Gazdaság
Hogyan adózunk jövőre? Ötletel a kormány
Ehhez persze rögtön hozzá kell tennünk, hogy a mozgásteret az adócsökkentés mellett a költségvetési hiány csökkentésére, vagy éppen a kiadások emelésére is lehetne fordítani, és ezek mellett szintén sok érv szólhat. Ugyanakkor kétségtelen, hogy amíg a magyar állam szolgáltatási színvonala nem javul, addig aligha lehet megmagyarázni azt, amit az alábbi ábrán láthatunk:
- áfacsökkentés (a 27%-os áfakulcs mérséklése egyes termékeknél, vagy általánosan)
- egykulcsos társasági adó (a 19%-os társasági adókulcs egységes leszállítása a kedvezményes 10%-os szintre)
- egy számjegyű személyi jövedelemadó (a 16%-os kulcs 9%-ra szállítása)
- a különadók mérséklése (a telekommunikácós és a bankszektorban)
Nem véletlen, hogy éppen ezek az ötletek merültek fel: egy részük beleillik a kormányzati adópolitika eddigi vonalába, más részük az adórendszerben rejlő problémákat kívánja kezelni. Az adórendszerrel ugyanis továbbra is sok probléma van. A kormány biztosan nem fogja mindet megoldani, egy részére politikai akarat sincs.
Áfacsökkentés
Ez az elképzelés meglepő lehet a kormánytól, hiszen (amúgy egy modern felfogást magáévá téve) a fogyasztási típusú adókra kívánja helyezni a hangsúlyt. Ennek volt ékes példája, hogy bevezette Európa legmagasabb áfakulcsát annak érdekében, hogy ellensúlyozza az egykulcsos adó bevezetése miatti bevételkiesést.Korábban már írtunk arról, hogy miért is szereti az adóelmélet nagyon a forgalmi adókat, illetve melyek azok a tényezők, amelyek az utóbbi időben a kedvezőtlen hatásait erősítik ennek az adófajtának. A konklúziónk akkor ez volt: ahogy az áfa-rendszer egyre dominánsabbá válik, úgy teljesíthet egyre rosszabbul - elsősorban a méltányossági és adócsalási megfontolások alapján. Ezért az áfa-rendszer egyre kevésbé tudja betölteni azt a szerepet, amit neki szánhatunk. Vagyis bármennyire is kényelmes politikailag a közvetett adók alkalmazása az állami bevételéhség csillapítására, valószínű, hogy túlléptük az egészséges mértéket.Vagyis az áfacsökkentési tervek egyszerre reflektálhatnak a növekvő jövedelmi különbségekre, illetve az áfacsalás által okozott károkra. Előbbire annál is inkább, mert Magyarországon az adópolitika is hozzájárult a társadalmi polarizációhoz azzal, hogy a személyi jövedelemadót lineárissá tette, a jövedelemre vetítve degresszív áfát pedig tovább erősítette.
Ugyanakkor az adócsalás elleni küzdelemből elérhető hasznok nagysága kérdéses. Az általános áfa-csökkentés mértéke legfeljebb néhány százalékpont lehet, a szelektív csökkentés pedig csak egy ágazattal arrébb rakja az adócsalókat. A gazdasági szereplők ismeretei a lehetőségekről már egyre kisebb haszonkulcs mellett is lehetővé teszik az áfacsalások virágzását.
Társaságiadó-csökkentés
A vállalati adóterhelés általános csökkentésének ötlete szintén megalapozható elméleti és gyakorlati megközelítésből. Valójában a vállalati nyereségadót az adóelmélet nem szereti, annak rossz tulajdonságai miatt. (Kevés bevételt termel, torzító, ráadásul a profitot elvileg elegendő lenne akkor adóztatni, amikor a tulajdonosnál tőkejövedelemként megjelenik. Ettől persze még mindenhol van társasági adó.) Gyakorlatiasabb szempont, hogy - mivel azt érdemes megadóztatni, aminek az adóelkerülési képessége kicsi - a globális világ gyors tőkeáramlása mellett nem szerencsés a nyereséget durván terhelni, mert akkor a befektető elmegy, vagy nem jön ide.Még praktikusabb megfontolás, hogy a magyar gazdaság tőkevonzó képessége nagyon gyenge. A közvetlen tőkebefektetések historikus mélyponton állnak, amiben vastagon benne vannak a gazdaságpolitika húzásai is. Sorolhatnánk az ismert bajokat (üzleti környezet, kiszámíthatóság stb.) de elég, ha a legfrissebb felmérésre hivatkozunk, aminek egy-két eredménye egészen mellbevágó.
Éppen ezért a gazdaságpolitika részéről racionális lépésnek tűnne, ha a (legalább a feldolgozóiparban megmutatkozó) "befektetőbarátságát" olyan erős üzenetekkel bizonyítaná, mint a vállalati adóterhek mérséklése. Persze az is régi közhely, hogy a befektetők szempontrendszerében nem az adóteher áll az élen, tehát más lépésekkel együtt lehet hatásos.
