Deviza

Stabil forint - vették a külföldiek a kötvényeket

A forint annak ellenére stabil maradt a délutáni órákban, hogy a zloty egy, a piac számára nem túl szimpatikus lengyel bejelentés hatására hirtelen gyengülést mutatott az euróval szemben. A magyar állampapírok másodpiacán ma hasonló mértékű (8-12 bp-os) hozamemelkedések következtek be, mint amekkora hozamcsökkenéseket tegnap tapasztalhattunk.

249-ig gyengült a forint - lengyel befolyás, délután amerikai adatok

A forint reggel stabilan, 248 közelében nyitott az euróval szemben, de a Lengyelországból érkező kedvezőtlen hírek - melyek a zltoy-t és a lengyel kötvényeket is gyengítették - magukkal húzták a forintot is. Tegnap este az ellenzékbe vonuló Polgári Platform (PO) bejelentette, hogy nem támogatja a novemberi 10-i bizalmi szavazáson a Jog és Igazságosságot (PiS), hogy megalakíthassa kisebbségi kormányát. A hét elejéig a két párt koalíciós tárgyalásokat folytatott egymással, de azok kútba estek. A PO támogatásának hiányában a PiS a populista, reform-ellenes, kevésbé piacbarát kisebb pártok támogatására szorul, mely negatív üzenet a befektetők felé.

Csalódást okozott az EKB (InFinAd)

A dollár a tegnapi nap végére több, mint egy százalékkal erősödött az euróval szemben köszönhetően, Greenspan beszédének illetve Jean-Claude Trichetnek, az EKB elnökének, aki semmilyen jelét nem adta annak, hogy az euró-zónás alapkamat változhatna a közeljövőben. Sőt, továbbra is azokat a megállapításokat hangoztatta, mint eddig, amely miatt a piac egy kicsit csalódott, mivel mindenki arra várt, hogy némi segítséget, képet kaphatunk a felől, hogy mikor emel kamatot az EKB. Hát idén már biztos, hogy nem. Egyesek szerint az EKB politikája nem következetes, és kellőképpen nagy a különbség a FED által folyatott kimért politikai és az EKB-s "nem tudjuk, majd meglátjuk" politika között. Vélhetően ezt is árazta és árazza is még be a piac az euró/dollárba illetve egyéb devizapárokba.

Váratlanul erős szinten stabilizálódott a forint

A déli órákban bekövetkezett rally után a 248-as szint közelében meg tudta tartani erejét a forint az euróval szemben, míg az állampapírok másodpiacán a kora délutáni órákban tapasztalt szintekhez képest 3-5 bp-os hozamemelkedések látszanak. A tegnap délutáni utáni mai újabb forinterősödés (kb. 0.6%) a változatlan magyar makrogazdasági fundamentumok miatt váratlan. Érdemes utalni rá, hogy a korábban rendszerint iránymutató szereppel bíró lengyel zloty is csak minimális erősödést (kb. 0.2%) mutatott a mai kereskedés során.

Nem változtatott kamatán az EKB

A várakozásoknak megfelelően mai ülésén (még) nem nyúlt az irányadó, 2%-on álló kamatához az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa. A ráta így már két és fél éve változatlan, de az inflációs nyomás erősödése miatt a piacok arra számítanak, hogy a következő hónapokban a frankfurti székhelyű intézmény kamatot emelhet. Az elemzők egyelőre megosztottak abban, hogy ez már decemberben bekövetkezik, vagy csak a jövő év első hónapjaiban.

248-ig szaladt a forint, csökkennek a hozamok - tengerentúli szálak?

További lendületes erősödést mutat a forint az euróval szemben: a jegyzések a 248-as, a korábbi napokban szinte elképzelhetetlennek mondott szintre süllyedtek. Az állampapírok másodpiacán is folytatódik a hozamcsökkenés: reggel hez képest 5-10 bp-tal kerültek lejjeb a hozamok a közepes és hosszabb lejáratoknál. Kolba Miklós, az ING devizakereskedője érdeklődésünkre elmondta, hogy fokozott amerikai befektetői aktivitást lát a piacon. Feltételezése szerint a forint/dollár árfolyamban long dollár pozíciókat stoppoltak ki (lezárták bizonyos árfolyamszinteken), és ez erősítette a magyar fizetőeszközt mind a zöldhasúval, mind az euróval szemben.

Kamatemelési várakozások az EKB-től, merre megy a közös deviza?

