Mennyivel növekedjenek a bérek Magyarországon?
Gazdaság

Mennyivel növekedjenek a bérek Magyarországon?

Az elmúlt években látványos tempóban emelkedtek a reálkeresetek Magyarországon. Az infláció emelkedése, a külső egyensúly romlása, a vállalati termelékenységnövekedés korlátai miatt az utóbbi időben megjelentek olyan vélemények, hogy a béremelkedés ütemének mérséklődnie kellene. A kérdés a bértárgyalások időszakában különösen érdekes, ezért érdemes körüljárni a témát.
Az idén egy nagyon érdekes és fontos szakmai diskurzus bontakozott ki a hazai bérekről a Portfolio hasábjain. A publikációk több szempontból is érdekes tanulságokat hoztak (lásd keretes írásunkat), most azonban csak egyre hívjuk fel a figyelmet, amelynek a jövőbeli bérekkel és így a várható életszínvonalunkkal kapcsolatban van jelentősége.

Ennek a tanulságnak a lényege, hogy (korábbi ismereteinkkel ellentétben) a hazai keresetek ledolgozták a válság során elszenvedett csökkenésüket, és az elmúlt évek termelékenységet meghaladó béremelkedése következtében mára összhangba kerültek a gazdaság helyzetével.

A vitáról Tavasszal Dedák István arról írt, hogy a bérek tartós növekedését meghatározó makrogazdasági fundamentumok - mind korábbi önmagunkhoz, mind régiós versenytársainkhoz képest - nemcsak rosszak, hanem kifejezetten ijesztőek. Ezzel kapcsolatban (többek között) azt mutatta meg, hogy a bérek sokkal gyorsabban növekednek, mint a termelékenységünk, ezért a folyamat fenntarthatatlan.

Molnár Dániel és György László (akkor még) a Századvég színeiben vitába szállt Dedákkal, azt hangsúlyozva, hogy a gyors bérnövekedés fenntartható, egyebek mellett azért, mert nemzetközi összevetésben a bérek részesedése a megtermelt jövedelmekből (a bérhányad) alacsony, és korrekcióra szorul. Őszi cikkében Dedák viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a bérköltségek egy másik statisztikai számbavétel, a nemzeti számlák alapján csak nagyon visszafogottan emelkedtek, ami végül is összhangban van a termelékenység igen lassú növekedésével. A szerző két írása együttesen viszont felhívta a figyelmet egy óriási ellentmondásra: egyik oldalról nézve a bérek gyorsan nőttek, a másik oldalról viszont lassan. A kétféle statisztika közötti ellentmondás kényelmes magatartásra adna lehetőséget: hátradőlve büszkélkedünk a gyors bérnövekedéssel, majd a versenyképességért aggódóknak mutogatnánk a visszafogott bérköltségemelkedés alternatív statisztikáit. Ez azonban nem csak szellemi restség lenne a részünkről, hanem veszélyes önbecsapás is, ami gazdaságpolitikai hibákhoz vezethet. Ezért érdemes tisztázni, mi a helyzet a bérek emelkedésével, illetve annak fenntarthatóságával. Oblath Gábor alapos munkával mutatta meg, hogy a kétféle módon értelmezett reálbérváltozás közötti 30 százalékpontnyi résnek mindössze egyharmadát magyarázzák meg a fogalmi, illetve módszertani különbségek. A többi valószínűleg statisztikai hiba (ami főként a 2015. évet érintheti). Balatoni András, az MNB vezető közgazdásza szintén rámutatott a kétféle béradat közötti ellentmondás tarthatatlanságára, majd kontrollstatisztikák alapján azt a következtetést vonta le, hogy a magas bérdinamika valós képet mutat. Ez viszont azt is jelenti, hogy bár a hazai bérek jelentős, a termelékenység bővülését meghaladó emelkedését a korábban historikusan alacsony szintre kerülő bérhányad lehetővé, sőt szükségessé tette, a bérhányad 2017-ben már a historikus átlag közelében alakult. Ebből pedig Balatoni azt a fontos tanulságot vonta le, miszerint előretekintve fontos, hogy a bérek emelkedése a termelékenység növekedésével összhangban alakuljon.

A bérek kívánatos ütemű emelkedésének kérdése különösen fontos lehet most, amikor a jövő évi bértárgyalások zajlanak. Mi a nemzetgazdaság szempontjából kívánatos béremelkedési ütem? Milyen következményei lehetnek, ha ettől eltérő ütemben emelkednek a bérek?

Mennyivel növekedjenek a bérek Magyarországon?
Mint említettük, a bérek jelenlegi szintje az elmúlt időszak gyors emelkedése következtében mára összhangba kerültek a gazdaság helyzetével. Pontosabban fogalmazva a bérköltségek szintje valószínűleg összességében a nemzetgazdasági termelékenységnek megfelelő. Ilyen esetben megnövekszik a kockázata, hogy a gyors bérnövekedés a vállalatok egyre nagyobb része számára kigazdálkodhatatlan lesz, ami egyik oldalról kényszerű áremelésekhez (inflációhoz) vezet, másik oldalról pedig a romló vállalati tőkehelyzet következtében elmaradó beruházásokat, tartós versenyképességi problémákat okoz. Természetesen ezek nem minden körülmények között érvényes, a mikroszint minden egyes szeletére érvényes állítások, de a jövedelemáramlási azonosságok mellett egyértelműen azonosítható makrohatások.

