Most egy kicsit fellélegezhet az eurózóna - De mi vár a monetáris unióra?
Gazdaság

Most egy kicsit fellélegezhet az eurózóna - De mi vár a monetáris unióra?

Mégsem a nagy esélyesnek számító Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke fogja vezetni az Európai Központi Bankot Mario Draghi mandátumának lejárta után, ami elképesztően jó hír az euró jövője szempontjából, hiszen nála héjább tagja nincs a Kormányzótanácsnak. A következő időszakban is kreatív és bátor döntéseket kell majd hozniuk a jegybankároknak, ahogyan arra szükség volt az elmúlt években is. Lássuk, milyen esélye lesz erre az EKB-nak Christine Lagarde vezetésével.
Draghi tényleg varázsolt. Az összeomlás széléről hozta vissza az eurózónát. Sokan várták tőle, hogy remek munkát fog végezni az EKB élén, azonban még az optimista várakozásokat is felülmúlta, hiszen az eurózóna nemcsak megmenekült, hanem olyan erős, magabiztos és céltudatos központi bankot adott a monetáris uniónak, amelyről kevesen álmodtak. Drgahi nem csak kimondta, hogy bármi áron megmenti az eurót, hanem meg is tette: tabukat döntött, az EKB (maastrichti) mandátumán túlra merészkedett, és mindig jól látta, hogy mi az érdeke a monetáris uniónak.

Éppen ezért övezte komoly bizonytalanság azt, hogy Draghi mandátumának lejárta után ki ül majd az elnöki pozícióba. A nagy esélyesnek Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke számított, aki elvetette a nem szokványos monetáris politikai eszközöket, és amikor elhangzott Draghi híres mondata ("whatever is takes"), lemondása is felvetődött, elutasítva az eszközvásárlásokat.

Nem kérdéses, hogy a nem szokványos monetáris politikai eszközök leheltek életet a gyenge euróövezeti gazdaságba, csökkentették a kormányzatokon lévő nyomást, miközben stabilizálták a piacokat amellett, hogy az eurót is sikeresen terelték gyengülő pályára, amelyre szükség is volt a válság utáni tartós túlértékeltség miatt.

Weidmann a legtöbb megfigyelő szerint igyekezett volna viszonylag gyorsan normalizálni a monetáris politikát, véget vetni a negatív kamatok időszakának és visszavágni az EKB mérlegfőösszegét. Ez nagyon kevés euróövezeti országnak lett volna jó - talán még a válság után hosszú ideig az eurózóna motorjának számító, mostanra növekedési gondokkal küzdő Németországnak sem. Az eurózóna jövője szempontjából tehát jobb hír nem is érkezhetett volna annál, hogy Weidmann elbukott az elnökségért folytatott küzdelemben, hiszen ez komoly irányváltást jelentett volna az intézmény életében.

Lagarde jelölése ugyan meglepetésként érte a nagyközönséget, hiszen nem egy EKB-s kormányzótanácsi tag fogja vezetni az intézményt, azonban fontos látni, hogy egy olyan elnöke lesz az eurójegybanknak, aki továbbviheti az eddigi monetáris irányvonalat.

Lagarde gondolatai a monetáris politikáról

  • Lagarde 2012-ben azt mondta, hogy az EKB kötvényvásárlási programjának elindítása, a Fed QE3 programja, valamint a BoJ eszközvásárlásainak növelése mind a helyes irányba tett lépések.
  • Az IMF elnöke üdvözölte az EKB 2015-ös mennyiségi lazítási programját. Arról beszélt, hogy az EKB mérlegét érintő lépések segíthetik csökkenteni a hitelfelvételi költségeket szerte az eurózónában, emelhetik az inflációt, illetve csökkenthetik az kockázatát az elhúzódó alacsony infláció időszakának.
  • Lagarde a negatív kamatokkal kapcsolatban is megértő. 2016-ban arról beszélt, hogy ha nem lennének negatív kamatok, akkor az infláció alacsonyabb lenne a jelenleginél és valószínűleg a gazdasági növekedéssel is ez lenne a helyzet.
  • Idén pedig azt mondta, hogy a monetáris politikának alkalmazkodónak kell lennie, amikor az infláció a célérték alatt van.

Lagarde ellen sorra jelentek meg azok az értékelések, amely szerint "nem is közgazdász", "nincs jegybanki tapasztalata" és egyébként is: "ő csak egy politikus". Mindez azonban nem számít. Tény, hogy Lagarde jogi diplomával rendelkezik, és nem közgazdaságival - ahogyan Jerome Powell Fed-elnök sem közgazdász -, ez azonban nem jelenti azt, hogy felkészületlen jegybankelnök lenne. Az IMF vezetésében szerzett tapasztalatát kamatoztathatja az EKB élén is, ahol a világ egyik legjobb elemzőstábja fogja segíteni a munkáját. Nem Lagarde-nak kell kitalálnia ugyanis a következő monetáris intézkedések részletszabályait, sokkal inkább a vezető képességeire lesz szükség, és arra, hogy egységet teremtsen a Kormányzótanácsban azután, hogy Draghi várhatóan az utolsó ülései egyikén elindítja az újabb lazítási kört. Az sem baj, hogy Lagarde politikus volt. Sőt, kifejezettek jó hír, hiszen nem lesznek számára váratlanok az esetleges támadások, amelyek az egyes országok politikusaitól érkezhetnek.

Az EKB monetáris politikája tehát várhatóan Lagarde alatt alkalmazkodó lesz - és ez nem (csak) azt jelenti, hogy laza politikát folytatnak majd, hanem azt, hogy igyekezhetnek alkalmazkodni az országok problémáihoz, egységet teremteni a monetáris unióban, és az inflációs cél elérése mellett figyelmet fordítanak majd a gazdasági növekedésre és a pénzügyi stabilitásra. Úgy viselkednek majd, mint ahogy azt a válság után a nagy jegybankoktól várni lehet, és ez nem csak a piacoknak megnyugtató, hanem azoknak is, akik valóban egy stabil, erős, és jól működő eurózónát szeretnének építeni a következő években. Ugyanakkor vélhetően Lagarde-nak is meg kell küzdenie az eurózóna tökéletlenségeivel, a gazdasági és gazdaságpolitikai integráció hiányosságaival. Így bizonyára a különböző országok eltérő monetáris politikai igényei (például Olaszország gyenge helyzete) számára is komoly kihívást jelentenek majd.
címlap_INA
continental uj auto szag acella
Webp
D_MTI20191212057
boris johnson brexit
naptár 2020
usa wall street trader
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
mav ev vegi juttatas