Előfizetői tartalom

A múltban turkálunk, majd a kristálygömböt nézzük - Merre tart a világgazdaság?

Ezen a héten két dologra keresi majd a választ a nemzetközi piac: mikor kezdheti meg a Fed a mennyiségi lazítási programjának a lassítását és mennyire képes Európa talpra állni, ha már egyszer legyűrte élete leghosszabb recesszióját. Míg az előbbi esetében leginkább a múltban turkálhatunk, addig az utóbbihoz a jósgömbünket vehetjük elő. Természetesen az első alatt a Fed kamatmeghatározó ülésének a jegyzőkönyvét értjük, míg a jósgömbünk nem más, mint az eurózóna üzleti helyzetének ezen a héten publikálásra kerülő felmérései. Ezek ugyanis jól jelzik előre, hogy miként alakulhat a közeljövőben a régió makrogazdasági szempontból. Sajnos annak ellenére, hogy a konszenzusok kedvező képet festenek, az eurózóna közép és hosszú távú kilátásai inkább nevezhetőek borúsnak. Ennek a fő oka a Bundesbank által előrejelzett német gazdasági lassulás lehet az év második felében. Az Amerikai Egyesült Államok még egy érdekességgel szolgál ezen a héten a piac számára: most kerül megrendezésre Jackson Hole völgyében a jegybankárok éves találkozója. Bár a nevek felhozatala szegényesebbre sikerült az előző évekhez képest, még mindig van esély rá, hogy a piac reakciót mutasson. Magyarországon a hét elején nem történik semmi, azt követően az államháztartási egyenleg júliusi helyzetének részletes tájékoztatására lehet figyelmes a hazai piac, szokatlanul nagy volt ugyanis a hiány.

Az Amerikai Egyesült Államokban ezen a héten kerül megrendezésre a Kansas City Fed által szervezett szimpózium, amikor a Fed felsővezetői és más országok vezető jegybankárai visszavonulnak Jackson Hole völgyébe megbeszélni a monetáris politika aktualitásait. A neves eseményre évente kerül sor, és bár az idei szereplők súlya jelentősen elmarad a korábbiaktól, a véleményünk...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés