Előfizetői tartalom

Már rég oda kellett volna csapni a jegybank asztalára!

Szinte kihalt az infláció Európából, egyes déli országokban pedig már konkrétan defláció köszöntött be. Az Európai Központi Bank árstabilitásra vonatkozó mandátuma nem látszik teljesülni, a bank mégis kivár. Jelen írás amellett foglal állást, hogy az EKB részéről kisebb kockázata volna a proaktív - akár unkonvencionális - lazító lépéseknek, mint a konzervatív monetáris politikának. A jegybank jobban tette volna, ha már tavaly felhagy a sterilizációval, vagy újabb hosszú refinanszírozási programmal próbálja meg stimulálni a majdnem rekordszintjén ragadt munkanélküliségtől szenvedő eurózónát. A piaci konszenzus szerint a jegybank a mai ülésén nem lazít tovább, de szerintünk, ha a stáb előrejelzései pesszimisták lesznek, akkor legalábbis egy újabb kamatvágás jöhet. A headline infláció februárban 0,8 százalékon stagnált, a maginfláció emelkedett Ez csökkenti az EKB lépéskényszerét, ami miatt a piaci szereplők túlnyomó többsége már nem is számít kamatvágásra a mai ülésen Az euró árfolyama Mario Draghi korábbi szavaira erősödött, vagyis kiárazódni látszanak a további lazító lépések Korábban ugyanakkor több olyan értesülés is napvilágot látott, hogy a jegybank negatív betéti rátán gondolkozik vagy újabb hosszú lejáratú refinanszírozási forrást akar biztosítani a bankoknak Ma hozzák nyilvánosságra a jegybanki stáb 2016-ra vonatkozó inflációs előrejelzéseit Az SPF-konszenzus szerint még 2016-ban is csak 1,7 százalék lehet az átlagos HICP infláció Amennyiben túlzottan pesszimisták lennének a stáb előrejelzései, az akár további kamatvágást eredményezhetne a jelenlegi 0,25 százalékos szintről, de unortodox eszközök használata továbbra sem valószínű. Az Európai Központi Bank magyar idő szerint 13 óra 45 perckor ismerteti döntését, majd Mario Draghi EKB-elnök fél háromkor sajtótájékoztatót tart.

Fájó tétlenség Az Európai Központi Bank februári ülésén szinten tartotta az irányadó rátát 0,25 százalékon és a nulla százalékon levő betéti rátához sem nyúlt. Bár a piac számított a tétlenségre, Mario Draghi szavai hallatán mégis meredek emelkedésbe kezdett az euró dollárral szembeni árfolyama. A kezdeti 1,35-ös szintről egészen 1,36-ig erősödött az euró...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés