Előfizetői tartalom

Szakítás után jöhet az ír whiskey?

Az írek megcsinálták! Tavaly december 15-én véget ért az úgynevezett trojkával (EU-IMF-EKB) kötött megállapodás, aminek a feltételeit egytől egyig teljesítették. Még csak készenléti hitelmegállapodást sem kötöttek már az IMF-el, ugyanis megtehetik. 20 milliárd eurónyi tartaléka van az államnak és egyre sikeresebb kötvény-aukciókat rendeznek, ahol a befektetői árazás azt mutatja, hogy tulajdonképpen a piac pár év után már nem is néz rossz szemmel egy olyan országra, aki rekordsebességgel triplázta meg az államadósságát. Ez azt jelenti, hogy elhiszik az íreknek, hogy a 124 százalékon kicsúcsosodó adóssághegyet le tudják építeni fegyelmezett fiskális politikával, méghozzá olyannyira, hogy az országkockázatot jelző CDS-feláruk már 100 bázispontig esett. Pedig ők csak 2015-ben tudnak majd 3 százaléknál kisebb deficitet felmutatni és az államadósság még 2016-ban is bőven 100 százalék fölött lesz az előrejelzések szerint. Az ír jegybank nem aggódik az EKB stressz tesztje miatt, pedig átlagosan 27 százalék a nem teljesítő hitelek aránya a jórészt állami tulajdonban lévő bankrendszerben. Az ír pénzügyminisztérium szuper optimista, de ottjártunkkor hallottunk olyan elemzői véleményeket is, hogy az ír papírokkal kereskedők egész egyszerűen ostobák. A Portfolio.hu az Európai Bizottság meghívására járt Írországban és vett részt a kilátásokról és tanulságokról szóló panelbeszélgetéseken.
Súlyos másnaposságra EU-IMF gyógyszer Írország történetének legsúlyosabb bankválságát élte át a globális pénzügyi válságnak köszönhetően és Lettország után ő volt az, aki a legtöbb elmaradt jövedelmet könyvelhette el, ha a potenciálistól elmaradó GDP-t kumuláljuk. Az írek esetében is az történt, hogy az euró eljövetele rendkívül alacsony kamatkörnyezetet...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 543 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái