Retteghetnek a csalók: hozzányúl a kormány az egyik csodafegyveréhez
Gazdaság

Retteghetnek a csalók: hozzányúl a kormány az egyik csodafegyveréhez

Még több tranzakcióra akar rálátni a kormány, ezért az év közepéig minden automataberendezést regisztrálni kell az adóhivatalhoz. A kiterjesztés után például az autómosó, parkoló, szórakoztató (flipper), gyerekhintáztató eszközök, masszírozó székek automatáinak adatait is ismerni fogja a NAV. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára lapunknak hangsúlyozta, hogy az automaták adóhivatali bekötése példaértékű az egész Európai Unióban, a megoldás iránt komoly a nemzetközi érdeklődés. Azt is megtudtuk, hogy jelenleg hány automatára lát rá a NAV, és hogy mekkora üzlet ez az automatákat szolgáltató cégek számára.

Ha a számok jönnek, menni kell tovább az úton

Ha a központi kormányzat idei első két havi részletes bevételi adataira pillantunk azt gondolhatjuk, hogy hátra is dőlhetne a kormány, ugyanis néhány főbb adónem esetében csak úgy ömlik a pénz. Az idei január-februári hónapokban ugyanis a központi költségvetésbe tervezett bevételi előirányzatnak a 18%-a már beérkezett, tavaly ugyanez az arány még csak 13% volt. A gazdálkodó szervezetek befizetések is kedvezően alakulnak az előző évvel összevetve, de a leglátványosabb felülteljesítés a fogyasztáshoz kapcsolt adók esetében látható.

Ezen belül is az áfabevétel megugrása a legszembetűnőbb: az áfabevételek 265 milliárd forinttal magasabbak idén, ami 65%-os ugrás.

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a két év közötti összehasonlítást nehezíti, hogy tavaly az áfakiutalási határidő 45 napról 30 napra csökkent, ami 2018-ban csökkentette az áfabevételeket. Ha a részletes adatokat nézzük, abból kiderül: idén az első két hónapban 116 milliárd forinttal voltak alacsonyabbak a kiutalások, vagyis nagyrészt valóban ez a bázishatás játszott szerepet a nettó áfaegyenleg alakulásában, azonban közben közel 160 milliárd forinttal emelkedtek az áfabefizetések, ami szintén komoly, 14,6%-os bővülésnek felel meg. Ennek egy része összefüggésbe hozható a gazdaság fehéredési folyamatával, amiről részletesen korábbi cikkünkben is írtunk. Emlékezetes, a kormány az elmúlt években rendszeresen vetett be újabb és újabb eszközöket az adókerülés visszaszorítása érdekében:
  • 2014: online pénztárgépek rendszere
  • 2015: EKÁER, közúti áruszállítást ellenőrző rendszer
  • 2018: étel- és italautomaták bekötése a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz
  • 2018: online számlázás bevezetése

Látva az eredményeket logikus lépésnek tűnik a kormány legújabb szándéka: a parlament előtt fekvő törvénymódosító javaslat június 30-ig minden minden automataberendezés üzemeltetője számára regisztrációs kötelezettséget ír elő.

A számok

Az intézkedés célja a tisztességes adófizetők és az államkassza bevételének a védelme mellett az, hogy ezen ágazatok bevételei is teljes körűen láthatóvá váljanak

- indokolta az intézkedés szükségességét megkeresésünkre Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, aki arra is emlékeztetett, hogy a kormány a múlt év végén döntött arról, hogy az étel- és italautomaták után más automatákat is be kell kötni az adóhivatalhoz, többek között a parkoló automatákat vagy az automosóknál működő készülékeket.

Retteghetnek a csalók: hozzányúl a kormány az egyik csodafegyveréhez
Fotó: MTI Fotó/Balogh Zoltán
Az adóügyekért felelős államtitkártól friss adatokat is megtudtunk az automaták bekötésének eddigi tapasztalatairól. Jelenleg Magyarországon 24 875 üzembe helyezett automata van, az adóhatósághoz pedig összesen 22 099 automatáról érkezett érdemi bevételi adat a bekötés óta számolt első fél évben.

Egy ténylegesen működő automatán a félév során átlagosan havi mintegy 100 ezer forint bevétel keletkezett - derül ki az adatsorokból.

Izer Norbert azt is kifejtette, hogy több mint 15 éve érvényes az a szabály, hogy a kezelőszemélyzet nélküli automaták esetében nem kell nyugtát adni. Ez pedig nagy szakadékot okoz a tisztességes piaci szereplők bevétele és a bevételüket eltitkoló vállalkozások között. A Pénzügyminisztérium érvelése szerint az étel- és italautomaták bekötésének tapasztalatai azt mutatják, hogy a piac tisztult, és a beszerelt automata felügyeleti egységnek köszönhetően a valós forgalmi adatokra lát rá a NAV.

Arra a kérdésünkre, hogy a bekötés idei kiterjesztésétől mit vár a tárca, Izer Norbert úgy válaszolt, hogy évi több százmilliós plusz bevételre számítanak.

De pontosan kik érintettek?

Az adózás rendjéről szóló törvény módosítása meghatározza az automataberendezések fogalmát, amely szerint automataberendezésnek minősül minden olyan kezelőszemélyzet nélkül is működni képes berendezés, ami termékértékesítést vagy szolgáltatásnyújtást végez és ennek - vagy más által végzett ilyen tevékenység - pénzbeli ellenértékének helyben történő megtérítésére szolgál. A kiterjesztést követően minden automatára rálát a NAV, ami a gyakorlatban például a következő eszközöket jelenti: autómosó, parkoló, szórakoztató (pl. flipper), gyerekhintáztató eszközök, masszírozó székek, termékértékesítő automaták.

Június 30-ig a kiterjesztés folyamatának első lépcsője valósul meg, vagyis a törvény értelmében minden automatát be kell jelenteni az adóhatóságnak, az adatszolgáltatás tartalmát miniszteri rendelet határozza majd meg. A regisztrációs kötelezettség teljesítését követően az adóhatóságnak pontos és teljes képe lesz arról, hogy az országban milyen automataberendezések, milyen számban üzemelnek.

Izer Norbert azt is kifejtette, hogy

az automaták adóhivatali bekötése példaértékű az egész Európai Unióban. A bevétel eltitkolása ugyanis majdnem minden uniós tagállamban gondot okoz, ezért komoly nemzetközi érdeklődést tapasztal a tárca a legújabb innovatív megoldás - az automaták felügyeleti egységgel történő ellátása - iránt.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Mohai Balázs
nemet autoipar autogyartas
cimlap_2050klimasemlegesseg
shutterstock_1420888847
nyugdíj191203gettystock
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Hazai és nemzetközi kitekintés.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
nemet autoipar autogyartas