Gazdaság

Matolcsy megígérte: nem lesz adóemelés

Portfolio
Január 10. körül kezdődhetnek a hivatalos tárgyalások az IMF-fel és az EU-val, pénteken nem szakadtak meg az egyeztetések, mert el sem kezdődtek még - nyilatkozta a Hír TV Kontraszt című műsorában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető arról is beszélt, hogy nagyon nehéz időszak előtt áll Magyarország is, hitelszűke jön ugyanis, ezért van szükség a növekedési tervre és arra is, hogy a jegybankot bevonják a gazdaság élénkítésébe.
El sem kezdődtek a tárgyalások

Nem tudok kudarcról, lemondani nem szándékozom, a miniszterelnök úr bizalmát élvezem - jelezte Matolcsy György arra a kérdésre, hogy gondolkodott-e valaha azon, hogy lemond. Elmondása szerint soha nem volt olyan periódus, amikor a miniszterelnöknek kellett rábeszélnie, hogy maradjon, és soha nem is lesz ilyen időszak.

Arra a kérdésre, hogy félbeszakadtak-e pénteken a tárgyalások az IMF-fel, Matolcsy azt mondta: el sem kezdődtek a tárgyalások, tehát nem volt minek félbeszakadnia. Január 10. körül kezdődnek a hivatalos tárgyalások. És akkor Fellegi Tamás magyar delegációvezető összeül az IMF és az Európai Unió képviselőivel - tette hozzá. Matolcsy értékelés tehát egybeesik a kormány múlt pénteki kommunikációjával, Fellegi Tamás delegációvezető is úgy értékelte az IMF múlt pénteki távozását, hogy nem lehet szó a tárgyalások megszakadásáról, mivel azok informálisak voltak.Gazdaságpolitikai szempontból semmi jelentősége nincs a forint árfolyamának. Annak van jelentősége, hogy egy óriási sikert értünk el a Bankszövetséggel és a tárgyalópartnereinkkel, hiszen nagyjából egymillió embert segítünk abban, hogy kikerüljön a devizahitel csapdájából - magyarázta a tárcavezető a múlt heti megállapodással kapcsolatban.Nincs sok jelentősége a gyenge forintnak

A kormány tagjai soha nem kommentálnak árfolyammozgást. Nem ez a feladatunk, az árfolyampolitika a nemzeti bank feladata - jelentette ki a miniszter, aki hozzátette: nincs sok jelentősége, hogy most magasabb forintárfolyammal számolja át a kormány a jövő évi költségvetést. Az árfolyamnak van plusz és mínusz hatása is a költségvetésre - mondta Matolcsy György, pedig a kormány épp a múlt héten ismerte el, hogy a magasabb euróárfolyam 100 milliárd forintos többletkiadást eredményez összességében. Matolcsy György bár mostani interjúban nem tulajdonított nagy jelentőséget a forint gyengüléséből fakadó hatásnak, ám október végén pont a nemzetgazdasági miniszter árulta el, hogy a tartósan gyengébb forint miatt "az államháztartás egyenlege mintegy 100 milliárd forinttal kedvezőtlenebbül alakulhatna a benyújtott költségvetési törvényjavaslathoz képest".

Lezárjuk a pénzvilág uralmának korszakát

Patai elnök úrnak, mint oly sokszor, most is igaza van. Nagyon kemény és küzdelmes tárgyalássorozat volt ugyanis - ismerte el Matolcsy György a kormány és bankok közötti egyeztetéssel kapcsolatban. Ennek alapvetően az az oka, hogy egy korszakot zár le a világ, és azon belül Magyarország. A pénz, a hitel, a pénzvilág és a tőzsde uralmának a korszaka. Ezt most lezárjuk. Vannak, akik ezt nem szívesen teszik, köztük elég sok a bankár, plusz tőzsdeguru, plusz bróker. Viszont a politikának, ezen belül Magyarországnak az a feladata, hogy most már a növekedést, a termelést, a munkahelyeket és a megtakarításokat ösztönözze - fogalmazott a miniszter.