Az Európai Központi Bank ma tartja kamatdöntő ülését, és bár kamatemelési várakozások uralják a piacot, valószínűleg csak a következő ülésén dönt a kamatok emeléséről az ECB. Pár hónapja már szerepel a nyilatkozatokban inflációs veszély és nagyjából két hete láttak napvilágot az első olyan nyilatkozatok melyek a kamatemelésre utaltak, ugyanakkor Trichet előreláthatólag ma még változatlanul hagyja a kamatlábakat, de természetesen ez nem fékezi meg abban, hogy a sajtótájékoztatón újabb hangot adjon inflációs aggodalmainak, és kamatemelésre utaló nyilatkozatokat tegyen.

Nagy tolongás a 12 hónapos aukción - 249 alatt a forint

Az Államadósság Kezelő Központ által mára meghirdetett 12 hónapos (D061025) DKJ-aukción az értékesítésre meghirdetett 35 milliárd forintnyi mennyiségre 136.2 milliárdos összajánlat érkezett. A kibocsátó látva a hatalmas érdeklődést, 10 milliárddal 45 milliárdra emelte az elfogadott mennyiséget. Így a lefedettség háromszoros lett, míg az aukciós átlaghozam 6.39%-ot tett ki.

249 közelébe jutott a forint - miért és merre tovább? Szakértői vélemények

Ma délelőtt minimális mértékben tovább erősödött a forint az euróval szemben, a legutóbbi jegyzések megközelítették a 249-es szintet, ami mintegy háromhetes csúcsot jelent a magyar fizetőeszköz szempontjából. Október 14-én közölt elemzői körképünkben a szakértők gyakorlatilag nem számítottak arra, hogy az árfolyam az akkori 252 körüli szintről erősödhetne, a gyengülési várakozások domináltak. A 250-es szint tegnap délutáni áttörése, illetve a 249 közeli mai szintek ennek tükrében igencsak meglepőnek számítanak.

2005.10.14 14:48
Felgyorsul a forintgyengülés? Kamatot emel az MNB? - 3 szakértő, hasonló gondolatok


A folyamatok hátteréről és a várakozásaikról Puskás Tamást, a Commerzbank Treasury vezetőjét és Török Zoltánt, a Raiffeisen Bank elemzőjét kérdeztük. A két szakértő eltérően ítéli meg azt, hogy a lengyel belpolitikai fejleményeknek a magyar piaci erősödésben mekkora jelentőséget érdemes tulajdonítani, de abban egyet értenek, hogy a bekövetkezett forinterősödés várhatóan nem folytatódik, stagnálásra, illetve enyhe gyengülésre lehet számítani. Véleményüket abc-sorrendben közöljük.

EKB kamatemelés decemberben? (InFinAd)

Ugyan a japán szünnap miatt eddig alacsony volt a likviditás a devizapiacon, akad ma napközben bőven adat ahhoz, hogy megnőjön a volatilitás a devizapárokban. Szolgáltatóipari beszerzési menedzserindex adatok látnak napvilágot az Atlanti mindkét oldaláról, az ISM index és harmadik negyedéves amerikai termelékenységi adatok a munkanélküli segélyigénylésekkel együtt 14.30-kor érkeznek. Szintén ennek a szektornak az adatait közlik a britek is ma délelőtt...

EKB: mi lesz ma? - és aztán...

A mai napon ismét határoz irányadó kamatairól az Európai Központi Bank (EKB). A várakozások szerint továbbra is marad a 2%-os ráta, ugyanakkor egyre jobban érik a kamatemelés. Az EKB vezetői az utóbbi időszakban egyre gyakrabban aggodalmaskodtak az inflációs nyomás erősödése miatt.

250 alá erősödött a forint - 345 milliárdnyi nettó kötvénykibocsátás 3 hónap alatt

A délutáni órákban a forint folyamatos erősödése oda vezetett, hogy a jegyzések a 250-es szint alá kerültek. A régióban a zloty is izmosodott a közös európai fizetőeszközzel szemben. Az állampapírok másodpiacán az ÁKK referencia-hozamai egyértelmű hozamcsökkenést jeleznek, mely a késő délutáni órákban csak tovább fokozódott.

