyelhető meg. A forint tehát újabb, több mint 2.5 éves mélypontra jutott a jövő hétfői kamatdöntés előtt és egy forintra jár a történelmi mélyponttól (275.20).