Kemények voltunk és azok is leszünk. Ezt ígérjük partnereinknek. Egyúttal viszont korrektek és következetesek - tette hozzá. Nem hiszem, hogy nekünk önkritikát kellene gyakorolnunk, azoknak viszont igen, akik elengedték a devizahitelezést. Egy döbbenetes hibasorozat történt Magyarországon. Az akkori kormányok, pénzügyminiszterek, jegybankelnökök és az akkori bankrendszerben működő vezető bankárok mind rábeszélték az embereket, hogy vállaljanak egy olyan kockázatot, amelyet nem szabadott volna vállalniuk - fejtette ki.

Gyakorlatilag minden devizahiteles számára, akiknek az ingatlanjukon jelzálog van, megnyitottuk az utat, még pedig úgy, hogy az összes devizahiteles esetében 30-35%-kal kisebb a teher - fejtette ki a megállapodás eredményeivel kapcsolatban a tárcavezető.

Hitelszűke jön

Nagyon nehéz korszak érkezik, nemcsak Magyarországon, hanem az egész Európai Unióban. Hitelszűke jön - vetítette előre Matolcsy. Az anyabankok vonják ki a pénzt mindenhonnan, Magyarországról 3000 milliárd forintnyi hitelt vonhatnak ki Magyarországról. Mi éppen ezért ösztönözni kívánjuk a bankokat arra, hogy minél kevesebb pénzt vonjanak ki Magyarországról, ha lehet hozzanak vissza pénzt alaptőke emelés formájában. És ha lehet nyújtsanak hitelt olyan célokra, amiből növekedés lesz. Elsősorban kis- és középvállalatoknak, az otthonteremtőknek és azoknak a vállalkozóknak, akik Európai Uniós forrásokra pályáznak. Hiszen a saját erőhöz is forinthitel szükséges - mondta.

Az állam többet kap majd a bővülő hitelforrásokból, mint amennyit ad a bankadóból. De a helyzet rendkívül súlyos a hitelrendszerben - húzta alá a tárcavezető.

A kormány növekedési tervei

A kormány elfogadott egy magyar növekedési tervet, ami azt célozza, hogy a plusz tartományban tartsuk Magyarország gazdasági növekedését. Ehhez forrás kell. A bankok a múlt heti megállapodás ötödik fejezetében azt vállalták, hogy január végéig kidolgoznak egy finanszírozási tervet. Februárban megköthetünk egy növekedési paktumot a bankokkal - mondta Matolcsy. Együtt kell működnünk a kereskedelmi bankokkal, de ez nem lesz elegendő. Az állami tulajdonú pénzintézeteknél alaptőkét kell emelni. Már emeltünk és még emelünk és meg kell fontolni, hogy a kormány kérésére a Magyar Nemzeti Bank milyen monetáris eszközöket alkalmazhat - fogalmazott a tárcavezető.

Ezekről bővebben:Lesz költségvetés időben

Időben lesz költségvetés. Ez a költségvetés biztonságos. Meghoztuk ugyanis a szükséges intézkedéseket. Ezek révén egészen biztonságosan tartható a kitűzött hiánycél - hangsúlyozta Matolcsy György, aki arról is beszélt, hogy miért kell tartani az alacsony növekedést.

Egy magas adósságot örökölt az új kormány, valamint egy olyan helyzetet, hogy túlzott hiány eljárás folyik Magyarország ellen. Ez nem szerencse, hanem kényszer dolga - emelte ki. De saját érdekéből is vállalja a hiánycél tartását a kormány, mert a 2,8%-os hiány alatt automatikusan csökken az államadósság és mi ezt akarjuk - fűzte hozzá. Magyarország megújításához kisebb államadósság kell, kisebb hiány, kisebb közszféra és sok fejlesztés - mondta.

Hangsúlyozta: a kormány soha nem fogja elengedni a költségvetési hiányt.

Ennek kapcsán érdemes megemlíteni, hogy idén az első 11 hónapban 1247,9 milliárd forintos hiányt halmozott fel a költségvetés és az új előirányzat szerint a pénzforgalmi egyenleg év végére 1517 milliárd forintos hiányt fog mutatni.