Leminősítette a világ legnagyobb autógyártóját a Moody's is

Két fokozottal, az eddigi "Ba2"-ről "B1"-re minősítette le tegnap a General Motors kötvényeit a Moody's Investor Service. Az adósságpapírok így a még inkább kockázatos kötvények közé (junk-bond) tartoznak. A besorolás kilátása negatív, ami azt jelzi, hogy további leminősítés is elképzelhető. A Moody's a döntést a csökkenő piaci részesedéssel, illetve a cég körüli (pénzügyi) bizonytalansággal indokolta.

639 milliárdos betételhelyezés az MNB-nél

A ma induló két hetes betéti periódusra 638.71 milliárd forintot helyeztek el a kereskedelmi bankok az MNB-nél, míg az onnan lejáró állomány 562.64 milliárd forintot tesz ki. Így nettó értelemben 76.07 milliárd forinttal 893.23 milliárdra emelkedett a jegybanki kéthetes betéti állomány.

Rendkívüli érdektelenség a 6 hónapos aukción - 10 milliárddal csökkentett elfogadott mennyiség

Az Államadósság Kezelő Központ által a tegnapi ünnep miatt mára meghirdetett 3 és 6 hónapos DKJ-aukciókon az előbbi esetében a 30 milliárdos meghirdetett mennyiségre mintegy 79.2 milliárdos összes ajánlat érkezett (2.6-szeres lefedettség). Ebből 30 milliárdot fogadott el a kibocsátó. A 6 hónapos aukción azonban rendkívül gyér volt az érdeklődés: a szintén 30 milliárdos meghirdetett mennyiségre mindössze 41.5 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, így a kibocsátó 20 milliárdra csökkentette az elfogadott mennyiséget (2.1-szeres lefedettség). Az aukciós átlaghozam 6.10, illetve 6.22% lett.

250 közelébe erősödött a forint, enyhülő régiós feszültség

A forint minimális erősödést mutat a reggeli 250.50 körüli nyitószintjéhez képest az euróval szemben, melyben szerepe lehet a lengyel belpolitikai feszültség enyhülése miatt erősödő zloty-nak is. Hétfőn és kedden nagyobb mozgások nem mutatkoztak a forint/euró relációban, a kurzus a 250-251-es sávban maradt. Az állampapírok másodpiacán a múlt pénteki referencia-szintekhez képest mérsékelt hozamcsökkenés látszik valamennyi lejárat esetében. A rövid oldali intenzívebb hozamcsökkenés arra utal, hogy a piac kezdi kiárazni egy közeljövőbeli kamatemelés lehetőségét

Éves mélypontokhoz közelít a jen (InFinAd)

Semmi meglepő nem volt a tegnap esti amerikai kamatdöntést követő retorikában, így ennek "megemésztéséhez" nem kell különösebben semmi izgalom. A már 12 alkalom során megszokhattuk ugyanazt a kísérő indoklást az emeléshez, s a továbbiakban is az emelések folytatására lehet számítani. Idén minden bizonnyal eléri az amerikai alapkamat a 4.,25%-os szintet.

Sokkal érdekesebb az ECB mostanában, hiszen sokat tesznek utalást egy előbb utóbb bekövetkező kamatemelésre. Ahhoz, hogy a piac felmérje ennek időszerűségét (ismerve az ECB meglehetősen rugalmatlan kamatpolitikáját) a mai napon a német munkanélküliségi adatok lesznek irányadóak, délelőtt 10 órakor.

Zuhanhat a forint

A magyar gazdaságot terhelik a legjelentősebb lefelé ható kockázatok a kelet-európai EU-térségben - áll az Economic Intelligence Unit (EIU) elemzésében. A világgazdaság növekedése jelentősen lassul, de még mindig robusztus marad.

Nyüzsgés a forintpiacon - mit csinálnak a profik?

Az elmúlt hetekben jelentős élénkülés következett be a forintpiacon, a korábbi hónapokra jellemző napi 100-150 milliárd forintos azonnali (spot) piaci forgalom 200 milliárd forint fölé nőtt. Az igen kedvezőtlen költségvetési hírek kormány általi bejelentése óta a külföldiek nettó mintegy 275 milliárdnyi forintot adtak el külföldi fizetőeszköz ellenében, mely a jelentős kötvénypiaci hozamemelkedésben, illetve a forint/euró árfolyam gyengülésében is megmutatkozott. Mindezek mellett még egy érdekes folyamat megfigyelhető az MNB által ma megjelentetett ábrakészletben: a külföldiek nettó devizaswap-állománya néhány hét alatt közel 400 milliárd forinttal emelkedett meg.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.