Nem hogy megoldódik, tovább nő az angliai magyarok rejtélye
Gazdaság

Nem hogy megoldódik, tovább nő az angliai magyarok rejtélye

A tavalyi év végén 98 ezer magyar állampolgár élt az Egyesült Királyságban - derül ki a héten megjelent hivatalos statisztikából. Ezzel szemben mások (például a Portfolio is) 250 ezer körülire becsülik a szigetországban élők számát. Az országban született magyar gyermekek száma is arra utal, hogy valami nincs rendben a statisztikával. Persze érdemes óvatosan kezelni az adatokat, hiszen a brit statisztikai hivatal is elismeri, hogy csak óvatos becslésekről beszélhetünk.

Még százezer magyar sincs Nagy-Britanniában?

A 2016-os 94 ezerről tavaly 98 ezerre emelkedett az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárok száma - derül ki a brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön közzétett adataiból. 2015-ben még csak 82 ezret mutatott a hivatalos statisztika, vagyis első ránézésre is látszik, hogy lassult ugyan a nettó kivándorlás, de még mindig egyre több magyar él a szigetországban.

Nem hogy megoldódik, tovább nő az angliai magyarok rejtélye
A brit statisztikusok által kimutatott magyar lakosságszám évek óta sokkal alacsonyabb, mint az itthoni nem hivatalos becslések, a Portfolio tavalyi és idei körképében 250 ezer magyarral számoltunk a szigetországban. Azonban a jelek szerint az ONS konzekvensen alulbecsüli ezt a számot.

Az egyik probléma a hivatalos brit statisztikával rögtön ott adódik, hogy nagyon nagy a szórás. A most közölt 98 ezres érték is mediánnak tekinthető, plusz-mínusz 15 ezres hibahatárt vall be a hivatal emellett. Vagyis szerintük az országban élő magyarok száma lehet 113 ezer, de akár 83 ezer is. Ez az átlagosnál nagyobb szórásnak számít, a lengyelek esetében például az 1,021 milliós medián becslés mellett plusz-mínusz 48 ezerrel számolnak. Vagyis miközben több mint tízszer annyi lengyel él az országban, mint magyar, a szórás alig háromszoros. A szórás minden esetben abból adódik, hogy a hivatalok sehol sem csinálnak évente népszámlálást, erre általában tízévente kerül sor, a kettő között mintavételes eljárással becsülik a létszámot.

Az ONS azt elismeri, hogy az országban élő külföldi állampolgárok számának becslése az úgynevezett munkaerőpiaci felmérésen (Labour Force Survey) alapul, ezek alapján pedig nem szerepelnek például a statisztikában azok a diákok, akik szüleik nélkül tartózkodnak az országban, illetve azok, akik nem bejelentett háztartásban élnek. Emellett régóta azt feltételezzük, hogy sokan "elrejtőznek" a statisztika elől, vagy egyáltalán nem dolgoznak az Egyesült Királyságban, vagy feketén teszik azt (a munkavállalás ugyan szabad, de sokan lehet, hogy "zsebbe" kapják a fizetésüket például azért, hogy a munkaadónak ne kelljen a kötelezően előírt minimálbért megfizetnie nekik).

De hogy születhet ennyi magyar gyerek Angliában?

Az ONS részletes statisztikájából az is kiderül, hogy 2017-ben 7 ezer olyan magyar állampolgár élt náluk, akik már a szigetországban születtek, 87 ezren Magyarországot jelölték meg születési helyükként, ötezren pedig egyéb országot. Utóbbi valószínűleg a határon túli, romániai és szlovákiai kettős állampolgároknak is köszönhető. Érdemes azonban ezt az adatot is fenntartással kezelni a fentihez hasonlóan a szórás miatt.

A brit hivatal adatai szerint ugyanis 2015-ben és 2016-ben egyaránt 4-4 ezer olyan magyar élt náluk, aki már ott született. Vagyis ha ezt elfogadjuk, akkor egyetlen év alatt 2017-ben 3 ezer magyar gyermek született az országban, miközben előtte 2016-ban egy sem. Ahogy említettük a megfejtést megint a szórás adhatja, mivel ezek az értékek a becslések mediánjának tekinthetők. Az adatok szerint tavaly 7 ezer plusz-mínusz 4 ezer volt a már ott született magyarok száma, míg 2015-16-ban 4 ezer plusz-mínusz 3 ezer.