Egy számjegyű szja
A 9%-os jövedelemadó-kulcs több okból is logikus kormányzati törekvés. Egyrészt felfogható annak a fent már említett törekvésnek a folytatásaként, hogy az emberek inkább a fogyasztásuk, mint a jövedelmük után adózzanak. Másrészt az egykulcsos adó nemzetközileg alig ismert lineáris változata csapdahelyzetet is teremtett. Nevezetesen, az alacsony jövedelműek körében az amúgy is magas adóék (a teljes munkaerőköltség adó- és járulékterhelése) 2011-től tovább emelkedett. Ebben a rendszerben javítani lehet a helyzeten az adócsökkentéssel. Igaz, ahhoz képest, mintha lenne egy adómentességet biztosító alacsony jövedelemkategória, ez csak kármentésnek fogható fel. Ráadásul költségvetési szempontból meglehetősen drága megoldás, hiszen a magas jövedelműek adójáról is lemond a kormány.Az egy számjegyű szja-ról pró és kontra itt írtunk részletesebben. Akkor is jeleztük: a modern adóelmélet szerint jó, ha az állam többféle alapon szedi be az adókat. Ennek oka, hogy amennyiben az egyik adófajta szélsőséges tehermentesítésével sok terhet rakunk egy másikra, akkor ott az (átlagos és marginális) adókulcsoknak olyan magasnak kell lenniük, hogy az intenzív adóelkerülési magatartásra ösztönöz, ezáltal pedig a beszedési költségek is igen magasra hágnak. Olyannyira, hogy meghaladják az egyszerűségből fakadó előnyöket. Talán alacsonyabb jövedelemcentralizációs szinten ez kisebb probléma lenne, de mint az írásunk elején látható volt: a magyar elvonási szint sokkal magasabb a térségbeli átlagnál.
Adóbevallás nélkül Az szja kapcsán még egy hír érkezett a napokban, miszerint az adóbevallást hamarosan már nem az állampolgár, hanem az állam készítené el. Ez az ötlet az egykulcsos adóval egyidős: a flat tax befutása ugyanis a Hoover Intézet két neves közgazdászához, Robert Hall és Alvin Rabushka nevéhez kötődik. Ők a könyvükben olyan koncepciót vázoltak fel, melyben nincsenek levonások, nem számít az adóalany illetve a házastárs jövedelemszintje sem, nem veszi figyelembe a gyerekek számát, a megtakarítási tevékenységet stb. - a jövedelem teljesen homogén az adó szempontjából. Ebben a végletes formában pedig az adóbevallás intézménye is eltörölhető, hiszen az év közben fizetett adóelőleg minden esetben megegyezik a tényleges adófizetési kötelezettséggel. A magyar esetben azért ezen még biztosan dolgozni kell, hiszen az szja bevallási rendszerünk még bonyolult. De kétségtelen: ha már a sok szempontból rendkívül előnytelen lineáris jövedelemadót bevezettük, akkor érdemes lehet legalább az egyszerűségét kihasználni.
Különadók mérséklése
A "szoft" érvek elég egyértelműen a különadók ellen szólnak. Diszkriminatív, piactorzító, nem egyszer büntető jellegű teherről van szó,aminek az üzleti környezetet romboló hatását az elmúlt években nap mint nap tapasztalhattuk. Az adóelméleti ökölszabályok alapján már nehezebb ezeknek az adóknak a megítélése. A kormány hivatalosan vállalati adóként tekint rájuk, de szakmai körben már szívesebben kacsint oda: valójában ezek ám átháruló forgalmi adók, vagyis a lakossági fogyasztást adóztatják. A sokféle különadó megítélése mindezek alapján eltérő lehet, feltehetően középtávon (néha az állami bírságok ellenére) valóban áthárul a teher zöme.Ez esetben tehát fogyasztási adóknak tekinthetjük a különadókat, amikkel elvileg a kormánynak nem sok baja kell, hogy legyen, sőt. Ugyanakkor a torzító, versenyromboló, hatások ágazatonként eltérők, helyenként kifejezetten nagyok. Nem csoda, hogy a kivezetés fontosságát sok, a magyar gazdasággal foglalkozó értékelés emeli ki. A végrehajtás során kétféle logikát is követhetne a kormány. Az egyik, hogy felméri, melyik különadó hatásai a leginkább károsak. (Ehhez persze kellene egy piacbarát kormányzati preferencia, mert ha ez nincs, akkor az adóelmélet bizonyára más tekint károsnak, torzítónak, mint az adópolitika.) Érzésünk szerint a bankadó (a hitelezési inaktivitás miatt) biztosan benne lehetne a prioritások között, a telekommunikációban (az oligopol piacszerkezet miatt) már kevésbé vagyunk biztosan, de nyilván ennek eldöntéséhez alaposabb felmérésre lenne szükség.
A másik logika szerint a különadóknak (azok üzenete miatt) van egy negatív extern hatása, ezért a legjobb az lenne, ha a kormány elhatározná ezek teljes kivezetését. Az erős kezdés jegyében a lehető legtöbb adót törölné el - vagyis a legkisebbekkel lehetne kezdeni. Ilyen szándék azonban nincs, hiszen a különadók inkább csak szaporodnak: a reklámadóra például egészen nyilvánvalóan semmi szüksége a költségvetésnek, mégis tovább csiszolgatja, ahelyett, hogy eltörölné.