A korábbi 1,5%-os növekedési prognózis kapcsán kiemelte: nem volt túltervezés, az egy korrekt tervezés volt, amit most korrigálnunk kell, mert a helyzet megváltozott.

Arra a kérdésre, hogy jövőre várható-e újabb adóemelés, Matolcsy úgy fogalmazott: éven belüli adó- és járulékemelést a gazdaságpolitika nem visel el. Nem tervezünk éven belüli változásokat. További állami takarékossági intézkedésekre kényszeríthet bennünket a 2012-es esztendő. De azokat csak abban az esetben lépjük meg és csak ott, akkor, ahol a növekedést nem veszélyeztetjük - húzta alá a tárcavezető, aki ezzel ígéretet vállalt arra, hogy az év közben jelentkező költségvetési feszültségeket a kormány nem adóemeléssel kezeli.

Jó jegybanktörvény

A kormány benyújtotta a jegybanktörvényt, abban semmi ilyen nem szerepel - jelezte az MNB-PSZÁF összevonásával kapcsolatban Matolcsy. Meglátása szerint az új jegybanktörvény alkalmas arra, hogy megerősítse a monetáris politikát.

Akik féltik a jegybank függetlenségét, azok túlságosan negatívan látják a dolgot. Semmi félelemre nincs ok - magyarázta.

Semmilyen módon nem értékelek semmilyen jegybankelnöki kijelentést - felelte Matolcsy arra a kérdésre, hogy Simor András szerint komisszárok kerülhetnek az MNB-be az új jegybanktörvény következtében.Mit mond a kormány?

A kormány az Európai Központi Bank felé minden szempontból eleget tett a tájékoztatási kötelezettségének - mondta Giró-Szász Andás kormányszóvivő az m1 Ma reggel című műsorában hétfőn az MTI tudósítása szerint.A kormányszóvivő kifejtette: az Európai Központi Bank számára a kormány november elején elküldte a nemzeti bank törvényről szóló módosításokat, az azóta megszületett változtatások oka pedig az volt, hogy a jegybank elnöke részt vett a kormány ülésén, illetve találkozott Matolcsy György miniszterrel, ahol a jegybank elnöke észrevételeket tett, és ezek apropóján kerültek változtatások a tervezetbe.Giró-Szász András "teljes tévedésnek" mondta, hogy össze kívánnák vonni a jegybankot a PSZÁF-fal. Arról van szó, hogy ha ez a jövőben felmerül, az ne legyen alkotmányellenes. Egy "olyan átmeneti rendelkezés történne, amely alkotmányos lehetőséget teremtene erre, pont úgy, mint Európában van Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Lettországban, Írországban, Spanyolországban."Mint mondta: ez egy olyan elképzelhető megoldás lenne, mint "ahogyan 2009-ben az IMF maga ajánlotta a pénzügyi mozgások nagyobb ellenőrzése okán, hogy ajánlatos lenne a pénzügyi felügyeleteknek és a nemzeti banknak az összevonása". Az akkori szocialista kormány pénzügyminiszter 2009-ben a nemzeti bankkal egyeztetve elkezdte ezzel kapcsolatban a munkát - tette hozzá a kormányszóvivő.

Kérdésre válaszolva elmondta: a PSZÁF és a jegybank felett egy vezető kinevezése "akkor lenne releváns, ha ilyen típusú döntés bárhol lenne, jelenleg egy alkotmányos lehetőség megnyitása van". A kormány - ha az országgyűlés ilyen típusú döntést kívánna hozni -, akkor előzetesen, a hazai és a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelően egyeztetne a nemzeti bank, a PSZÁF elnökével, az Európai Központi Bankkal és az Európai Bizottsággal - közölte a kormányszóvivő.
zöld környezet levél
DSZZS20200216016
zöld park shutter
orbán viktor évértékelő
koronavirus
BullvsBear
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó

Rendezvényszervező

Rendezvényszervező
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
zöld környezet levél