Páratlan lehetőség került a NAV kezébe
Gazdaság

Páratlan lehetőség került a NAV kezébe

Szebeni Dávid
A Portfolio hasábjain két cikk is napvilágot látott kedden. Az egyikben a Portfolio elemezte a valósidejű online számlaadat szolgáltatás adóbevétel növelő hatásait, a másik pedig Varga Mihály pénzügyminiszter nyilatkozata nyomán egyértelművé tette, hogy a 2018-ban keletkezett, a 2017-hez képest több mint 400 milliárd forinttal több ÁFA bevétel a gazdasági növekedés mellett jelentős részben az online számla-rendszernek is köszönhető. Mire lehetne vajon még felhasználni a pozitív első időszak hozta lendületet?
Az alábbiakban Szebeni Dávid, az Enrawell stratégiai igazgatójának írását közöljük, aki arról értekezik, hogy az online számlázás rendszerének első pozitív tapasztalataira hogyan lehetne építkezni. Három konkrét javaslattal is előáll.

Nagy változások zajlottak le azóta, hogy e sorok szerzője először hozta fel a számlaadatok valósidejű online továbbításában rejlő lehetőségeket éppen a Portfolio-n megjelent írásban. A szakmai élet akkori hitetlenkedése helyett mára azt láthatjuk, hogy a NAV rendszere valósidőben fogadja a magyar online számlázóprogramok adatait, ráadásul a mikro- és kisvállalkozások részére ingyenes online számlázóprogramot is készített. Az első féléves időszak mind eredményeit, mind működésbiztonságát tekintve sikeresnek értékelhető, ami ekkora és ennyi helyről érkező adatmennyiség esetében kimondottan nagy teljesítmény.

Akár hátra is dőlhetne ezután mindenki, azonban az új lehetőségek távlatai még csak most nyílnak ki. Mit jelent ez a gyakorlatban?
  • Elsőre talán rendhagyó javaslatnak tűnhet a TEÁOR és a Szolgáltatások Jegyzéke rendszer felülvizsgálata, megfeleltetése a mai digitalizálódó kor követelményeinek. Ez azonban hasznosnak bizonyulna, ha a kormányzat meglépné azt a lépést, hogy minden számlán, minden értékesítés esetében kötelezővé teszi ezek szerepeltetését. A kézi számlatömbök korszakában ez sokszoros nyűg volt, azonban a számlázószoftverekben elég a termék/szolgáltatástípushoz csak egyszer hozzárendelni (előre definiált menüből, akár termékcsoportra egyszerre elmenthetően) a megfelelő típust akkor, amikor az ÁFA tartalmat is beállítják a termékjellemzőknél. A besorolást a KSH példákkal gazdagon illusztrált segédlete könnyíthetné meg. Mi haszna van annak, hogy a piaci szereplők ezt megtegyék? Korábban nem látott pontosságú és mennyiségű adat állna rendelkezésre, amelyből automatikusan előállíthatók a nemzetgazdasági alágazatok vagy akár egy-egy részpiac statisztikai célú adatai. Ez a nemzeti számlák rendszerében, a GDP számításban vagy akár a vállalati hozzáadott érték számításban is a valósághoz jobban közelítő előrejelzéseket, elemzéseket tenne lehetővé. Amennyiben az aggregált adatok pedig ingyenesen megismerhetők a piaci szereplők részére is - akár termékcsoportokra, részpiacokra - az nagyban megkönnyíti a piackutatást, üzleti tervezést is.
  • Eljött az idő a kézi számlatömbök megszüntetésére és a kötelező adatszolgáltatás feltételeként meghatározott ÁFA tartalom határának fokozatos nullára csökkentésére. A kötelező adatszolgáltatás alóli kivétel hosszabb távon nem indokolt. Manapság már egy okostelefonnal is ki lehet állítani elektronikus számlát gyorsabban, mint kézi számlatömbben. Amennyiben a kézi számlatömbök meglétének indoka az, hogy nem mindenkinek áll rendelkezésére a szükséges okostelefon/computer úgy a válaszlépés ezek beszerzésének támogatása, bár természetesen ezek nyilvánvalóan csak a leginkább rászoruló kényszervállalkozásokat jelentik. Ezzel egy időben érdemes kitolni a számlák kiállításának teljesítéstől számított határidejét is, amelyből a kézi számlatömbök egyetlen előnye származik a visszadátumozás lehetősége miatt.
  • A most összegyűlt és halmozódó adatmennyiség már kiváló terep a mélytanuló algoritmusok részére. A keletkezett adatokat vegyítve korábban keletkezett vagy emberi munkával felfedezett abnormális adózói mintázatokkal, a kockázatos viselkedés előrejelzése még jobb eredményeket hozhat.
A Pénzügyminisztérium és a NAV kezében a magyar adózás történelmében páratlan lehetőség van. Folytatva a megkezdett utat jó esély kínálkozik arra, hogy Magyarországot a nemzetközi legjobb adózási gyakorlatok között tartsák számon és mintaként szolgáljon más országok számára is.
Szebeni Dávid, Enrawell, stratégiai igazgató
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Ujvári Sándor
koronvavirus
sme kkv csomag laptop
kínai jüan
A lány, aki végrehajtotta a világ egyik legnagyobb hackertámadását, majd ezzel hencegett
zöld környezet levél
DSZZS20200216016
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
koronvavirus