Vagyis gyakorlatilag úgy mondott valamit az ONS, hogy közben nem mondott semmit. Vagy a legnagyobb jóindulattal is csak a hasukra ütöttek és "kitaláltak" egy számot.

Az persze árulkodó, hogy egyik évről a másikra majdnem megduplázódott a becslés mediánja, de ez korántsem jelenti azt, hogy egy év alatt háromezer magyar gyermek született az Egyesült Királyságban. Ráadásul, ha ez igaz lenne, az nem csak nem lenne logikus (2016-ban egy gyermek sem, majd 2017-ben 3 ezer?), hanem teljesen irreális lenne.

Jelenleg ugyanis Magyarországon éves szinten születik nagyjából 90 ezer gyermek, vagyis a teljes lakosságra jutó termékenység az egy ezreléket sem éri el. Ezzel szemben Nagy-Britanniában a kerekítve százezer magyarra jutna 3 ezer születés, ami több mint háromszorosa a magyarországi rátának. Persze ezt még meg lehetne azzal magyarázni, hogy elsősorban a fiatalok vándorolnak ki, akik családot alapítanak, a másik oldalon viszont a statisztika azt mutatja, hogy a magyar átlag felett van a szigetországban élők foglalkoztatási rátája (75-80 százalék körül), vagyis elsősorban dolgozni mennek ki a magyarok.

De nekünk még ez a "logikai bukfenc" sem volt elég bizonyíték, ezért megvizsgáltuk a másik fontos kivándorlási célpontnak tekinthető Németországot. Ott 2017-ben a nagyjából 200 ezer magyar állampolgárra jutott 1550 születés.

Vagyis miközben Németországban kétszer annyi magyar él hivatalosan, csak fele annyi gyermekük született a hivatalos adatok szerint. Az pedig irreálisan tűnik, hogy az angliai magyarok termékenységi rátája négyszerese legyen a németországinak.

A fenti ellentmondásra két lehetséges válasz van:

  • Vagy a gyanúnk igazolódott be, és feltűnően alulbecsült a 98 ezres magyar populáció Nagy-Britanniában. Ennyi magyarra ugyanis képtelenség, hogy egy év alatt 3 ezer születés jusson.
  • Vagy pedig a 3 ezer születés nem reális, ezt támasztja alá, hogy az ONS is jelentős szórást vall be az adatban, illetve csak becslést közöl.


Az biztosan látszik, hogy a hivatalosan a szigetországban élő mintegy százezer magyarra nem jöhet ki a háromezres születésszám. Vagy elfogadjuk, hogy 2017-ben legfeljebb 113 ezren éltek az országban, de akkor az legfeljebb ezer körüli születést indokolna, vagy pedig elfogadjuk, hogy háromezren születtek egy év alatt az országban, de akkor még a mi 250 ezres lakosságszám-becslésünk is igencsak konzervatívnak mondható. A magyar és a német születési rátával összevetve ennyi új gyermekre legalább 300-400 ezres lakosságszámnak kellene esnie. A megoldás valószínűleg valahol a kettő között van: továbbra is azt gondoljuk, hogy az ONS alulbecsüli a magyarok számát, a születésszámban pedig a statisztikai hivatal szórása okozhat kilengést.

A címlapkép forrása: Shutterstock
IMG_20191017_163000
kulfoldi piaci terjeszkedesi tapasztalatok panelbeszelgetes
Frankfurti tőzsde
Katona Bence Hiventures
Lovretity Andras kulfoldi felvasarlas ugyvedi tanacsadas
hongkong191017
Németország már nem Európa motorja
Kiállnak Trump kereskedelmi háborúja mellett az amerikai szenátorok
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
2019. október 17.
Hiventures - Portfolio KKV Tőkefinanszírozás 2019
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Délutáni webinárium MA
Praktikus tanácsok online tőzsdézéshez és kockázatkezeléshez.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
kulfoldi piaci terjeszkedesi tapasztalatok panelbeszelgetes