Mindezek mellett azt is megállapíthatjuk, hogy a magyar gazdaság óriási külső egyensúlyi puffere az utóbbi negyedévekben apadni kezdett, vagyis a belső felhasználás már nem múlja alul jelentősen a rendelkezésre álló jövedelmet. Ez nem jelent nagy drámát, de jó észben tartani, hogy Magyarország külső adóssága még ma is magasnak számít, így - ha nem is várunk el a korábbi évekhez hasonló ütemű mérséklődést - az adósságcsökkenés tendenciájának megfordulása egyértelműen kedvezőtlen jelenség lenne. Az MNB jövőre GDP-arányosan mindössze 0,7%-os folyó fizetési mérleg többletet prognosztizál, az Európai Bizottság szerint még ez a kicsi többlet sem lesz meg, nullszaldóval számol. Érdemes tehát a jövedelemfolyamatainkat úgy alakítani, hogy ez a romló tendencia megálljon, ellenkező esetben könnyen újra az ikerdeficit csapdájába eshetünk.

A fenti megfontolások arra a következtetésre vezetnek, hogy a bérköltség növekedési ütemének a termelékenység üteméhez érdemes visszazárkózni. Ez egyébként az Európai Unió felvigyázó rendszerének is egyik kritériuma.

Korábban az ilyen állításokból a közgazdászok úgy készítettek számszerű ökölszabályokat, hogy az infláció és a munkatermelékenység összegét jelölték meg hosszú távon kívánatos nominális béremelkedési ütemnek. A válság előtt e szempontból Magyarországon a 3%-os inflációs cél, illetve 3% körüli munkatermelékenység-javulás volt az iránymutató, ezért is hangzott el sokszor a 6%-os kívánatos béremelkedési dinamika. Ezt az egyszerű összefüggést azonban több tényező módosíthatja mindkét irányba. A következő évekre nézve talán az alábbiak tűnek a legfontosabbnak:
  • Mekkora a termelékenységnövekedés? A válság kitörése óta eltelt 10 év kellemetlen tapasztalata, hogy a munkatermelékenység növekedése nem tért vissza a válság előtti szintre. Az okokról és a kilátásokról megoszlanak a vélemények, de abban általában egyetértés van, hogy a termelékenység nem bővül olyan ütemben, mint ami a felzárkózáshoz szükséges. Ez pedig azt is jelenti, hogy ha (fenntartható módon) tartani szeretnénk az érezhető béremelkedési ütemet, akkor a termelékenységnek javulnia kell. Rövid távon (és makroszinten) jó hír, hogy ciklikus okokból most gyorsul a termelékenységi dinamika.
  • Bér vagy bérköltség? A bérek nem feltétlenül annyival emelkednek, amennyivel a költségalapú versenyképesség szempontjából lényeges vállalati kiadások. A különbséget az állami elvonások jelentik: ha az állam adót csökkent, azzal segítheti, hogy a vállalatok számára kevésbé legyen megterhelő a gyors bérnövekedés. Fontos ehhez persze hozzátenni, hogy ez a pénz a költségvetésből eltűnik, vagyis az áldozat, hogy bizonyos állami feladatokra kevesebb jut. Jövőre folytatódik a munkáltatói járulék csökkentése, ami (ha a vállalat ezt továbbadja a béremelésekben) a vállalati bérköltséget 1,5%-kal mérsékeli. Ha ezt a vállalatok a munkaerőhiányos környezetben teljes egészében béremelésre fordítják, az 2%-os extra bruttó bérnövelést tesz lehetővé.
  • A cafeteria visszaterelése. A jövő évi béremelkedési ütemet virtuálisan emelheti a béren kívüli juttatások visszaterelése a hagyományos bérrendszerbe. A gazdaságstatisztika iránt érdeklődők már egy ideje fel vannak rá készülve, hogy a cafeteria megadóztatása jövőre magasabb bérindexeket fog okozni, a mértékét az határozza meg, hogy mennyit hagynak meg a cégek, mennyit nyelnek le és mennyit bruttósítanak be.
  • Teher alatt nő a pálma? A magas bérnövekedést támogatók egyik fő érve, hogy a keresetek emelkedése és a termelékenység között nem egyirányú a kapcsolat. (Ennek vannak statisztikai okai is, ezzel most nem untatjuk az olvasót.) A gyors béremelkedés hatékonyságnövelő, munkaerőkiváltó beruházásokra ösztönözheti a cégeket, a kevésbé versenyképes cégek elbukása pedig a gazdaság erőforrásait a jobb vállalatok felé terelik. Az azonban nem világos, hogy az ilyen "teremtő rombolás" mennyi költséget és mennyi hasznot hoz.

Az előbbiekből óvatosan azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a bérdinamikának nem kell sokkszerűen csökkenni, de egészségesebb lenne, ha a két számjegyű tartományból visszatérne, és fokozatosan elérné a termelékenység által hosszú távon indokolható tempót.

Bár a béreket alapvetően a piac határozza meg, az államnak több ponton is van erősebb vagy puhább beavatkozási lehetősége. A költségvetési szektorban folytatott jövedelempolitikája mellett a minimálbér megállapítása, illetve a bértárgyalásokon elfoglalt álláspontja is befolyásolja a magánszektorban kialakuló bérdinamikát. A következő hetekben kiderül, hogy az óvatosság mennyire vesz erőt a gazdaságpolitikán.

Mennyivel növekedjenek a bérek Magyarországon?
(Címlapkép forrása: MTI/Kovács Tamás)
palkovicslászló0921
shutterstock_1100688464_rugalmas
brexit0115
bitcoin automata shutter
gáztározo0921
klima0921
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
palkovicslászló0921